2022.04.22.
Sütőtököt burgonya helyett – így használd pogiba, fánkba és gnocchihoz
Sütőtök, mint burgonyahelyettesítő? Miért ne! Három tuti receptet hoztunk nektek, amelyekkel bármikor nagy sikert arathattok.
Ősszel és télen nagyon szeretünk színes, főleg napsárga ételeket fogyasztani, ezek visszahozzák a szürke hétköznapokba a jó időt, és a kedélyállapotunkat is helyrepofozzák. Sokszor vásárolunk ezért sütőtököt, hogy újból és újból használjuk frissítő erejét, de sajnos gyakori, hogy ott áll a teraszon egy-két hétig is, mire mégis felhasználásra kerül. Ennek az az oka, hogy legtöbbször gyors sütőtökös krémleves, minestrone és curry készül belőle, ezeket pedig egy idő után megunjuk. Ebben az éven emiatt egy csomó új alternatívát kerestem hozzá, így született meg többek között a legkrémesebb sütőtökös pite és a tésztamentes sütőtöklasagne is. Most viszont kicsit tovább gondoltam a jelentőségét, hogy egy más aspektusból is gondolhassunk rá. Legyen például a burgonya helyettesítője, hiszen alacsonyabb a kalória- és a szénhidráttartalma, ezért kapta ebben a kihívásban a burgonya-light nevet. Ezek a finomságok készültek belőle, próbáld ki őket, hogy megtudd, mire képes az egyszerűen, olcsón beszerezhető, szépséges színű sütőtök!
Sütőtökös pogácsa - recept itt!
Sütőtökös pogácsa és a béta-karotin
Imádjuk a burgonyás pogit, de tisztában vagyunk vele, hogy nem a legkönnyebb finomság! A sütőtökös pogácsa elkészülte után mégsem a tészta könnyedségi foka adja ez az első szembetűnő különbséget. Hiszen a sütőtök bétakarotin-tartalmáról idáig még nem is volt szó, hogy történhetett ilyen? Ez az, ami nekünk a hidegben a valódi mentsvár! Elővitaminként és esztétikában is nagyot dob. Aztán szépen lassan, de inkább gyorsan, mert nem bírjuk ki, beleharapunk a minipogikba, akkor jön az íz és a puhasági KO-kvóciens, nincs mese, kiütéssel nyert a helyettesítős, sütőtökös változat.
Sütőtökös fánk sültek mellé - recept itt!
Sütőtökfánk a sütőből
Vadak, kacsa és liba mellé, vagy csak szószba, lekvárba mártogatva nagyszerű a sütőtökfánk. Miért ne adjunk esélyt a sütőtöknek, hogy ebben a szerepben is megmutathassa tudományát? Arra vigyázzunk, hogy több lisztet tud felvenni, mint egy lisztes burgonyaféle! Töltsük kinyomózsákba, úgy adagoljuk a sütőpapírra, mintha csak macaront készítenénk, így mégsem kell annyi plusz lisztet adagolnunk hozzá. Ha már egyszer a sütőtök szénhidráttartalma fele annyi, mint a burgonyáé ráadásul nem zsiradékban sütjük ki a fánkokat, ne toljuk el a liszttel a kalóriaszámokat!
Sütőtökös gnocchi háromféle feltéttel - recept itt!
Sütőtökgnocchi
Itt is a liszttúltöltésre kell figyelni. Ennek az egyik legjobb ellenszere, ha a sütőtököt, ahogy a neve is mondja: megsütjük, és nem főzzük, mert utóbbinál sok vizet vesz fel, míg sülés alatt elpárolog belőle. A készre sült tök belsejét kanalazzuk ki egy tál felé helyezett szűrőbe, és ott is hagyjuk állni egy darabig, ameddig a maradék felesleges nedvesség is kicsepeg belőle. Ekkor biztosra mehetünk, hogy turmixolás után a lehető legkevesebb lisztet kell hozzágyúrjuk a tésztához. Így is puhább állagú marad, mint a burgonyás, de könnyen sodorható és főzhető, aztán egy csoda sütőtökös gnocchi kerül a tányérra.
Ezek is érdekelhetnek még:
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















