2020.11.30.
Szigorú büntetés jár a kidobott élelmiszerek után
A franciák után Európában másodikként az olaszok fogadták el a jogszabályt az élelmiszer-pocsékolás ellen.
Ételpazarlás elleni törvényt fogadtak el Olaszországban, hogy kevesebb élelmiszert kelljen kidobni, és az üzletláncoknak, gazdálkodóknak könnyebb legyen ételt adományozniuk a rászorulóknak.
Azt is el akarják érni, hogy az olaszok hazavigyék a maradékot az éttermekből. Itáliában évente 5 millió tonna élelem megy kárba, az új jogszabály révén ez legalább egymillió tonnával csökkenhet.

Magyarországon fejenként nagyjából évi 40 kg ételt dobunk ki - a családok majdnem fele rendszeresen. Ha ezt legalább a felére csökkentenénk, akkor egyrészt akár több tízezer forint maradna másra a pénztárcánkban, másrészt részesei lehetnénk egy közös ügynek, a felmelegedés lassításának.
Leggyakrabban a pékáru, a főtt étel, a zöldség és gyümölcs, a húsfélék és felvágottak, a tej és tejtermékek, valamint a gyümölcslevek kerülnek a kukába vagy a lefolyóba a hazai háztartásokban. A magyar családok 42%-a rendszeresen dob ki élelmiszert; közülük 82% azért, mert megromlott, 10% a lejárt szavatossági idő miatt, 8% pedig csak azért, mert megmaradt.
A megkérdezettek 4%-a napi, 27%-a heti, 11%-a pedig havi gyakorisággal dob ki élelmiszert, pedig az élelmiszerpazarlás csökkentéséért szinte mindenki (96%) igyekszik valamit tenni – derül ki a Tetra Pak legújabb országos felméréséből.
A szándék dicséretes, az eredmény már kevésbé biztató - a szemétbe kerülő étel mennyisége évek óta nem csökken az Élelmiszerbank adatai szerint, sőt. Ebben lépést tartunk a világgal.
És ezt olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Tuti tippek pazarlás ellen Hugh Fearnley-Whittingstall-tól
Emlékeztek a River Cottage sorozatból a jópofa szemüveges fickóra? Itt a brit televíziós szakács és újságíró új műsora, mely egy nagyon is aktuális témát feszeget. Nézzétek!
Az ételek pazarlása mindenkit a sírba vihet
Az élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentésével enyhíteni lehetne az éghajlatváltozás hatásait - mutattak rá új tanulmányukban a szakemberek.
Betiltják a műanyag zacskókat
Júliustól tilos az egyszer használatos műanyag zacskók forgalmazása a francia kereskedelemben a környezetvédők megelégedésére.
Ilyen borzasztót még nem láttál: így készül a virsli!
Nem csak Amerikában, itthon is nagy népszerűségnek örvend a hot dog és az azt rejtő virsli. Mégis kevesen tudják, hogy ez a csábító húskészítmény nem az, aminek látszik!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















