Család

2022.06.07.

A svédek tényleg nem adnak enni a vendég gyerekeknek?

Szász Nóri profilképe Szász Nóri

Különböző kultúrákban eltérőek a vendéglátási szokások, azonban most egy mindenki számára hajmeresztő információ kezdett terjedni az interneten: a svédek állítólag nem adnak enni azoknak a gyerekeknek, akik vendégségben vannak náluk.

Köztudott, hogy a Közel-Keleten például rendkívül komoly hagyománya van a vendéglátásnak és a közös étkezésnek, ugyanúgy, ahogy Kelet-Európában sem távozhat senki a háztól úgy, hogy ne tömnék tele valamilyen finomsággal. Magyarországon is alapvetőnek vesszük, ha valaki átjön hozzánk, akkor legalább kávéval és egy kis süteménnyel megkínáljuk, de ha van épp a háznál jó kis paprikás krumpli és nokedli, a vendégnek azt is feltétlenül tesztelnie kell. Ezért is érthetetlen és megdöbbentő az a teória, ami az elmúlt napokban uralta el a közösségi médiát, elsősorban a Redditet, Twittert és a TikTokot:

A #Swedengate botrány szerint Svédországban a szülők nem adnak enni gyerekeik barátainak, ha azok épp ebéd- vagy vacsoraidőben vannak náluk, hanem megkérik őket, hogy addig maradjanak a szobájukban.

A #Swedengate botrány szerint Svédországban a szülők nem adnak enni gyerekeik barátainak

Az egész egy Reddit kérdéssel kezdődött, amiben a u/sebastian25525 nevű felhasználó arról érdeklődött, hogy mi volt a legfurcsább dolog, amit az olvasók mások házában/kultúrájában tapasztaltak. Az egyik válasz pedig épp egy svédországi élményt elevenített fel, amikor az illető a barátja házában játszott, de amikor az anyuka kiabált, hogy kész az ebéd, a vendég nem csatlakozhatott a vacsoraasztalhoz, hanem a szobában kellett várakoznia.

Not here to judge but I don’t understand this. How’re you going to eat without inviting your friend? pic.twitter.com/bFEgoLiuDB

— Seeker (@SamQari) May 26, 2022

Elszabadult az internet pokla

Ezek után több ezer hasonló történetet osztottak meg a felhasználók #Swedengate hashtaggel a Twitteren. Míg a világ többi fele igencsak ferde szemmel néz a svédekre ezek után, bizony ők egyáltalán nem érzik magukat rosszul emiatt, mivel náluk ez a bevett szokás.

A fő szabály tehát az, hogy a svédek nem adnak enni a vendégeknek (főként azoknak a gyereknek, akik épp csak ott játszanak náluk), mivel nem akarják felborítani a család vacsoraterveit.

A svédek ugyanis úgy okoskodnak, hogy a gyerek családjának biztosan megvannak a maga étkezési szokásai, és ezt nem akarják megbolygatni. Egy Linda Johansson nevű svéd nő szerint szó sincs arról, hogy a svédek a pénz vagy bármi hasonló gonosz okból nem akarnának enni adni a gyerekeknek, sokkal inkább a hagyományokkal van ez összefüggésben, és hogy azt szeretnék, hogy a gyerekek a saját családjukkal egyenek. Tehát gyakorlatilag tiszteletben akarják tartani a másik gyerek szüleit azzal, hogy nem kavarnak be az ő terveikbe.

Egy másik ok ezen túl, hogy a svédek nagyon praktikusak, így az ételmennyiséget is annak megfelelően alakítják, ahány emberre számítanak aznap, tehát csak magára vessen, aki váratlanul toppan be egy svéd otthonba. Pontosabban, Svédországban ez magától értetődő gyakorlat, így sértődések sincsenek ebből.

A világ jelentős részén ez azonban elképzelhetetlen, és kimondottan illetlenségnek számít, ezért is okozott ekkora felháborodást a jelenség.

Forrásunk volt.


Még több érdekesség itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept