Eszcájg

2020.11.30.

Szerelmi vallomás a "banyatankomhoz" - Igen, jól olvastátok

Hajdú_Anna profilképe Hajdú_Anna

A kerekes cekkereket, vagyis a "banyatankokat" ritkán látjuk egy bizonyos életkornál fiatalabb embernél. Én kivétel vagyok - mégpedig egy büszke kivétel.

Ez a cikk tulajdonképpen nem más, mint egy szerelmi vallomás a "banyatankhoz" (a továbbiakban: tank) . Úgy érzem, ez a felütés szorul némi magyarázatra. Nem a Lehel-piacon a lábfejemen áthúzott viharvert darabokra gondolok, és nem is azokra a meglepően nagyméretű tankokra, amelyek a trolin elbarikádozzák a kijáratot. Nem vagyok félkegyelmű, és nem mások sokszor meglehetősen antiszociális tankhasználatának vagyok az elszenvedője és egyben mazochista rajongója, hanem életkoromat meghazudtolóan magam is büszke tanktulajdonos vagyok. Igen, jól olvastátok.

Szeretjük egymást - romantikázás a tavaszi naplementében

Néha a szerkesztőségbe is ellátogat az én kis tankom, ilyenkor pedig mindketten közröhej tárgyát képezzük. A kollégák hozzám illő kedvesen furcsa hóbortként könyvelik el a tankhasználatomat,

volt, aki megkérdezte, hogy én akkor így ezzel az utcán közlekedem-e.

Kénytelen voltam azt válaszolni neki, hogy ez a tankom asztrálteste csupán, és a valódi tank a konyhám sarkában gubbaszt...

A tankom és én bevetésen

Azon túl persze, hogy idehaza csodabogárnak számítok a tankommal, és ezt persze élvezem, merőben kézzelfogható oka is vannak annak, hogy "banyatankkal" járok bevásárolni.

A tank ugyanis félelmetesen praktikus - a nagyik sem véletlenül vannak oda érte.

Én is hálás vagyok azért, hogy több 10 kilót cipelhetek haza anélkül, hogy megszakadnék - autó nélkül ez elképzelhetetlennek tűnik sokaknak. Imádom, hogy a tankom szinte végtelen befogadóképességű, és kényelmesen találok benne helyet mindennek.

Húzom magam után akkor is, ha éppen festékes vödröket kell cipelnem benne a lakásfelújításhoz vagy kellékeket egy céges fotózásra. Persze bevásárláshoz sem utolsó.



Az IKEA kínálatában már körülbelül 6000 forintért is szerepel egy egyszerű, de nagyszerű tank

Spanyolországban járva kissé megdöbbenve vettem tudomásul, hogy ott az én furcsa hóbortom unalmasan mindennapos jelenség. Idős, fiatal, férfi és nő egyaránt tankkal jár bevásárolni - egyes szupermarketek előterében külön tankparkolót létesítettek, ahol unott érdektelenséggel hagyja ott járművét a bevásárlóközönség. Persze attól, hogy "nyugaton" divat tankozni - ez most jól hangzott - nekünk nem lenne kötelező. Dehát olyan praktikus...

Van ám egy nagyon súlyosnak ható érv a tankhasználat ellen: ronda.

De gondoljunk csak bele őszintén. A netes ruhacserén beszerzett denevérujjú bőrkabát a maga módján nem ronda? Dehogynem az, csak bizonyos körökben már menőnek számít az, aki ilyet visel. A "banyatank" egyelőre nem menő, de mindennek eljön az ideje...Mert mi lehet környezetbarátabb, mint egy saját izomerőnkkel mozgatott, újrafelhasználható cekker? És mi lehet menőbb 2018-ban, mint az, ha vigyázunk a környezetünkre?

A "banyatankkal" kapcsolatban szerintem egy komoly probléma merülhet fel csupán. Ez pedig a neve. Nem elég, hogy meglehetősen tiszteletlen ez a megnevezés az idősebb korosztállyal szemben, de a tank presztízsének sem tesz jót egy ilyen kifejezetten negatív csengésű név. A lassan mozgó, nehezen reagáló - és időnként mogorva - idős emberek sokszor okoznak húzós cekkerükkel nehéz perceket a sokkal mozgékonyabb fiatalabbaknak - valószínűleg ebből a tapasztalatból ered a gúnyos és kíméletlen elnevezés. A "banyatank" szó azonban teljesen egyeduralkodóvá vált az utóbbi időben, így nem igazán látunk arra esélyt, hogy változzon a helyzet.

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Március 20-án mindent ellepnek majd a macaronok - és mi ezt egyáltalán nem bánjuk

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

palacsinta-alaprecept

palacsinta alaptészta

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept