Gasztro

2020.11.30.

A szavatossági időn túl

admin profilképe admin

Megvásárolt élelmiszereink jelentős része a kukában végzi, pedig a szavatossági idő lejárta után legtöbbjük még egy jó ideig fogyasztható lenne.

Az élelmiszereken feltüntetett szavatossági idő barátunk, de ellenségünk is egyben. Vigyáz az egészségünkre, hiszen figyelmeztet, hogy ne fogyasszunk romlott táplálékot, túl szigorúan betartva azonban a lejárati dátum szemétbe dobat velünk egy rakás olyan ételt, amelyet még nyugodt lelkiismerettel felhasználhatnánk. Ha nem szeretnénk pazarolni, ám ételmérgezéssel sem nyomnánk szívesen az ágyat, hasznos lehet megjegyezni néhány alapvető szabályt.

A szavatossági idő csak egy megközelítőleges irányadó, és leginkább a kereskedők számára fontos, hiszen e határidő lejárta után már nem forgalmazhatják az adott terméket. A fogyasztók számára azonban ez nem jelenti automatikusan az étel megromlását. Arra is jó, ha figyelünk, hogy az egyes élelmiszereken feltüntetett dátumok nem mindig a lejárati időt, hanem épp ellenkezőleg, a termék készítési vagy csomagolási idejét mutatják - érdemes mindig figyelmesen elolvasni a csomagoláson szereplő apró betűs részeket!

Spóroljuk okosan

Természetesen senkit sem szeretnénk a lejárt élelmiszerek fogyasztására buzdítani, csupán jó tisztában lenni néhány információval, amely segíthet abban, hogy kevesebb ételt dobjunk ki feleslegesen!

Humusz gyorsan

humusz

Humusz gyorsan

Céklás humusz ropogós pitával

humusz

Céklás humusz ropogós pitával

Humusz Glaser konyhájából

humusz

Humusz Glaser konyhájából

Még néhány napig

A hús- és tejtermékek a legérzékenyebb élelmiszerek, a csomagolásukon feltüntetett dátumon túl azonban még néhány napig ezeket is bátran fogyaszthatjuk. A lazac és a friss felvágott úgy 1-2 napig fogyasztható a szavatossági időt követően, a tej, tejföl és humusz pedig akár 4-6 nappal a lejárat után is a rendelkezésünkre áll. Hasonló a helyzet a gombával is. Szerencsére a fenti élelmiszerek esetében a szag igen árulkodó tud lenni, hagyatkozzunk hát bátran az orrunkra!

Pár hétig még ne dobjuk ki

Krémsajt, szárazabb sajtok, vaj: ezek mind olyan tejkészítmények, amelyek a szavatossági határidő lejárta után még egy hétig mindenképp biztonsággal fogyaszthatók. A tojás szintén ebbe a kategóriába tartozik, hiszen a tyúk elhagyásának pillanatától számítva még akár egy hónapig is "frissnek" mondható, amennyiben megfelelő körülmények között, hűtőben tároltuk. Ezért a lejárati dátum után még egy-két héttel biztonsággal fogyaszthatjuk! A tanács ugyanaz: a szimatunk segít, a záptojást pedig lehetetlen nem észrevenni.

Hónapokig fogyasztható

Léteznek olyan élelmiszerek is, amelyektől a szavatossági idő lejárta után még hónapokig nem kell félnünk. Meglepő módon a majonéz is ilyen, az érvényességi periódus után még egy hónapig használható fel biztonságosan. A margarin és a nutella még 1-2, az olajbogyó 2-4 hónapig is megőrzi frissességét, a lekvárokat pedig a határidőt követő fél-1 évben is elmajszolhatjuk. A sör esetében 6 hónap és 2 év között lavírozhatunk a szavatossági idő után.

Évelő kaják

Mustárral és ketchuppal a csomagoláson jelzett dátum után még egy évig, a szójaszósszal pedig akár 2-3 évig is feldobhatjuk élelmiszereinket. A méz és a juharszirup pedig gyakorlatilag halhatatlan.

Mandulás sörleves

különleges levesek

Mandulás sörleves

Fűszeres-hagymás-sörös csirkecomb

sült csirke

Fűszeres-hagymás-sörös csirkecomb

Sörben sült csülök

csülök

Sörben sült csülök

Bizonyos élelmiszerek, főként a húsok esetében fagyasztással jelentősen meghosszabbíthatjuk egy-egy termék szavatossági idejét. Igyekezzünk minden húst mélyhűtőbe tenni két-három napon belül, és akkor hosszú hónapokig megőrzik minőségüket! Hűtőben tartva a kenyér élettartama is kihúzható még egy-két hétig, de ebben az esetben már a frissesség kárára.

Humusz gyorsan

Céklás humusz ropogós pitával

Humusz Glaser konyhájából

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

sztrapacska tányéron

Életmód

Juhtúrós-tejfölös-szalonnapörcös klasszikus: 6 étterem és vendéglő, ahol mindig jó a...

A sztrapacska fenséges étel, és mindig tudtam, hogyha a nagymamám a pirosfedeles éthordójával közeledik, akkor sztrapacskát készített. Sajnos nincs ott mindenki mellett egy nagymama, hogy sztrapacskát főzzön, viszont ez is egyike azoknak az ételeknek, amiknek az elkészítése időigényes, ráadásul csak nagy mennyiséget érdemes csinálni belőle. Úgyhogy, ha valaki megkívánta ezt a fantasztikus finomságot, de nem szeretne álló nap krumplit reszelni, annak mutatunk hat éttermet, ahol fenséges sztrapacskát készítenek.

Kormos Lili

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Nosalty

ásványvizes palackok

Életmód

Figyelem, termékvisszahívás: ezt az ásványvizet ne idd meg, ha mostanában...

Kétféle Primavera ásványvíz is érintett a Nébih legfrissebb termékvisszahívásában. Mutatjuk, melyik kiszerelésekről van szó, és milyen adatokat érdemes ellenőrizni a palackokon.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

marhahusleves-husleves-klasszikus-recept

húsleves

Klasszikus marhahúsleves

A tökéletes marhahúsleves titka, hogy érdemes többféle marharészből, sok friss zöldséggel és lassú tűzön, hosszan, 2,5-3 órán át főzni. A húslevest főzés közben semmilyen ...

tarkonyos-csirkeraguleves-tarkonyos-raguleves-3

raguleves

Tárkonyos csirkeraguleves (Tárkonyos raguleves 3.)

Ez a leves nálunk mindenki nagy kedvence, egy talált recept "felújított" valtozata. Soha nem tudok eleget csinálni belőle. Egy kicsit eltér a szokasos ragulevesektől, még gomba sincs ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept