2020.11.30.
Szerencsehozó belsőségek Újévre
Újévkor kötelező lencsét enni - ki merné megkockáztatni, hogy a szerencséje elillanjon? Ha unjátok a szokásos főzeléket, Nektek találták ki ezt az újévi ínyencfogást!
Abban hiszünk, hogy főzni mindenki tud, csak akarni kell. Sőt, talán bele sem gondolunk abba, de az evéssel (és a főzéssel) felelősség is jár. Azon túl, hogy többé-kevésbé egészséges tápanyaggal kell feltölteni a testünket, nemcsak finomat kell főzni, hanem egyszersmind tovább éltetni a gasztrokultúránkat. *(Az vagy, amit megeszel.)*Ehhez pedig sok idő és szellemi ráfordítás kell: tudatosság, hogy mit, mikor, hol és miért eszünk és főzünk meg. Ehhez tartozik a hagyományok szeretete és ápolása, amibe az is belefér, hogy rugalmasan kezeljük őket. Ahogy egykor kialakulásuknak, úgy a továbbélésüknek is alapfeltétele, hogy összhangban legyen a mindennapi életvitelünkkel, szokásainkkal. De az se aggódjon, aki szilveszter másnapján nem akar kivánszorogni a konyhába: a szerencsehozás egész évben működik. A szilveszter utáni napokban az a jó, hogy végre erőt vehetünk magunkon, és eltüntethetjük a hűtőből, kamrából, spájzból a maradékot. Na, most ezért, meg mert a belsőség szexi, csináltunk idén egy eléggé durva etapot szerencsehozó ételeknek. Elsősorban sertésből, ami ugye a gazdagságot adja, mert a szárnyastól elrepül, a haltól elúszik a szerencsénk, a marha meg elkaparja. Lencsét tehát azért, mert a sok apró hüvelyestől sok pénzünk lesz, a répától, meg khm, jól tudunk fütyülni. És komolyan hiszünk benne, hogy a máj a gazdagságot jelenti, a vese mondjuk egészséget, a velő meg okosságot.
{ GALÉRIA = title:M%C3%A1j%20%C3%A9s%20vese%20vel%C5%91vel%20l%C3%A9p%C3%A9sr%C5%91l-l%C3%A9p%C3%A9sre, 1,2,3,4,5,6 }
Máj és vese velővel
- 2 sertésvese
- 25-30 dkg sertésmáj
- 20-25 dkg sertésvelő
- 1 vöröshagyma
- kevés füstölt kolozsvári szalonna
- só, bors, babérlevél, pirospaprika, rozmaring
- paprika, paradicsom
- sertészsír
- 4 gerezd fokhagyma
- Fakanálnyi zsírt a serpenyőbe, mehet bele a füstölt szalonna is, ha megüvegesedett, az apróra vágott vöröshagyma is.
- A májat vágjuk fel olyan formára (csíkokra, kockára), ahogy a gusztusunk megkívánja.
- A vesével kicsit melózni kell. A mi módszerünk, hogy éles késsel levágjuk a belső, eres részről (kiskelyhek, nagykelyhek, egyéb vezetékek) a „vesehúst” cortex. Arra figyeljünk, hogy a vesehúson semmi, de semmi vezeték ne maradjon rajta. A vesének egyébként is jellegzetes illata van: ezt némileg csökkenthetjük úgy, hogy hidegvízben áztatjuk, átmossuk, friss vízbe tesszük, ezt kb. egy órán át, majd hagyjuk lecsepegni. Másik módszer, hogy egyszer forrázzuk le. Ne lepődjünk meg, teljesen szagtalanítani nem tudjuk.
- A velőről folyó víz alatt lemossuk a csontszilánkokat, és leszedjük a hártyákat, ereket stb., érezni fogjuk.
- A hagymára mehet a vese és a máj. Kicsit forgassuk, süssük át, majd borsozzuk, fűszerezzük, mehet a rozmaring, karikákra vágott paprika, paradicsom, le is fedhetjük, hadd párolódjon.
- Negyed óra után mehet bele a velő, előtte felapríthatjuk vagy szétnyomkodhatjuk. Mikor olyan, mint a tojás, fehér, esetleg már szürke, kóstoljunk rá, és készen is vagyunk. Ja, sózni ne felejtsük el!
{ GALÉRIA = title:Lencsep%C3%B6rk%C3%B6lt%20l%C3%A9p%C3%A9sr%C5%91l-l%C3%A9p%C3%A9sre, 7,8,9,10 }
Még több Újévi ételt itt találtok >>
A galériáért kattints a képre! >>

Azt mindenki tudja (de talán nem árt felfrissíteni), hogy az újévi ételeknek mindig is erőteljes jelentéshordozó szerepük volt. Néptől, kortól és nemzeti kultúrától függetlenül ezek ugyan változhattak, de általában szerencsehozó, jósló feladata volt, szerelmet, halált, betegséget és egészséget ígértek, vagy az elfogyasztással bebiztosítottuk, hogy sok pénzünk, boldogságunk, gazdagságunk legyen az évre.
Lencsepörkölt
- 25 dkg lencse
- 1-2 hagyma
- 2 répa
- Maradék füstölt kolbász a kamrából
- Só, bors, babérlevél
- Negyed kiló lencsét meleg, sós vízbe áztassunk be, minimum fél napot hagyjunk rá.
- Zsírba mehet a hagyma, aztán a sonka, répa, forgassuk meg, jöhet a lencse, a kolbász, fűszerek, annyira ne kavargassuk, inkább a fazekat forgassuk.
- Kicsit pároljunk rá fedő alatt, minimális vizet mindig töltsünk bele.
- Kadarkát, sillert, könnyedebb kékfrankost igyunk mellé, az se nagy baj, ha kicsit savasabb az átlagnál.
A rovat korábbi cikkeit itt találjátok >>
whollosi blogját, a gasztroszexet itt találjátok >>
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














