2020.11.30.
Széll Tamás zsűrielnök lesz a Bocuse d'Or európai döntőjében
Széll Tamás séf vezeti a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjének zsűrijét júniusban Torinóban.
A Széll Tamás vezette zsűri 14 nagynevű séfből áll: köztük lesz a francia Jerome Bocuse, a verseny alapítójának fia és a Bocuse d' Or jelenlegi elnöke, az olasz Enrico Crippa, a 2018-as verseny európai döntőjének elnöke, valamint az olasz sztárséf, Carlo Cracco tiszteletbeli elnök.
A magyar séfre azután esett a választás, hogy Széll Tamás a magyar szakácsok között elsőként 2016-ban Bocuse d'Or Europe győztese lett, majd a 2017-es lyoni világdöntőben a 4. helyezést szerezte meg - emlékeztet az MTI.
Ez lesz az első alkalom, hogy a Bocuse d'Or szakácsverseny Olaszországban zajlik. Torinó városában június 10. és 12. között húsz európai szakács méri össze erejét.
Magyarországot a 25 éves Pohner Ádám képviseli, aki a bemutatott program szerint június 11-én versenyez.
A Bocuse d'Or szakácsverseny 15. alkalommal megrendezendő európai döntője az évszázad séfjének tartott, 2018 elején elhunyt Paul Bocuse-nek és az olasz gasztronómiai hagyomány megújítójaként ismert, 2017 végén elhunyt Gualtiero Marchesinek kíván emléket állítani.
A több mint ötórás szakácsverseny résztvevőinek a gasztronómiai hagyományáról ismert Piemonte tartomány klasszikus termékeit is fel kell használni, például a Castelmagno sajtot, Fassona Piemontese marhafilét, Sant'Andrea típusú Baraggia Biellese e Vercellese rizst, valamint piemonti borjúmirigyet. Újdonságnak számít, hogy a versenyzőknek a döntő előtti napon egy kötelezően felhasználandó alapanyagot is adnak, amely addig titkos marad. A szakácsoknak a tipikus itáliai tálalással kell felszolgálni kreációikat.
A versennyel egy időben szintén Torinóba zajlik a Cukrászati Világkupa.
Mindkét verseny központi helyszíne az egykori Fiat-autógyárból kialakított Lingotto-területe lesz, ahol 1300 néző tudja majd figyelni a szakácsok munkáját.
Ezeket olvastad már?
Ehető naptej és pink tonic - ezekkel kísérheted a gourmet...
Hihetetlen mennyiségű színkavalkád, kreativitás és izgalom vár ránk az italok terén is az idei Gourmet Fesztiválon. (x)
Elnyalnád fagyiban a ketchupot? Csak idő kérdése, és megteheted
Egy külföldi cukrászdában megjelent a ketchupos fagylalt, ezért örülhetnek azok, akik mekis sült krumplit a paradicsomos szószba és fagyiba is szeretik mártani.
Ezek lettek az év legjobb fagylaltjai
40 cukrász 72 fagylaltját szakmai és közönség zsűri pontozta négy kategóriában.
5 dolog, amire figyelj, amikor esküvői tortát rendelsz
Ha esküvői tortán gondolkodtok, figyeljetek ezekre a részletekre, hogy minden zökkenőmentes legyen - a Szamos szakértői nyilatkoznak.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















