2020.11.30.
Szerinted be kellene tiltani a kasszák mellé kitett édességeket? SZAVAZZ!
Betiltaná a boltok kasszái mellé kitett csokikat és cukorkákat egy magyar képviselő, aki szerint a gyermekek egészsége mellett a szülők idegei is megkímélhetőek lennének.
Molnár Gyula, szocialista képviselő azt kezdeményezi, hogy Magyarországon ne lehessen egészségtelen ételeket, édességeket kitenni a pénztárak melletti polcokra.
Felesleges tehertétel ez szülőnek és gyereknek is, ezért adtam be törvényjavaslatot
– írta a Facebook-oldalán.

Konkrétabban Molnár javaslata azt akarja elérni, hogy a népegészségügyi termékadóról szóló törvény hatálya alá eső termékeket tilos legyen az üzletek pénztárainak közelében, az árusítótérnek a fogyasztók számára várakozás céljából fenntartott részén elhelyezni és forgalmazni. - írja az Index. Mindez pedig akár még összhangban is lehet a kormány korábbi, a köznyelven chipsadóként ismert közteherrel kitűzött célokkal, állítja a törvényszöveg indoklása.
Molnár ugyanis az előterjesztésben arról ír, az előrecsomagolt, cukrozott termékek forgalmának visszaszorítása a népegészségügyi termékadó célja, de a jelenlegi szabályozás mégis lehetőséget ad a pénztárak előtti tér csokikkal és cukorkákkal való feltöltésére, így arra, hogy sorban állás közben végül azok a fogyasztók is a megvásárlásuk mellett döntsenek, akiknek ez eredetileg nem is állt szándékában.
A jelenség fokozott veszélye áll fenn a kiskorúak társaságában vásárló szülőkre nézve, amely nem szolgálja a felnövő nemzedék egészséges életmódját
– írta Molnár, ami szintén személyes élményre utalhat.
{SZAVAZAS}
És ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Attól félnek a hetero férfiak, melegnek nézik őket, ha szelektíven...
Meglepő és egyben szomorú az a friss kutatás, mely szerint sok férfi azért nem gyűjti szelektíven a szemetet vagy hord magánál vászonszatyrot, mert nem akar melegnek tűnni.
Ez lehet az első európai ország, ahol államilag legalizálhatják a...
Kábítószertörvényeik enyhítésére szólította szomszédait Luxemburg, ami maga a marihuána teljes legalizációjára készül.
Nyomasztó képet posztolt Macaulay Culkin arról, milyen lenne a Reszkessetek...
Mindenki Kevin McCallistere, a Reszkessetek betörők egykori gyerekszínésze vicceskedő, kissé nyomasztóan őszinte fotóval reagált arra, hogy a Disney újraforgatja kultfilmjét.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















