Család

2022.10.01.

6 hely, amit Szegeden járva mindenképpen érdemes kipróbálni

Nosalty profilképe Nosalty

Szegeden minden évszakban megtaláljuk a szépséget és szerencsére a finom falatokat is. Hol a legjobb az ebédmenü, merre burgerezik a harmadik legnépesebb város, és romantikus vacsorára, évfordulózni merre veszik az irányt a megyeszékhelyen?

Szeged, a napfény városa vagy éppen Suncity – nem véletlen, hogy ezekkel a nevekkel illetik a Dél-alföldi települést. Kisiskolás tanulmányaink óta tudjuk, hogy itt a legmagasabb a napsütéses órák száma, hogy híres a halászlé és a legnemesebb szalámi is itt készült. Szeged jócskán kiveszi a részét a kulturális és a vízisport-életből is. Sok egyetemistája, tanulója mindig fiatalos, folyton megújuló hangulatot ad neki. Viszont a tradíciók is nagyon fontosak erre, így a gasztronómiai felhozatal is a frisset és a hagyományosat ötvözi.

Cirmi

Cirmos, Cirmus, Cirmi: ki hogy hívja a 2015 óta létező intézményt, ami már akkor is szuper burgereket és söröket passzintott, de azóta nagy utat jártak be. Tematikus steak-esteken keresztül a nemzetközi kedvenceket felvonultató, stabil kedvencekig. Azért a cigánypecsenyéről sem kell lemondani! A sörök gyakran változnak, a törzsvendégek pedig sűrűn kóstolnak újat.

A meglévő burgerkínálat mellé minden hónapban megálmodnak egy extra szendvicset, amibe persze ugyanúgy kiváló hortobágyi angus kerül.

Szuper burgerek 2015 óta / Fotó: Cirmi Facebook-oldal

Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 76.
Facebook-oldal

Kapca

A Kapca egyszerre burgerbár és bisztró, ami a melegebb évszakokban teljesedik ki klassz kerthelyiségével. A szegediek szerint itt a legjobb a burger (és a somlói!), amit még a városban tanuló sokat látott külföldiek is megsüvegelnek.

A bisztrós étlap mindig szűkre szabott, de annál meggyőzőbb. Ha teáznánk, az is megoldott, de a gin-tonicot is ütős variációkban keverik az ebéd/vacsora mellé.

A szegediek szerint itt a legjobb a burger / Fotó: Kapca Facebook-oldal

Cím: 6725 Szeged, Rákóczi u.1.
Facebook-oldal

Öreg Körössy Halászcsárda

A hamisítatlan halétterem, vízközelben, rengeteg halas fogással és persze a szögedies halászlével, már 1930 óta. Sokat látott hát, de éppen csak annyira igazodik a mához, amitől még nem veszíti el valós identitását, ami tényleg a csárdahangulatot hozza.

Bár a magyaros kedvencekből sincs hiány, tényleg a halmenüből érdemes válogatni: makói haltepertő, rántott haltej, a ház halászleve, rántott halak, filék, akár orly bundában, akár pankóban is megjelennek. A harcsapaprikás is csuszával az igazi!

A hamisítatlan halétterem / Fotó: Öreg Körössy Facebook-oldal

Cím: 6723 Szeged, Sárga üdülőtelep 262.
Facebook-oldal

Alabárdos Étterem

Decens, művészi és kifinomult, a leginkább az újhullámot követő étterem Szegeden. Tóth Pál fiatal séftehetség vezetésével a fine dining világába vezetik be a város ínyenceit és a turistákat is. A konyha abszolút szezonális, és szuper döntés, hogy az Alabárdos nem csak vacsoraidőben tart nyitva: a régió legjobb ár-érték arányú gurmé ebédjét is ők készítik.

Degusztációs menü helyett à la carte lehet választani a gyönyörűen komponált ételek közül. A stáb minden tagja profi, és a borválaszték is impresszív.

Decens, művészi és kifinomult / Fotó: Alabárdos Facebook-oldal

Cím: 6720 Szeged, Oskola utca 13.
Facebook-oldal

Tiszavirág

Amennyiben Szegeden ér a reggel, érdemes a Tiszavirágban elkezdeni a napot. Ugyanúgy Tóth Pál itt az executive, mint az említett csúcsminőségű Alabárdosnál. Az ő irányításával születnek meg a reggeli- és brunchfogások, rengeteget tesz azért, hogy ne csak a megszokott reggelik kerüljenek az asztalokra, hanem valami extra is, mind ízben, mind küllemben.

A reggelis vállalás nem véletlen: a Tiszavirág egy butikhotelt is magába foglal, aminek szállóvendégei joggal vágynak valami különlegesre. De persze mindenkinek szabad a pálya!

Érdemes a Tiszavirágban elkezdeni a napot / Fotó: Tiszavirág Facebook-oldal

Cím: 6722 Szeged, Hajnóczy u. 1/B
Facebook-oldal

Del Capo nápolyi pizzéria

A Szeged Nova bevásárlóközpontban nyitott meg idén a Del Capo nápolyi stílusú pizzákat áruló étterem. Hiányzott már egy ilyen színvonalú nápolyi pizza a legnaposabb városból, és egyből olyan névvel indítottak, ami bevonzza a műfaj kedvelőit és értőit is: Paduraru Alexandru Ilie a Pármában rendezett pizza világbajnokságon 9. helyet ért el, ami nem kis teljesítmény.

A Del Capo elhozta a margheritától kezdve a pikáns calabriai kolbászkrémmel (‘nduja) készülő pizzáig a legtradicionálisabb kombinációkat.

Hiányzott már egy ilyen színvonalú nápolyi pizza a legnaposabb városból / Fotó: Paduraru Alexandru Ilie PizzaCheff Facebook-oldal

Cím: 6726 Szeged, Szőregi út 80.
Facebook-oldal

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Címlapkép: Tiszavirág Facebook-oldal
Szerző: Pákozdi Nóra


Ismerj meg további fantasztikus helyeket:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept