2020.11.30.
Szerelemhozó hájas kifli
A párválasztás körüli bonyodalom csöppet sem újkeletű dolog - mindig foglalkoztatta a pártában lévő hölgyeket. Csak 100 évvel ezelőtt máshogy intézték, mint ma!
Bridget Jones és Szex és New York kellett ahhoz, hogy a nagy átlag fejébe szöget üssön, hogy az egyedüllét nem ciki. Attól, hogy valaki 30 felett még nem feleség, uram bocsá', épp egyedülálló, még nem rossz ember, nem csúnya vagy buta, csak épp nem találta még meg a megfelelő alanyt. Vagy – még kimondani is szörnyű – netán élvezi az egyedüllétet, és nem is akar változtatni jelenlegi helyzetén. Mivel ezt még ma is többen nem értik, mint ahányan elfogadják, képzeljük csak el, mekkora nyomás volt ez 100-150 évvel ezelőtt vagy még korábban.

A szilvalekváros hájas kifli receptjéért ide kattints
Így aztán a legtöbb lány igyekezett férjhez menni, lehetőleg hamar. Korszakonként és tájegységenként változott, hogy mikor jött el ennek a társadalom szerinti ideje, de a nagy többség már egy-két évvel korábban megpróbálta megtudni, kit tartogat számára a jövendő. Kamaszlánykák lévén bármit képesek voltak jelnek venni, télen azonban, mikor a mezőgazdasági munkák végével tavasz kezdetéig tulajdonképpen pihentek, különösen ráértek arra, hogy a jövőjükön elmélkedjenek. Minden falunak és falurésznek megvoltak a maguk hagyományai, ami tuti receptnek tűnt - karvastagságú szakirodalmat lehetne írni az ilyen trükkökből. Az egyik leggyakoribb analógia a kire hasonlít a felhő/tintapaca/árnyék/udvarbeli libakaki - egyszóval, a milyen lesz a várva-várt vőlegény arca, esetleg mi lesz a mestersége. Másik nagy népszerűségnek örvendő jövőbelátó trükk volt, mikor a lehetséges fiúk nevét papírra írták, és random módon eldobáltak/megettek/elégettek egy kivételével, amely a szerencsés nevét tartalmazta. Ezt a jóslási formát egyébként egyszer, nyolc éves koromban én is kipróbáltam, de a nagymamámék szomszédjában lakó srácot, aki a győztes lett, már 18 éve nem láttam, így empirikus tapasztalataim szerint ez a módszer nem működik. Igaz, hogy az ő nevét rejtő papírfecnit piros filccel megjelöltem, hogy egészen biztosan ő maradjon a végére.

Ennek a jóslásnak az egyik népszerű változata volt, hogy a lányok többen összeálltak, és a közösen készített süteménybe rejtették különböző cetliken az általuk ismert fiúk nevét. Az, hogy én most pont hájas tésztát választottam, annak egészen más oka van - mindjárt kitérek rá. Gyakran főztek gombócot (ez esetben az első felszínre gombóc lakója volt a befutó), a sütemény típusának nem volt különösebb szerepe.
És hogy miért éppen a háj? A régi paraszti világban András-napkor kezdődött a disznóvágás. Az egész éven át hizlalt malacok ekkor nyerték el azt a szépen ívelt formát, ami meglehetős mennyiségű zsírt sejtetett göndörödő szőrzetük alatt - mivel ekkoriban még főleg mangalicát hizlaltak - , és amelynek már érdemes volt nekimenni böllérkéssel. Ehhez a foglalatossághoz természetesen jó hideg kellett, meg néhány baráti és rokoni segítő kéz. Mivel a mangalica zsírsertés volt, a gyomor körüli fodros hájat nem kellett zsírnak kisütni - inkább sütemény készült belőle. Hogy hány András-napi disznóölést kötöttek össze a szerelmi jóslással, arról sajnos nincs statisztikám, de én most rendeztem egyet. Az irodában megkértem mindenkit, hogy írjon egy nevet papírra, és elrejtettem a kiflikbe.

A szerelemhozó hájas kiflik receptjét itt találod
A Tinder és egyéb társkereső applikációk korában őszintén nem hittem, hogy bárki is be akar szállni, de nagyon jól elszórakoztunk a dédanyánk korabeli szerelmi praktikával. Úgyhogy, párban vagy egyedül, még van két nap Andrásig, próbáljatok megsütni egy finom hájast - a videó segítségével pofonegyszerű lesz, meglátjátok!
A videó Canon EOS 5D Mark II fényképezőgéppel készült.
Előadó: Goulasch ExoticaCím: A Zöld Martzi NótájaZene: Jutasi Tamás / Dj JutasiSzöveg: Beck Zoli
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















