2023.12.07.
Hiány lehet az egyik kedvenc karácsonyi alapanyagunkból
Ha nem szeretnéd hűlt helyét találni a boltok polcain ennek az élelmiszernek, akkor mihamarabb vegyél belőle.
Ízesített pürék, krémek, liszt, töltött péksütemények. Ilyen sok fajta finomság készülhet a szelídgesztenyéből, ám idén olyan kevés termett, hogy félő, nem lesz belőle elegendő a kedvenc édességeinkbe, írja a HelloVidék.

Alig termett szelídgesztenye idén
Nemcsak itthon kevés a termés, hanem Európában is
A hazai termelők helyzetét az elmúlt évben a magas energiaköltségek nehezítették, idén pedig a szűkös európai termés okozhat gondot
– emeli ki a cikk.
A 2023-as év ugyanis nem kedvezett a szelídgesztenyének hazánkban és Európa főbb termővidékein (Spanyolországban, Olaszországban és Franciaország) sem. Elsősorban a virágzáskori esős idő, illetve az ezt követő nagy szárazság volt kifejezetten rossz hatással a fákra, amelyek így elvesztették a termésük egy részét.
A feldolgozott termékeket is befolyásolja a hiány
Gesztenyés sajttorta
Isteni gesztenyeszív
Gesztenyepüré házilag
Ezenfelül Magyarországon nem túl jelentős a termelés, így az éves termésmennyiség általában 150-300 tonna között alakul. Az import pedig évente 2000-2500 tonna között mozog.
A legnagyobb hazai gesztenyefeldolgozó adatai szerint míg egy átlagos évben 1200-1500 tonna gesztenyét dolgoznak fel, az idén alig 500-600 tonna gesztenye került az üzembe
– mutat rá a cikk.
Így a kevés hazai és európai szelídgesztenye-mennyiség miatt előfordulhat, hogy kevesebb feldolgozott termék készül majd a vöröses-barnás héjú gyümölcsből. Ha tehát tejszínhabbal díszített gesztenyepürét képzeltél el a karácsonyi menü végére, akkor mielőbb szerezd be a hozzávalókat!
Még több friss hír:
- Nagy bajba kerülhet kedvenc bejglitöltelékünk
- Ennyi lesz idén a luc-, az ezüst- és a nordmann fenyő méterára
- Drága mulatság, ha a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban ennél
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















