2020.11.30.
Szenzációs hírünk van a csokifüggőknek
Fellélegezhetnek a diétázó csokoládéfüggők, ugyanis sikerült megtalálni a kakaóbab kíméletesebb helyettesét.
A kakaót – és a babból előállított csokoládét – az azték hagyaték után gyakran emlegetik az „istenek eledeleként”, ami nem is meglepő: egy időben olyan drágának számított, hogy fizetőeszköznek használták. Időről-időre visszatér a félelem, hogy egyszer mi is visszatérünk ehhez az időhöz: a nehéz termesztés, az ültetvényeket sújtó aszályok és járványok, valamint a területek körüli háborúskodás is mind felfelé hajtja a csokoládé árát, miközben a kereslet évről-évre nő.
A CNN szerint azonban a szakembereknek most sikerült egy megfelelő – és olcsóbb – helyettest találniuk a kakaóbab helyére: a mangót.

A „Cinderella” rendbe tartozó vad mangófajtából ugyanis rengeteg terem a Nature magazinban megjelent tanulmány szerint.
A gyümölcsből kinyert „mangóvaj”, ami összetételében és állagában nagyon hasonlít a kakaóvajhoz, a tudósok szerint jól helyettesítheti a kakaót, így hamarosan akár ebből is készíthetnek csokoládét - írja a Privátbankár.A kakaóbabbal ellentétben ráadásul a mangó hamarabb fordul termőre, és a termelők mellett a helyi élővilágnak is fontos táplálékot jelent, így a környezetre is jó hatással lenne az átállás.
És ezt olvastad már?
Ezeket olvastad már?
A csoki tényleg segít a fogyásban!
Eljött a csokiimádók ideje! Német tudósok kimutatták, hogy napi egy szelet csokoládé nemhogy hizlalna, de kifejezetten segít a fogyásban!
9 bolti csoki, amit házilag is elkészíthetsz
Bounty, Snickers, Sport szelet - többé nem kell bosszankodnod, ha elfogyott a kedvenc csokid, mert te magad is elkészítheted őket otthon.
A Kinder lecserélte a szőke kisfiút, a német szélsőjobbos Pegida...
A Kinder csoki csomagolására a megszokott szőke kisfiú helyett német focisztárok kerültek - a bevándorlásellenes Pegida pedig kiakadt.
Hogy kerül oda az az egy kocka csoki???
Szerkesztőségünk nagy része - értelemszerűen - nem matekból volt a suliban a legerősebb, és ezt most kitűnő kibúvónak találjuk. Mert tényleg gőzünk nincs, hogy lehetséges ez.
(via privatbankar.hu)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















