2020.11.30.
A szépségért meg kell szenvedni
Csak ezért a receptért vártam az idei eperszezont. Már látványra is gyönyörű, és az íze is legalább ilyen nagyszerű, viszont az elkészítése csak saját felelősségre ajánlott!
Tél derekán, mit ad Isten, éppen egy főzőműsort néztem a televízióban, ahol ezt a gyönyörű szép tortát készítette el egy úriember. Látszólag nem tűnt túl bonyolultnak: tortalap, krém, eper, és kész is a vizuális orgazmus. Mivel egy ideje már tartom magam ahhoz, hogy csak akkor veszem meg az alapanyagokat, amikor szezonja van, így nem is rohantam a zöldségeshez decemberben „friss” eperért, inkább eltettem a receptet, hogy majd nyáron előveszem.
Fraisiert (epres torta)
Hagyományosan négyszögletes alakú, cseresznyepálinka-sziruppal átitatott tortalapokból készül. Friss eperrel rakják ki és cseresznyepálinkával feltuningolt vajkrémet kennek rá. A tetejére egy újabb tésztalap, valamint vékony réteg tojásfehérjehab (meringue) kerül. Több változata is létezik, hiszen a tészta készülhet őrölt mandulából, az epret cseresznyepálinkával is átitathatják vagy eperlekvárral kiválthatják, sőt van aki marcipánnal vonja be a tetejét. Egy biztos: mindegyik gyönyörű szép!
Így is történt, mert bár múltak a hónapok, de ez a desszert nem ment ki a fejemből. Amint elfogadható áron lehetett szabadföldi epret kapni (mert ez lássuk be, sokkal finomabb, mint a fóliás), neki is láttam elkészíteni, bár nem is sejtettem, hogy mire vállalkozom. Még karácsonyra kaptam édesanyámtól egy francia cukrászatról szóló könyvet, bár nem is könyv ez, inkább enciklopédia a maga 800 oldalával, és nyilván nem maradhatott ki belőle ez a klasszikus fraisier recept sem. Többször sütöttem már a könyvből, és mivel rendszerint beváltak, ezért nem is kerestem másikat, megsütöttem ez alapján. A könyvet úgy szerkesztették, hogy a receptekhez a szöveges leírás mellett fázisfotók is tartoznak alattuk az egyes lépések leírásával. Én a képek szerint haladtam, hiba volt. Néhány fontos momentum ugyanis nem volt feltüntetve, én pedig minden figyelmeztető jel ellenére vakon bíztam a könyvben. Senki nem szólt, hogy ne keverjük a forró krémet a vajhoz, mert szétolvad az egész, és utána az életben nem dermed vissza. Jó ezt belátom nehéz fotóval ábrázolni, de ez a mondat még elfért volna valahol, nem? Azt is elhallgatták, hogy jó sokáig verjük a tojásfehérjehabot, mert mikor szobahőmérsékletű lesz, akkor áll össze újra rendesen...
Ezután már éreztem, hogy ebből nem lesz torta, de azért reménykedtem, és betettem a hűtőbe, hátha. Miután lehűlt és kibontottam a tortaformát, szétterült az asztalon az egész, mert nem dermedt meg. Bár ez nem tántorított el minket attól, hogy kanállal megegyük azt, ami még menthető volt, mert az ízével nem volt semmi baj, sőt, eszméletlen finom volt. Nem adom ám fel ilyen könnyen: másnap újra nekiláttam, és ekkor már elolvastam a szöveges részt is – jött is a megvilágosodás. Meg újabb három óra főzőcskézés. És egy éjszakán át tartó várakozás. Reggel aztán kipattantam az ágyból és rohantam a hűtőhöz, mint egy kíváncsi gyerek, aki a karácsonyi ajándékot várja. Óvatosan kinyitottam a tortaformát, és láthatjátok, mi fogadott! Egy tökéletes desszert, amiért rengeteget kell dolgozni, de egyszer egy évben, amikor eperszezon van, megérdemli a szenvedést.
Zene főzéshez:
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















