Életmód

2026.05.14.

A szád egészsége a bélrendszeredre is hat – 5 dolog, amit tegyél meg érte

Szabó Anna profilképe Szabó Anna

Több mint 700 baktériumfaj él a szánkban: most kiderült, hogy ezek legalább annyira fontosak az egészségünk szempontjából, mint a bélrendszerünkben élő mikroorganizmusok.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb egészségtrendje egyértelműen a bélflóra támogatása volt. Egyre többen kezdtünk tudatosabban figyelni arra, hogyan tápláljuk a bélmikrobiomunkat, és a piac is robbanásszerű növekedést mutatott: az emésztést támogató termékek globális forgalma már 2024-ben meghaladta az 50 milliárd dollárt.

eszegető nő

A szád egészsége a bélrendszeredre is hat – 5 dolog, amit megtehetsz az egészségéért

Miközben minden figyelem a bélrendszerre irányult, egy másik fontos mikrobiom szinte háttérbe szorult: a szánké. Pedig a szájüreg a testünk második legösszetettebb mikrobiális közössége, és a kutatások szerint jóval nagyobb szerepe lehet az egészségünkben, mint korábban gondoltuk.

Mi is az a szájmikrobiom?

5 fontos lépés a megfelelő szájápolás érdekében

5 fontos lépés a megfelelő szájápolás érdekében

A szájmikrobiom a szánkban élő mikroorganizmusok összessége. Ide tartoznak a baktériumok, gombák, vírusok és más mikrobák is – összesen nagyjából 700 különböző faj. Ez elsőre talán ijesztően hangzik, de teljesen normális és szükséges, hogy ezek a mikroorganizmusok jelen legyenek a szájüregben. A megfelelő egyensúly ugyanis kulcsszerepet játszik az egészségünk fenntartásában.

A szakértők szerint a szájban élő baktériumok az immunrendszer egyik első védelmi vonalát jelentik. Emellett segítenek megóvni a fogakat a szuvasodástól, támogatják az íny egészségét, és még a szív- és érrendszeri állapotunkkal is összefüggésben állhatnak.

Ezek a mikrobák számos helyen megtelepednek a szájban: a fogakon kialakuló lepedékben, a nyelv felszínén, az ínyen, az orca belső részén és még a nyálban is.

Honnan tudhatjuk, hogy nincs egyensúlyban?

A szájmikrobiom felborulása többféle tünetet okozhat. Ha ezek rendszeresen jelentkeznek, érdemes lehet jobban odafigyelnünk a szájüreg egészségére.

Árulkodó jel lehet például:

- a tartós rossz lehelet,
- a gyakori fogszuvasodás,
- az érzékeny vagy vérző íny,
- a szájszárazság,
- vagy a fokozott fogérzékenység.

A szánk állapota az egész testünkre hatással lehet

6 meglepő tény, amit nem tudtál a fogaidról

6 meglepő tény, amit nem tudtál a fogaidról

Ahogyan a bélflóra, úgy a száj mikrobiomja is szoros kapcsolatban áll a szervezet különböző rendszereivel. Ha a káros baktériumok túlszaporodnak, az nemcsak a fogainkon vagy az ínyünkön látszódhat meg. A kiegyensúlyozott szájflóra segíthet megelőzni az olyan problémákat, mint az ínygyulladás, a fogágybetegség vagy a fogszuvasodás. Ha viszont felborul az egyensúly, fokozódhat a gyulladás, elszaporodhatnak a káros baktériumok, és nőhet a savas közeg kialakulásának esélye, ami gyengíti a fogzománcot.

narancsot evő férfi

A rendszeres alvás és a folyadékpótlás is hat a száj mikrobiomra

A száj egészsége az emésztésünkre is hatással van. Az emésztés ugyanis már a szájban elkezdődik: a nyálban található enzimek segítik a táplálék lebontását, a megfelelő rágás pedig tehermentesíti a gyomrot és a beleket.

Ha nem rágjuk meg alaposan az ételt, az puffadáshoz, nehezebb emésztéshez és akár tápanyaghiányhoz is vezethet.

A száj és a bélrendszer szoros kapcsolatban áll

A kutatások szerint a szájüreg és a bélrendszer mikrobiomja közvetlenül hat egymásra. A szánkban lévő baktériumok ugyanis a nyállal együtt folyamatosan bekerülnek az emésztőrendszerbe. Ha túl sok káros baktérium jut a bélrendszerbe, az gyulladásos folyamatokat indíthat el. A hosszú távú gyulladás pedig kapcsolatba hozható többek között:

A jó hír az, hogy sokat tehetünk a szájflóránk egyensúlyának megőrzéséért.

Kattintsd a galériánkra, hogy megtudd, mit tehetsz a szád egészségéért!











5 fotó

A jövő egészségtrendje lehet

Egyre több kutatás vizsgálja, hogyan kapcsolódik a szájmikrobiom az általános egészséghez. A rossz szájhigiénia kapcsolatba hozható a szív- és érrendszeri betegségekkel, de újabb tanulmányok szerint akár a neurodegeneratív betegségek – például az Alzheimer-kór – kialakulásában is szerepet játszhat. Más kutatások arra utalnak, hogy bizonyos, szájban élő baktériumok a szájüregi daganatok kialakulásával is összefügghetnek.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept