Életmód

2020.11.30.

Szépség bármi áron: halálos és fura szépségápolási trendek a 18-19. századból

Petrás Gabriella profilképe Petrás Gabriella

Ólom és arzén a bőr fehérítésére, vér a száj színezésére – régen a nők mindent megtettek a szépségért, még az életüket is adták érte.

Amit most vonzónak tartunk, régen pont az ellenkezője volt az ideál: ma a szép, ívelt szemöldök a divat, miközben régen leborotválták. Napjainkban a legtöbben nap barnította bőrre vágyunk, a 18. században pedig a betegesen fehér volt a kívánatos.

Sápadt, falfehér bőr

A 18. században a bőr tónusa a társadalmi státuszt jelezte: a fehér bőr az arisztokrácia, a napsütötte a munkásosztály jele volt. A sápadt arcszín a magas társadalmi osztályok kiváltsága volt, és mindent megtettek azért, hogy bőrük a lehető legfehérebb legyen. Marie Antoinette után a divatot minden arisztokrata követte: a fehér szín eléréséhez súlyosan mérgező fehér ólmot és ecetet tartalmazó keveréket használtak, ami hosszú távon tönkre tette a bőrt és hegeket hagyott maga után. A tökéletes fehérség érdekében rizsport, cink-oxidot, gyöngyport és egy cerusz nevű mérgező anyagot is bevetettek a sminkelés során.

Kék erek a mellkason

A sápadt, vékony bőrön gyakran észrevehetők a bőrfelszínéhez közeli kékes-lilás színezetű erek, amiket ma kevésbé, régen azonban kifejezetten vonzónak találtak. Mivel a fehér bőr divatja még a 19. században is tartott, a divat újabb sminktrükköt eredményezett: a mellkason kék ceruzával rajzolták át a bőrhöz közeli ereket, hogy ezzel is hangsúlyozzák annak fehérségét.

Arcmaszk a pattanások ellen

A leginkább Hannibal Lechterre emlékeztető, indiai gumiból, később vászonból készült arcmaszkok népszerűek voltak a jómódban élők körében, ugyanis használóinak makulátlan bőrt ígértek. A használati utasítás szerint a maszkot heti 3 alkalommal egész éjjel viselni kellett, amitől a különböző bőrproblémák és pattanások megszűnését remélték. Ha a maszk nem hozta meg a kívánt eredményt, a nők marha és borjúhúst rétegeztek az arcukra.

Szemöldök nélkül, trimmelt szempillákkal

Amíg napjainkban a szépen ívelt szemöldök és a dús szempilla a divat, ami meghatározza az arc karakterét, addig az 1800-as években ennek pont az ellenkezője volt a trend. Abban a korban, amikor a női homlok volt az arc legszexisebb része, igyekeztek minden zavaró tényezőt eltüntetni, és a szemöldök, valamint a szempilla is annak számított. A szemöldököt teljes egészében eltávolították, a szempillákat megkurtították, ami mai szemmel ijesztő és furcsa kinézetet eredményezett.

Arzén a bőrre és a ruhára

A 18. századi őrület, az ólom után a 19. század végén az arzén következett, amit valamiért biztonságosabbnak ítéltek meg a bőr fehérítéshez. A halálos anyagot kapszulákba zárva, krémekbe keverve és arctisztítóként is árulták, és rendszeres használatát követően szép, makulátlan bőrt ígértek a gyártók. Az arzén azonban nyomot hagyott az emberi testen: ha valaki hirtelen abbahagyta a használatát, amellett, hogy az immunrendszert is tönkretette, kopaszodást és hajhullást is eredményezett, így sarkallva a folyamatos használatra és önmérgezésre a hiú vásárlókat. Az arzént az akkoriban divatos zöld ruhák festésénél is alkalmazták, ami a bőrrel érintkezve szintén mérgező volt.

Sminkelés vérrel

A 18. század falfehér sminkjeit követően a 19. században a bőr egy kicsit fellélegezhetett, ugyanis a színésznőkön és a prostituáltakon kívül a nők egyáltalán nem sminkeltek. Smink hiányában a viktoriánus korban a nők addig harapták a szájukat, amíg ki nem serkent a vér, amivel beszínezték ajkukat. Az arcpirosítót pedig arcuk csipkedésével helyettesítették, amihez igen erősen kellett stimulálni a bőrt.

Via:Slice, Bustle, Timeline

Ezeket olvastad már?

Bizarr dolgok, amik nem ételek, mégis megettük őket kiskorunkban

Pezsegj

Bizarr dolgok, amik nem ételek, mégis megettük őket kiskorunkban

Nyugtassatok meg, hogy ti is megettetek kiskorotokban minden hülyeséget? Na jó, nem mindent, de ami jó illatú vagy izgi állagú volt, azt igen...

Brecz Judit

3 étel, amit Pelikán elvtárs tett felejthetetlenné

Retro

3 étel, amit Pelikán elvtárs tett felejthetetlenné

Pelikán a nagy fekete autóval olyan sűrűn utazott, mint kalauz a MÁV-val, és a habos tortáról, meg az életről is konkrét elképzelései voltak.  

Petrás Gabriella

Békebeli Közértek - Így vásároltunk a rendszerváltás előtt

Grillezz!

Békebeli Közértek - Így vásároltunk a rendszerváltás előtt

A darált kávé illata, az eladók a pult mögött és jellegzetes közértes mérleg, mind a régi idők emlékeit idézik.

Petrás Gabriella

Mértéktelen lakomák és éhezés - Szélsőséges étkezési szokások a középkorban

Kifőzde

Mértéktelen lakomák és éhezés - Szélsőséges étkezési szokások a középkorban

Húsoktól rogyadozó nemesi asztalok és nagyzoló lakomák, miközben a szegények kásán és fekete kenyéren éltek. Így ettek a nemesek és az egyszerű emberek a középkorban. 

Petrás Gabriella

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept