Fogyókúra

2022.08.09.

Ezért lenne kötelező mától otthon gyűjtened az esővizet

Nosalty profilképe Nosalty

Fel kell készülnünk az extrém szárazságra, az új kártevők megjelenésére, valamint arra is, hogy a jövőben ránk zúduló esőt és árvizeket a magunk javára hasznosítsuk. Az RTL Klub híradójában szakértők beszéltek arról, mire számíthatunk a következő 30 évben.

Nem szolgálnak túlságosan jó hírekkel a klímakutatók a következő évekkel kapcsolatban, a felmelegedés miatt ugyanis még komolyabb aszályokra kell számítanunk, ráadásul számos új kártevő is megjelenhet nem is beszélve arról, mi lesz a mezőgazdaság fenntartásával.

Az RTL Klub Fókusz című műsorában Dr. Aponyi Lajos, a Növényorvosi Kamara főtitkára elmondta, a gyümölcsfák már most elkezdték hullatni a lombjukat, de már a gyümölcshullás is nagyon jelentős, a fák ugyanis ezzel próbálják tehermentesíteni magukat, hogy minél kisebb legyen a párologtató felület.

Dr. Kovács Erik klímakutató szerint a mezőgazdaságban új, hibrid gabonafajtákat kell majd nemesíteni azért, hogy a termés jobban bírja a szélsőséges időjárási körülményeket, máskülönben Európa-szerte éhínség alakulhat ki néhány évtizeden belül.

Míg a legtöbb itthon is honos gyümölcsfa, a bükkfák, a tölgyek és az örökzöldek is nehezen viselik az aszályos, meleg időt, addig az olyan növények, mint a szőlő vagy a kivi kifejezetten élvezi a szélsőséges meleget (így lehet az, hogy ma Zala megyében található Közép-Európa legnagyobb kiviültetvénye).

A kukorica és a búza mostani típusai nem fognak egyszerűen megteremni, különösen az évszázad második felétől. Tehát olyan hibrideket, illetve olyan fajtákat kell kinemesíteni, amelyek hő- illetve aszálytűrő képességük sokkal jobbak a maiaknál

– nyilatkozta a kutató.

Aggódnunk kell az alma jövője miatt is?

Aggódnunk kell az alma jövője miatt is?

Ahogy az a riportból is kiderül, a búza esetében már most 25 százalékos a termékkiesés, a kukoricaállomány pedig az Alföldön és a Közép-Magyarországi területek nagy részén megsemmisült. A gyepek sok helyen kisültek, sok gazda pedig már legeltetni sem tud, ha pedig nem jut elég takarmány az állatoknak, előbb-utóbb le kell vágni őket.

„Elsősorban a szarvasmarhát és a juhokat érinti, de ha kevesebb lesz, vagy olyan drága lesz a szemes termény, akkor a sertés és a baromfitartás nagyságát is befolyásolni fogja. Magyarországon már így is jóval alacsonyabb az állatállomány, mint amennyi az optimális lenne, de ha ez még tovább csökken, biztosan emelkedni fognak az élelmiszer árak” – tette hozzá.

Hasznos lesz az esővíz

A jövőben meg kell tanulnunk hasznosítani a csapadékot és az árvizek által keletkezett vízkészletet, az aszállyal együtt ugyanis számítani kell a hirtelen lezúduló nagyobb csapadékmennyiségekre, és arra is, hogy a legtöbb eső az őszi-téli időszakban fog leesni. Egyre intenzívebb, hirtelen esőzésekre kell számítani, néhány óra alatt 1-2 havi csapadék, nagyjából 120 milliméter is lehullhat. Dedák Dalma, a WWF környezetpolitikai szakértője elmondta, a hosszú aszályos időszakok és a hirtelen lezúduló csapadék rendkívül egyenlőtlenül oszlanak meg térben és időben, ezért fel kell készülnünk arra, hogy a hirtelen lezúduló záporokat a jövőben el tudjuk raktározni.

A záporokat kell hasznosítani, amit eddig levezettünk, a belvizet kell hasznosítani, amit szintén levezettünk, az árvizet kell hasznosítani, amit a legszörnyűbb károkozónak tartottunk eddig. Meg kell tanulni ezeket a többletvizeket úgy felhasználni, hogy az aszályos időszakban a segítségükre legyenek

– fogalmazott a szakértő a Fókusznak.

Idén több városban is vízkorlátozást vezettek be az aszály miatt, a jövőben pedig még több várost érinthet, így akár otthon is érdemes lesz gyűjteni az esővizet.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept