Szépségtapas

2020.11.30.

A szép bőr titka

Szikszai Anna profilképe Szikszai Anna

Jót és jól enni nemcsak a testünk, a lelkünk, hanem a bőrünk miatt is fontos. Nem csupán kívülről igényel törődést, hanem belülről is.

Ha az étkezés és a szépség kapcsolatáról van szó, első körben mindig az alakunk, a testünk kerül a középpontba. Diétázunk, kalóriákat számolunk, igyekszünk odafigyelni. Ahogy a mondás is tartja, az igazi szépség belülről fakad. Érdemes tehát erre figyelmet fordítanunk, hiszen, ha nem tápláljuk a testünket, bőrünket a megfelelő módon, az idővel megbosszulhatja magát. Mit tegyünk, mit együnk a bőrünkért?

Avokádó – Az avokádóban található hatóanyagok lassítják az öregedést és szépítik a bőrt, ezért érdemes rendszeresen és különösen nyersen fogyasztani. Nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is használ. Mézzel elkeverve gyógyír a száraz bőrre, ha pedig még tojássárgáját is hozzáadunk, akkor a hajunkra is kenhetjük, hálás lesz érte.

Áfonya – Egészségbogyó, a „női szívek őrzője”. Bizonyított tény, hogy csökkenti a nőknél a szívroham kockázatát, segít megőrizni a szellemi frissességünket, fekete típusát pedig a szemgyógyászatban is alkalmazzák. A benne található antociánok serkentik a kollagénszintézist, ezáltal segítik megőrizni a bőrünk üdeségét, fiatalságát.

Búzacsíra-olaj – A hatóanyagainak köszönhetően az egyik legértékesebb olajnak számít. E-vitamintartalma miatt remek bőrápoló, lassítja öregedésének folyamatát, elősegíti a sejtek megújulását. Gyakori összetevője a kozmetikai termékeknek, külsőleg alkalmazva remekül hat a mitesszeres, a zsírhiányos, illetve az érett bőrre. Érdemes a mindennapi étkezésünk részévé tenni, különösen „nyersen”, az ételekhez utólag hozzáadva.

Citrom – Az emberi test egyik legfontosabb C-vitaminforrását jelenti és az egyik legsokoldalúbban felhasználható gyümölcs. Belsőleg is szépít, hiszen a C-vitamin szükséges a kollagén előállításához, ezért rendszeres fogyasztása hozzájárul bőrünk rugalmasságának és fiatalságának megőrzéséhez.

Csokoládé – Magas antioxidáns-tartalmának köszönhetően a fekete csokoládé gátolja a szervezet sejtjeinek károsodását és az öregedést is lassítja. Több mint 800 molekulájának köszönhetően a csoki hidratálja és tonizálja a bőrt, oldott ásványianyag-tartalma pedig bőrpuhító, revitalizáló hatású.

Dinnye – Ez a nyári csemege remek antioxidáns-forrás, természetes vízhajtó, hidratálja a bőrünket. Külsőleg is alkalmazhatjuk, akár csak magában is, bőrtisztító és feszesítő hatásáért.

Élesztő – Élesztő, a szépítő! Magas a B-vitamintartalma, gyulladáscsökkentő, stresszoldó, a gyulladt, aknés bőr ellenszere. Külsőleg, belsőleg egyaránt alkalmazható, utóbbi esetben azonban kizárólag nyersen, éhgyomorra, naponta egyszer.

Fokhagyma – Erős illata miatt sokan tartózkodnak nyersen fogyasztásától, pedig az azért felelős illóolajnak köszönhetően véd az influenza és más fertőzések és betegségek ellen. A fokhagymában található méregtelenítő antioxidánsok és az allicin nevű vegyület segít a ráncok elleni harcban. Méregtelenítő és antiszeptikus hatása miatt a pattanásokra külsőleg is érdemes alkalmazni.

Évszakváltáskor mindig jó egy kisebb karbantartást végezni önmagunkon, és ha életmódváltásra készülünk, azt is érdemes ilyen időpontra időzíteni. Ehhez szeretnénk egy kis segítséget nyújtani ezzel a cikksorozattal.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept