2020.11.30.
Szegény nők: ezért HIDEG a lábfejük akár még nyáron is
A legtöbb nőnek bevallottan igen gyakran fázik a lábfeje, amit olykor még a partner is érzékelni kénytelen, amikor például tévénézés közben az ölébe venné kedvese lábát...
A jelenség oka egyetlen forrásra vezethető vissza, holott jó néhány tévképzet él ezzel kapcsolatban az emberek fejében. Utóbbiak közül a gyakori az, hogy a nőknek általában alacsonyabb a vérnyomása, és ezzel lehet összefüggésben a másik, ami pedig a magasabb testzsírarányt tenné felelőssé a jégcsaplábakért.

A valódi ok: kevesebb izom
A valódi ok viszont az, hogy a nők és a férfiak hőháztartása különbözik: a férfiak testének nagyjából negyven százaléka izom, és ebből a test hozzávetőleg tíz százalékot arra fordít, hogy hőt állítson elő.
A nőknél viszont csupán átlagosan egy erős húsz százalék a testben az izom aránya, így értelemszerűen jóval kevesebb hőt tud ez az izomtömeg előállítani.
Tehát esélyes, hogy egy nő, aki rendszeresen súlyzós edzéseket végez, kevésbé lesz hideglábú, mint "csupán" jógázó, vagy nem sportoló nőtársai.
De miért pont a végtagok hűlnek ki?

Ennek oka, hogy akármennyi is az előállított hő, elsősorban arra használja a test, hogy a létfontosságú szerveket melegen tartsa, és csak ha ez a feltétel teljesült, jut hő a kevésbé fontos területekre, és úgy tűnik, hogy a lábfej egész jól bírja, ha nincs felfűtve, azaz relative kevés vér kering benne. Így simán előfordul, hogy míg a test belső szerveinek hőmérséklete a normál 37 Celsius fok, a végtagok csupán 10 fokosak, és ez sem jelent semmi problémát, hacsak a partner nem elég megértő a jéghideg végtag érintésekor.
Ezeket láttad?
Ezeket olvastad már?
Ízületi fájdalmak változókorban – na de mi segíthet?
Sajnos nem "csak" alvászavarokkal és hőhullámokkal jelentkezik a változókor.
A Föld megmentése a nők dolga – kevésbé érdekli a...
A férfiak többet fogyasztanak és kevesebbet tesznek a természet megóvásáért?
Hogyan ne örökítsük át a gyerekeinknek a testképzavarainkat?
Ha mi szenvedünk attól, ahogyan a testünk kinéz, a gyerekünk is szenvedni fog.
Így néz ki Ashley Graham hasa a szülés után –...
A modell megint felborzolta a kedélyeket legújabb képével, ami nők ezreinek adott erőt, hogy ők is megosszák saját szülésük történetét, és elfogadják testüket.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















