Gasztro

2020.11.30.

Süssünk fánkot úgy, mint a franciák!

Dávid profilképe Dávid

Képviselőfánk, éclair, Paris-Brest - hogy mi a közös bennünk? Hát az égetett tésztás alaprecept, amit most egy csipet Indiával fűszereztünk újra!

Augusztusban került a mozikba Az élet ízei című mozifilm, amelyben Hassan, egy ifjú indiai séf a saját kultúrájával fűszerezi meg a tradicionális francia recepteket, és ezzel ki is veri a biztosítékot rendesen, egészen addig, amíg meg nem kóstolják a főztjét. A történetet fűszerezi még egy konzervatív, Michelin-csillagos éttermet vezető hölgy, aki nem nézi jó szemmel az utca túloldalán megnyílt indai éttermet, fiatal és igen szemrevaló helyettese, Marquerite azonban szövetkezik (és persze szerelembe is esik) a messziről jött ifjú titánnal, így teremtve meg az francia-indiai konyha fúzióját. Ezt próbálom meg most életre kelteni én is, méghozzá a franciák híres fánkja, az éclair, és indiai rokona, a gulab jamun házasságával.



Az élet ízei

Eddigi konyhai karrierem során furcsa mód csak egyetlen egyszer készítettem égetett tésztát, ráadásul akkor sem tudtam, hogy az az. A gougère névre hallgató sajtfánkot sütöttem meg, azt, aminek egy változatát szinte az összes magyar cukrászdában meg lehet találni: gömbölyű kis puffancsok sajtkrémmel töltve. Pofonegyszerű volt az egész, minden óvatoskodás és szigorú szabálykövetés nélkül, elégedetten vettem ki a habkönnyű falatkákat a sütőből, siker volt a javából. Ezen felbuzdulva, gondoltam, ha már egyszer sikerült úgy égetett tésztás süteményt sütnöm, hogy nem is tudtam róla, akkor mi baj lehetne, ha szánt szándékkal választom ezt? Baj ugyan nem lett, csak négy adag kidobott tészta…

Az éclair fánk a francia cukrászat egyik legismertebb desszertje, ami érthető is: könnyed, levegős, ennek ellenére ropogós tésztába töltött krém, a tetején csillogó mázzal. Ki tud ilyen kísértésre nemet mondani? Itt volt az alkalom, hogy ezt a klasszikust végre én is rekonstruáljam. Na most, ilyesminek az ember nem áll neki csak úgy találomra, hanem keres egy szimpatikus receptet, és annak iránymutatásai szerint lát neki a munkának. Igen, de sok esetben a recept az kevés, mert akad néhány buktató az édes falatkákig vezető úton, aminek nagy zakó lehet a vége. Mivel csak az ötödik nekifutásra születtek meg a tökéletes fánkok, így bizton állíthatom, hogy az összes akadályt jól kiismertem, és bízom benne, hogy a megszerzett tudásom átadásával mások már az első kör után elégedetten dőlnek majd hátra.



Éclair fánk kardamomos töltelékkel recept

Na de hol van ebben India? A már említett gulab jamun – amelyet szintén illethetünk akár a fánk címkével is – egy olajban sütött, majd fűszeres cukorszirupba áztatott, golyó formájú desszert. A szirupot leggyakrabban sáfránnyal, rózsavízzel és kardamommal ízesítik. És itt is van a válasz: az éclairbe töltött cukrászkrémhez vanília helyett kardamomot használtam, a cukormázba pedig néhány csepp rózsavizet csepegtettem. Szerintem erre még a filmben szereplő vaskalapos séfasszony, Madam Mallory is áldását adná!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

konnyed-sult-sutotokremleves-osz-leves-fahej

sütőtökkrémleves

Egyszerű sütőtökkrémleves

A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept