2020.11.30.
Széll Tamás nagy dobásra készül!
Széll Tamás júniusban először vesz részt zsűritagként Bocuse d’Or válogatón, miközben első saját fine dining éttermét is megnyitja.
Már csak néhány nap van hátra a Bocuse d’Or európai válogatójáig, ahol Pohner Ádám és a magyar csapat az első versenynapon, június 11-én fog szerepelni, negyedik rajtolóként.
A Bocuse d’Or Europe római sajtótájékoztatóján néhány hete hivatalosan is kihirdették, hogy Torinóban Széll Tamásnak és Hamvas Zoltánnak is kiemelt szerepe lesz a zsűriben.
Széll Tamás az elnöki pulpituson foglal majd helyet Enrico Crippa, a torinói versenyelnök és Carlo Cracco séf társaságában, a kóstolózsűriben pedig Hamvas Zoltán presidentként képviseli Magyarországot.
„Nagy megtiszteltetés Tamásnak, hogy az előző európai válogató győzteseként meghívták a zsűribe, és ez fontos momentum a magyar gasztronómia számára is, mert azt bizonyítja, hogy jelentős nyomot hagytunk a világ gasztronómiai térképén. Ilyen presztízsű megmérettetésen ilyen kiemelt pozícióban még nem szerepelt magyar szakember” – mondta el Széll Tamás szerepéről Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.
Széll Tamás pontosan tudja, hogy milyennek kell lennie egy Bocuse d'Or versenyételnek, hiszen kétszer is versenyzett, összességében éveket foglalkozott a Bocuse d'Orral.

Enrico Crippa, a Bocuse d’Or magyar döntőjének zsűrielnöke Széll Tamással
Rendkívüli módon leegyszerűsítve a Bocuse d'Oron olyan ételt kell főzni, ami minden zsűritagnak tetszik, most azonban – sok-sok év után – alkalma lesz megtapasztalni, hogy ez mennyire sikerül a résztvevő országok csapatainak: „Lehet, hogy az európai válogatókkal kapcsolatban is bevezetik azt a hagyományt, hogy mindig meghívják a zsűribe az előző nyertest, hiszen Lyonban ez már régóta bevett szokás. Ezért hívtak meg Torinóba a nemzetközi zsűribe. Szerencsés dolog és nagyon várom, mert végre lesz lehetőségem versenykörülmények között megkóstolni a különböző csapatok ételeit. Ezidáig csak elképzelésem volt, vajon mi lehet a különbség a különböző országok tányérjai között” – árulta el a verseny előtt Széll Tamás.

Szulló Szabina és Széll Tamás
A nyár első hónapja nem csak a Bocuse d’Or európai válogatója miatt izgalmas időszak Széll Tamás életében. Szulló Szabinával első fine dining éttermük megnyitására is koncentrálniuk kellett:
„A magyar csapat felkészítésébe nem kapcsolódtunk be olyan intenzíven. Kóstolókon természetesen részt vettünk, de a STAND megnyitásával kapcsolatban nagyon sok a teendő és a feladat. Június végétől fogadjuk az első vendégeket. Amíg mi kint leszünk Olaszországban, csapatunk többi tagja folyamatosan az éttermen dolgozik. Miután hazajövünk, két hetünk lesz a nyitás előtt. Egy séf mindig saját étteremről álmodik, és hogy ha ez sikerül, akkor beteljesül egy álom. Nekünk ezt jelenti a STAND.”
Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?
Alig hisszük el: elhunyt Anthony Bourdain
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
















