2020.11.30.
Szerkesztőségünk túl van az első cukormentes héten. Hát, voltunk már jobban is
Eltelt a Nosalty szerkesztőségének első cukormentes hete, nem volt olyan rettenetes, mint vártuk, de azért akadtak nehézségek bőven. Lássuk kinek mi okozott gondot!
A Nosalty szerkesztősége egy hete vágott bele a cukormentes diétába. Itt egyből pontosítanék is, mert akadt félreértés - természetesen hozzáadottcukor-mentes diétába kezdtünk, a zöldségekben, gyümölcsökben, tejtermékekben található természetes cukortartalomról nem mondunk le.
Két szinten indult a kihívás: a "light" szinten indulók azokat az édes ételeket hagyják el az étrendjükből, amelyek könnyen beazonosíthatóan tartalmaznak cukrot, a "hardcore" szinten indulók pedig mindent elhagynak, amiben biztosan van cukor és mindent, amiben az összetevők között szerepel a cukor vagy annak bármilyen formája és édesítőszereket sem fogyasztanak. A kihívás részleteiről korábbi cikkünkben olvashattok.

Hát, túl vagyunk az első héten, lássuk, milyen tapasztalatokat gyűjtöttünk és milyen nehézségeink akadtak!
Az első hét tapasztalatai
Azt azért érdemes tudni, hogy alapvetően elég egészségtudatos a csapat, nyilván van, aki inkább és van, aki kevésbé, de nem jellemző, hogy csokiban, sütiben, édes, egészségtelen félkész ételekben fürdőznénk. Ugyanakkor tényleg meglepő, hogy milyen nehéz néha kideríteni, hogy miben van cukor:
- két nagyon hasonló, egyébként "egészséges" termék közül az egyikben van, a másikban nincs,
- az egyik szójaszószban van, a másikban nincs,
- a bolti kenyérféléről nem lehet eldönteni, így nem vesszük meg,
- a vajkrémek nagy részében - számomra is meglepő módon - nincs hozzáadott cukor,
- még abban a felvágottban is van cukor, amiről nem is gondolná az ember.
Az első hét tapasztalatai alapján elmondható, hogy:
- az általános közérzetet tekintve 2/3-unk nem tapasztalt változást, 1/3-unk jobban érzi magát és senki nem érzi magát rosszabbul,
- nagy részünk nem lett ingerültebb a cukorfogyasztás hiányából fakadóan, 2-en viszont igen,
- 5-en nem éreztek változást az alvásuk minőségében, egy valaki rosszabbul alszik, 3-an jobban alszanak (ez persze lehet más külső körülmény következménye is),
- 3-an fáradékonyabbak voltak a megszokottnál a héten, 7-en nem,
- a koncentrációképességünket tekintve nem éreztünk releváns változást.
Én személy szerint izgatottan várom, hogy a 4. hét után a fenti tényezők tekintetében milyen tapasztalataink lesznek, miben lesz értékelhető változás.
Habcsókos almás máktorta cukormentesen
Paradicsomos tonhalszósszal töltött cukkini
Vegán málnahab
A "Mi okozta a legnagyobb nehézséget?" kérdésre a kollégák visszajelzései:
Akadtak persze nehézségek is a hétköznapokban:
"Nagyon megkívántam a tiramisut, de ugye nem lehet ilyesmiket enni, így szomorúan próbáltam elterelni róla a figyelmemet. Helyette ettem egy cukormentes müzliszeletet de az természetesen csak még jobban aláhúzta, hogy a tiramisu íze mennyivel jobb."
"Hogy hogyan pácoljam be úgy a sült oldalast, hogy semmilyen cukor ne legyen benne."
"A termékek összetevőinek alapos figyelembevétele."
"Rágógumi, felvágottak hiánya."
"Jóval több időt vett igénybe a bevásárlás."
"Hogy ne felejtsem el mit csinálok. És kibírjam hogy ne egyek édességet, amikor a párom mellettem csokizott."
"A hétköznapi ebédek kitalálása."
"Az ebéd/vacsora utáni édességvágy legyőzése."
"Hogy nem tudom egy darab csokival enyhíteni az "éhségem"."
"Nem ihattam mézes teát, sőt meg sem kóstolhattam, hogy megfelelően ízesítettem-e be a családnak."
Szénhidrátszegény sós karfiolrágcsa
Lecsós szelet Évi nénitől
Cukkinipörkölt zöldséges hajdinás jázmin rizzsel
Mi hiányzott a legjobban?
Nekem személy szerint a szombat esti filmnézős nasicsoki hiányzott a legjobban, illetve nem csak nehéz volt, hogy nem kóstolhattam a tiramisumat, hanem szociálisan is szomorú, hogy nem vettem részt a fiam szülinapi sütijének elfogyasztásában.
A többiek véleménye:
"A nutellás tejbegríz. Azelőtt előfordult, hogy egy hétig szinte minden nap azt ettem."
"Kaja utáni desszert, a többi nélkül elvagyok."
"A ropi és a rágógumi."
"A rágógumi, és hogy alig van gyümölcs, amivel pótolhatom a nasikat, a magvak meg sajnos nagyon meglátszanak a bőrömön."
"A sonkák és a szalámik."
"Mindenféle édesség és másnapos kóla."
"Néha egy szelet kenyér."
"Cukros üdítők, gyümölcslevek."
"Csoki."
Almás zabmuffin
Cukkinis-padlizsános csirkerakottas
Tápiókapuding pirított mandulával és ringlóval
Lássuk, milyen "hibákba" csúsztak bele a résztvevők!
"Sokszor csináltam már hasonló, vagy szigorúbb diétát, ezért még egyelőre nem okozott nehézséget, hogy betartsam."
"Automatikusan megkóstoltam a tiramisu krémjét amit épp csináltam."
"Ettem rágót, ropit."
"Véletlenszerű virslifogyasztás egy alkalommal, egy fél rágó (tudatosan)."
"Ettem sonkát."
"Megittam egy Actimelt."
"Sokszor nyúltam a szószos üvegek után, de még időben rájöttem a turpisságra, véletlenül beleharaptam az általam sütött kuglófba, és egy csemegeuborkába, de ennyi."
"Unicum, pálinka."
"Többet ettem más ételekből."
A fentieket én személy szerint nem tartom valódi hibáknak, hiszen most "tanuljuk" ennek az étrendnek az elemeit, szerintem természetes, hogy nem megy minden az elejétől kezdve "tökéletesen". Más kérdés persze, hogy kell-e egyáltalán, hogy "tökéletesen" működjön ez rend, de erre a kérdésre majd az egy hónap eltelte után térünk vissza. Tartsatok velünk addig is!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek!
Ezeket olvastad már?
Teljes cukormentesség egy hónapig? A Nosalty szerkesztősége most bevállalja!
Szerkesztőségünk 10 tagja most belevág egy cukormentes hónapba. Kövessétek "szenvedésünket" és drukkoljatok! Hetente jelentkezünk állapotjelentéssel!
Így csapd be az agyadat: 6+1 egyszerű trükk, hogy kevesebbet...
Bárki bármit is mond, a legnagyobb probléma a mai napig még mindig, hogy túl sokat eszünk. Most mutatunk pár trükköt, hogy csökkentheted az adagokat!
13+1 fantasztikus mákos süti cukor nélkül
Neked szól ez a lista, ha te is mákimádó vagy.
9+1 cukormentes zabpelyhes keksz
Tízóraira, uzsonnára készíts magadnak egészséges kekszeket!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




























