2023.09.19.
Így tudod bevetni a szilvát székrekedés ellen
Köztudott, hogy néhány természeti kincs jelentős hatással van az emésztésünkre: sokan a cseresznyétől, mások a nem kevés sárgabaracktól rohannak egyből vécére, és akkor a szilvát még nem is említettük. Lássuk, utóbbi hogyan hat, ha székrekedésünk van!
A szilva az őszi szezon egyik legjellegzetesebb gyümölcse, és finom ízén túl kedvező éllettani hatásokat is köszönhetünk neki. Finoman szólva is híres arról, hogy megmozgatja a bélrendszert, és beindítja, amit be kell mind nyers, mind ital, mind aszalt vagy lekvár formájában.
Sűrű és finom szilvalekvár cukor nélkül
Szilvás gombóc dióval
Szilvás crumble
Tudtad, hogy míg kevés a szilvában a kalória, tápanyagtartalma magas?
Van benne C-, B-, K-vitamin, kálium, réz, mangán, foszfor és magnézium is! Az aszalt szilva tápanyag-összetétele ettől kicsit eltér, ugyanis több kalóriát, szénhidrátot és rostot tartalmaz, mint nyers társa, sőt, B-vitaminokban is gazdagabb.
A naponta fogyasztott friss vagy aszalt szilva hozzájárulhat a vérnyomás- és a koleszterinértékek normalizálásához is, sőt, polifenolokban, antioxidánsokban is gazdagok.
A szilva az emésztés gyorsítója
A szilva, az aszalt szilva és a szilvalé is jól ismert székrekedés ellen. De miért?
Főként a bennük található rostoknak köszönhetően hatnak, melyek segítenek megnövelni a széklet térfogatát, serkentik a bélmozgásokat, így a salakanyag gyorsabban, könnyebben távozhat a szervezetünkből.
Aszalt formájában és a szilvalében emellett cukoralkohol is található: ez a szorbitol, ami szintén természetes hashajtó. Fontos azonban, hogy a túl sok aszalt szilva egyszerre hasmenést és hasi görcsöket is okozhat!

A szilva, az aszalt szilva és a szilvalé is jól ismert székrekedés ellen
Hogyan használjuk?
Ha először próbálod ki az aszaltszilva-levet, légy fokozatos: reggel 2 decis mennyiséggel indítsd a napot, majd ha a szervezeted jól reagál rá, akkor este is ugyanennyit igyál. Amennyiben inkább a gyümölcsből ennél, akkor úgy számolj, hogy 2 dl szilvalé = 5 aszalt szilva.
Vannak, akik arra esküsznek, hogy egy éjszakára 3-4 aszalt szilvát 1-2 deci vízbe áztatnak, és reggel éhgyomorra elfogyasztják.
Még több az emésztésről:
- 5 olcsó alapanyag, amiről nem tudtad, hogy prebiotikumforrás
- 5 kreatív módszer, hogy növeld a rostbeviteled
- A zöldfűszer, ami segíti az emésztést, és gyengédebb, mint a bors
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















