2025.01.09.
2 étel, ami alá mindig tegyél sütőpapírt és 3, ami alá inkább ne
A sütőpapír egy csodás találmány, az olyan esetekben nagyon jól jön, ha meg akarjuk előzni az ételek leragadását. Azonban – meglepő módon – néha előnytelen a jelenléte: nézzük, mely ételeknél érdemes elhagyni.
Vannak ételek, amelyek megsütését el sem tudnánk képzelni sütőpapír nélkül. Az egyszerű darab papír rengeteg időt, energiát és idegeskedést megspórolhat nekünk, ugyanis amikor bevetjük, nem (vagy csak minimálisan) kell a tepsit, sütőedényt eltakarítanunk, emellett pedig az étel sikere is garantált. De meg kell néznünk az ellenoldalt is: azokat az ételeket, amelyeknél logikusan használnánk sütőpapírt, azonban jobban járunk, ha elhagyjuk azt.

A melegszendvics alá nem érdemes sütőpapírt tenni
Igen: Sült sütőtök
Ugyan nagyon specifikusnak tűnhet ez a példa, mégis igaz: amikor szeletekben vagy egészben sütünk sütőtököt, abból nagy mennyiségű „cukros” lé sül ki. Ez pedig magasabb hőfokon csúnyán ráéghet a tepsinkre, így később borzasztóan nehéz lesz levakarni.
Tegyünk a zöldségdarabok alá papírt, és előzzük meg ezt. Hasonlóan járjunk el az édesburgonya esetében is.
Egyszerű sütőtökkrémleves
Rántott sajt baconös hasábburgonyával és tartármártással
Sajttal töltött sütőtökös golyó
Igen: Mirelit rántott ételek

Sütőpapír, szilikon, fólia – nem mindegy, mit teszel a kekszek alá
Ha neadjisten előfordul, hogy a gyorsaság vagy a kényelem miatt mirelit ételeket készítünk otthon, és ehhez a sütőt választjuk a forró olaj helyett, mindenképpen alkalmazzunk sütőpapírt. Egyrészt azért, hogy a sajtok, halrudacskák vagy húsok egységesen süljenek, alul se kapjanak oda a forró fémtől, másrészt azért, hogy az esetlegesen kifolyt olvadt sajt vagy egyéb szubsztancia ne égjen rá az edényre.
Nem: Melegszendvics
Míg a rántott ételeknél kerülendő, addig egy jól megpakolt szendvicsnél kifejezetten szükséges, hogy a kenyér alul jobban megsüljön. Így kaphatunk ugyanis olyan izgalmas, texturálisan eltérő végeredményt, ami egy jó melegszendvics ismérve: felül ropogósan sajtos, belül szaftos, alul pedig aranybarnára pirult. Ne gátoljuk ezt plusz szigetelő réteggel, hagyjuk el a papírt!
Nem: Pizza
Sokan attól tartanak, hogy a tepsire tett pizzatészta leragad, esetleg a szósz vagy az olvadt sajt ég oda. Azonban még e félelmek mellett se használjunk sütőpapírt, mert a tészta aljának közvetlen kontaktusra van szüksége a forró fémmel – így imitálhatjuk a legpontosabban a forró kemence által biztosított tüzes felületet. Szórjuk meg alaposan liszttel az edényt, hogy ne ragadjon le semmi.
Nem: Sült zöldség
A legegyszerűbb zöldségköret nem párolva, hanem sülve készül – ráadásul így az ízek is sokkal karakteresebbek, intenzívebbek lesznek. Nem véletlen ez: ha a zöldségek közvetlenül érintkeznek a felforrósodott fémedénnyel, alaposabban karamellizálódnak, mintha vizes vagy gőzös közegben készítenénk el őket.
Ezt azonban csak akkor érhetjük el, ha elvetjük a sütőpapírt, és hagyjuk az alapanyagainkat jobban megismerkedni a tepsivel.
Corfui olívás-fetás melegszendvics
Klasszikus margherita pizza
Zöldfűszeres mártogatós sült zöldségekkel
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ezeket a konyhai tippeket, tanácsokat is fogadd meg:
- 5 élelmiszer, amit nem mosol meg, pedig nem ártana
- Ezerszer finomabb lesz minden majonézes saláta: csak ennyi kell hozzá
- Nem mindegy, hogy használod: 4 tipp a növényi tejszínes és főzőkrémes ételekhez
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















