2023.09.15.
Egyre több a szalmonellafertőzés itthon, így tudod elkerülni
Az elmúlt időszakban egyre több szalmonellás esetet regisztráltak Magyarországon, így érdemes tisztában lenned azzal, hogy miként lehet elkerülni a kellemetlen fertőzést, illetve hogy milyen tünetek esetén kell azonnal felkeresni a háziorvost.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának legfrissebb adatai szerint 2023 szeptemberéig jelentősen megnőtt a szalmonellafertőzések száma itthon. Igaz, az elmúlt pár évben kevesebb volt a szalmonellás megbetegedés, ám a pandémia végeztével újfent sokat utaznak az emberek, így pedig nagyobb eséllyel kapják el a fertőzést – írja a Pénzcentrum cikke. Az alábbiakban kitérünk arra, hogy miként tudod elkerülni a szalmonellát, illetve hogy milyen esetben kell orvoshoz fordulni.

Egyre több a szalmonellafertőzés itthon, így tudod elkerülni
A tünetek már pár órán belül jelentkezhetnek
A szalmonellafertőzés (salmonellosis) egy gyakori, baktériumok által okozott fertőzés, amely elsősorban a gyomor- és bélhurutban (gasztroenteritis) jelentkezik. A fertőzés legfőbb tünetei közé tartozik a láz, a hasmenés, az elesettség, a fejfájás, a hasi fájdalom, a görcsök, a hányinger, illetve a hányás és a nyákos széklet. A felsorolt tünetek a fertőzést követő néhány órától 1-2 napig terjedő időszakban jelennek meg, és általában 2-7 napig tartanak – olvasható az NNGYK oldalán.
A szalmonella leggyakoribb forrásai a nyers tojás, a nyers húsok, a tenger gyümölcsei, a mosatlan vagy fertőzött vízzel tisztított zöldségek és gyümölcsök.
Csak kevesen tudják, de a szalmonellafertőzést emberek is átadhatják egymásnak, ezért fertőzés esetén nem szabad másokkal érintkezni, illetve a hányás és a hasmenés megszűnése után még legalább 24 órán át kerülni kell mások társaságát.
Több mint 3000 esetet regisztráltak idén

6 higiéniai szabály a konyhádban, amit ha nem tartasz be, beteg lehetsz
Az NNGYK adataiból az derült ki, hogy szeptember 3-ig összesen 3179 szalmonella okozta megbetegedést regisztráltak itthon, vagyis a tavalyi év azonos időszakában diagnosztizált betegeknek (2067) több mint a másfél szeresét.
A legfontosabb viszont az, hogy a különösen veszélyeztetetteknek (csecsemők, várandósok, idősek, legyengült immunrendszerű személyek) rendkívül oda kell figyelniük az élelmiszerbiztonságra és a fertőzés elkerülésére.
A hatóság szerint a szalmonellafertőzés megelőzésének leghatásosabb módja, ha
- ügyelsz az élelmiszerbiztonságra, vagyis az ételek higiénikus kezelésére,
- az ételeket megfelelő ideig és hőfokon sütöd, főzöd, forralod,
- a magas kockázatú élelmiszerekkel nagyon körültekintően bánsz,
- alaposan kezet mosol az ételek elkészítése előtt és után.
Milyen esetben kell orvoshoz fordulni?
A fertőzés általában enyhe lefolyású, és pár napon belül elmúlik, ha azonban ez nem így történik, akkor mindenképpen fordulj orvoshoz! Abban az esetben, ha a megbetegedés magas lázzal, súlyos hasi fájdalommal, véres hasmenéssel, kiszáradás gyanújával jár, akkor azonnal fordulj orvoshoz.
Még több friss hír:
- Ennyivel keresnek többet szeptembertől a Lidl dolgozói
- Meglepően olcsó a Bialetti és a Dolce&Gabbana kotyogósa
- Megdöbbentő, mennyibe kerül a világ legdrágább sajtszelete
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















