Otthon

2024.04.30.

Szerintünk ez a RAKOTT KRUMPLI két legfinomabb receptje!

Nosalty profilképe Nosalty

A magyar konyha egyik klasszikusát hoztuk el nektek, a pepecselős, de annál laktatóbb és finomabb rakott krumplit, ráadásul a jól megszokott recept mellett egy még ízletesebb, még szaftosabb opciót is mutatunk!

A rakott krumpli az egyik legfinomabb magyar egytálétel, amit bár elég pepecselős munka elkészíteni, általában megéri a fáradságot, türelmen kívül pedig nem igényel nagy konyhai tapasztalatot. Az első hivatalos rakott krumpli receptje Czifray István- Magyar Nemzeti Szakácskönyvének 1840-es kiadásában jelent meg, alapvetően burgonya, tejföl, tojás, kolbász és szalonna felhasználásával készült. Ma már számos extra változattal találkozhatunk, mondhatni ahány ház, annyi rakott krumpli, mi most a klasszikus változat mellett egy kicsit extrább, kicsit szaftosabb változatot is mutatunk.

A Klasszikus

Hozzávalók: 4 közepes db burgonya, 5 db főtt tojás, 25 dkg kolbász, 660 g tejföl, 2 evőkanál sertészsír, só ízlés szerint

Főzzük meg héjában a krumplit és a tojásokat is. Ha megfőttek, pucoljuk meg mindkettő alapanyagot, és vágjuk őket karikákra. Míg a krumpli és tojás fő, addig vágjuk fel a kolbászt is.
A zsírt olvasszuk meg, keverjük bele a tejfölt, és picit sózzuk meg, majd egy nagy tepsi alját ezzel kenjük ki.

Első rétegnek a burgonya jöjjön, amit ha lepakoltunk, locsoljunk meg a zsíros tejföllel. Erre jöhet a tojás, amit ugyancsak zárásként locsoljunk meg. Majd a kolbászokat is rakjuk le egy rétegben, és zárásként a maradék burgonyát.

A maradék tejföllel locsoljuk meg az egészet, nem baj, ha kicsit "tocsog" a tejfölben a rakott krumpli, másnap annál jobb lesz.

A tepsit tegyük 200 fokra előmelegített sütőbe, és 1 órán át süssük a krumplit. Ha kész, vegyük ki, egy picit pihentessük, aztán már fogyaszthatjuk is!

A még szaftosabb változat

Ehhez a fogáshoz jóval több fűszerre lesz szükségünk, érdemes azonban kipróbálni, mert a végeredmény egészen egyszerűen mennyei!

Hozzávalók: 1 ek vaj, 3 dl habtejszín, 5 dl tej, 3 gerezd fokhagyma, 3 szál kakukkfű, 2 db babérlevél, szerecsendió ízlés szerint, só ízlés szerint, bors ízlés szerint, 5 dkg parmezán sajt, 15 dkg kolbász, 1 nagy db vöröshagyma, 5 közepes db burgonya

Egy edényben összekeverjük a tejet a tejszínnel és hozzáadjuk a vajat. Belereszeljük a fokhagymát, és hozzáadjuk a fűszereket, és az egészet összeforraljuk.

Ha már forr, akkor belereszeljük a sajtot, és addig főzzük tovább, amíg el nem olvad.
A kolbászt felkarikázzuk, és száraz serpenyőben kisütjük belőle a zsírt. Szűrőlapáttal kivesszük, és félretesszük. A hagymát megpucoljuk és felkarikázzuk.

A burgonyát meghámozzuk, majd megmossuk és legyaluljuk. Fontos, hogy ezután már ne áztassuk, mert így veszít a keményítő tartalmából, és nem fog besűrűsödni a szósz.
Hőálló tálban elkezdjük rétegezni a hozzávalókat: burgonya, hagyma, kolbász és a tetejére újból burgonya.

Az egészet nyakon öntjük a tejszínes keverékkel, hogy teljesen ellepje.
125 fokra előmelegített sütőben 2 órán át sütjük, amíg a teteje el nem kezd barnulni.

Te melyiket választod legközelebb?

Ezeket olvastad már?

Így készíthetsz gyorsan és egyszerűen mennyei chilis babot (szerintünk) – Mutatunk egy ízletes, húsmentes változatot is

Család

Így készíthetsz gyorsan és egyszerűen mennyei chilis babot (szerintünk) –...

A chilis bab a magyarok körében is népszerű egytálétel, tökéletes fogás hétköznap és hétvégén is. Hogyan készítsük el, és mi az a fűszer, ami igazán pikánssá tudja tenni (a chilin kívül)? Most kiderül!

Nosalty

Így készül (szerintünk) a szaftos és nagyon omlós HAGYMÁS ROSTÉLYOS

Család

Így készül (szerintünk) a szaftos és nagyon omlós HAGYMÁS ROSTÉLYOS

Laktató, fűszeres és nagyon szaftos étel tud lenni a hagymás rostélyos, persze ehhez az kell, hogy jó alapanyagból, a kellő odafigyeléssel vágjunk bele a sütésbe.

Nosalty

Így készíthesz (szerintünk) tökéletes PALÓCLEVEST!

Grillezz!

Így készíthesz (szerintünk) tökéletes PALÓCLEVEST!

Készítsd marhából vagy bárányból, esetleg ürühúsból, a palócleves az egyik legfinomabb és leglaktatóbb egytálétel, amit legalább egyszer érdemes megfőzni. 

Nosalty

A tökéletes túrógombóc titka

Gasztro

A tökéletes túrógombóc titka

Egy több mint száz éves recept és néhány mai praktika - csupán ennyi kellett a legjobb túrógombóc recept megtalálásához.

Dávid

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

sztrapacska tányéron

Életmód

Juhtúrós-tejfölös-szalonnapörcös klasszikus: 6 étterem és vendéglő, ahol mindig jó a...

A sztrapacska fenséges étel, és mindig tudtam, hogyha a nagymamám a pirosfedeles éthordójával közeledik, akkor sztrapacskát készített. Sajnos nincs ott mindenki mellett egy nagymama, hogy sztrapacskát főzzön, viszont ez is egyike azoknak az ételeknek, amiknek az elkészítése időigényes, ráadásul csak nagy mennyiséget érdemes csinálni belőle. Úgyhogy, ha valaki megkívánta ezt a fantasztikus finomságot, de nem szeretne álló nap krumplit reszelni, annak mutatunk hat éttermet, ahol fenséges sztrapacskát készítenek.

Kormos Lili

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Nosalty

ásványvizes palackok

Életmód

Figyelem, termékvisszahívás: ezt az ásványvizet ne idd meg, ha mostanában...

Kétféle Primavera ásványvíz is érintett a Nébih legfrissebb termékvisszahívásában. Mutatjuk, melyik kiszerelésekről van szó, és milyen adatokat érdemes ellenőrizni a palackokon.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

sajtos-rakott-csirkemell-berta-brigi

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

szaftos-brassoi-apropecsenye

brassói

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept