Család

2023.02.09.

Néha jót tesz a süteménynek, ha túl nagy tepsiben sütöd

Lakos Benedek profilképe Lakos Benedek

A süteménysütés menetének megvannak a maga kőbe vésett keretei, amelyektől nem nagyon lehet eltérni. Persze megpróbálni meg lehet: például a tepsiméret megváltoztatásának abszolút akadnak előnyei.

Egy receptnek vannak biztos pontjai, mint az alapanyaglista, a sütési hőfok és idő: ezekkel nem szabad babrálni, ha értékelhető végeredményt, azaz egy finom tepsi édességet szeretnénk kapni a süteménysütés végén. Van azonban egy faktor, amit (bizonyos keretek között) meg lehet változtatni, és amit amúgy sem veszünk mindig annyira komolyan. Ez pedig nem más, mint a tepsiméret, amelynek megváltoztatása nem várt, izgalmas eredményekhez vezethet a süteménysütés alatt. Nézzük, melyek ezek!

Néha jót tesz a süteménynek, ha túl nagy tepsiben sütöd

Úgyis megtesszük

Egy átlagos háztartás tepsifelszereltsége nem olyan sokszínű, hogy minden receptigényt ki tudjon szolgálni. Biztosan használtunk már 20 centiméter átmérőjű kerek forma helyett 25 centiset vagy a 20x30-as tepsi helyett 40x25-öset.

Mindezt meg is tehetjük (a józan ész keretein belül), ha odafigyelünk bizonyos dolgokra.

Például arra, hogy a túl széles sütőedényben jobban elterül a tészta, ami gyorsabb átsüléshez és esetleges kiszáradáshoz/megégéshez vezethet. A tepsi méretének változását általában a sütési idővel tudjuk ellensúlyozni: nagyobb edény esetén kevesebb, kisebb tepsinél pedig több lesz a teljes sütemény átsüléséhez szükséges idő.

Gyors csokitorta Krisztitől

csokitorta

Gyors csokitorta Krisztitől

Tahinis brownie

brownie

Tahinis brownie

Mentes csokitorta

csokitorta

Mentes csokitorta

Gyorsabban megsül

Ezzel a trükkel minden süteményrecept sikerülni fog, akár egyetlen edényben is

Ezzel a trükkel minden süteményrecept sikerülni fog, akár egyetlen edényben is

A kisebb, magasabb falú formák egyik nagy hátránya, hogy borzasztó lassan sül át bennük a süteménytészta. Főleg akkor, ha méretesebb adaggal dolgozunk: ilyenkor ahhoz, hogy a sütemény közepe is megszilárduljon, gyakran 60-70 perc is kellhet.

Ha nincs ennyi időnk, és a sütemény jellege megengedi (pl. kevertek, piskóták, stb.), süssük a tésztát nagyobb átmérőjű formában. Kifejezetten a keverteknél mindegy ez, hiszen azokat nem kell félbe vágni, rétegezni, felcsavarni és hasonlók. Keskenyebb szeleteket kapunk majd, de ez az élmény szempontjából mindegy.

Szaftosabb marad

Szintén a hosszú sütéshez köthető a sütemények szaftossága: ha már a hetvenedik percben járunk, és a masszánk belseje még mindig nyers, a külső, már sült részek sajnos elkezdhetnek kiszáradni, sőt, meg is éghetnek.

Amennyiben nagyobb edényt vetünk be, a tészta nemcsak gyorsabban sül majd, de egyenletesebben is, ami egy általános szaftosságbeli javulást is jelent majd kívül-belül.

Jobban eloszlik benne a „cucc”

A „cuccok” jelen esetben minden olyan extrára utalnak, amit a süteménymasszánkba teszünk: csokoládé, magvak, friss és aszalt gyümölcsök, stb. Egy magasabb falú formában ezek hajlamosak lesüllyedni a tészta aljára, míg egy szélesebb edényben, ahol a sütemény is ellaposodik, nincs helyük hová menni. Azaz végig, mindenhol egyenletesebb eloszlásra számíthatunk.

Nutellás brownie

brownie

Három hozzávalós brownie

Dunahullám, a legcsinosabb krémes piskóta

krémes süti

Dunahullám, a legcsinosabb krémes piskóta

Lamington, avagy az ausztrál kókuszkocka

kókuszos süti

Lamington, avagy az ausztrál kókuszkocka

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több süteménysütési trükk, amit vess be:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept