2020.11.30.
Szinte csak levegőt eszik ez a lány – ritkán azonban (hálisten') kivételt tesz
Hiába vallja magát levegőevőnek ez a fiatal lány, nem teljesen mond igazat, mer néha azért, hála a jó égnek, kivételt tesz, hogy életben maradjon.
A 26 éves youtuber, Casey Budd leginkább arról ír videós blogján, milyen is egy levegőevő életmódja. Casey egy évvel ezelőtt kötelezte el magát a levegőevés mellett, bár igazán sajátosan fogja fel. A lány ugyanis azt vallja, hogy bár légzőgyakorlatokkal juttatja be a testébe a tápanyagokat, gyakran fogyaszt gyógynövényekből készült teákat valamint smoothie-kat, amikben rengeteg gyümölcs és zöldség van.
Mivel a levegőnek, hogy is mondjuk csak finoman, nem túl magas az energiatartalma, így nyilván valamit ennie is kell néha, hogy életben maradjon, bár egy hivatalos levegőevő ezzel már megszegi a szabályokat. Renitens viselkedés ide, tiltott szilárd ételek oda, Casey néha-néha azért eszik egy adag salátát.
A youtuber egyébként napi egy órát szán arra, hogy különleges légzőgyakorlatokat végezzen, amelyek elmondása szerint úgy feltöltik energiával, mintha evett volna egy jót.
Casey életmódcsatornája egyébként nagyon sikeres, hiszen már több mint 50 ezren követik mindennapjait, dehozzá kell tennünk, hogy ezt ki is használja, mert egy kis pénzért cserébe Casey simán bevállalja, hogy teszem azt müzliszeleteket reklámozzonInstagram-oldalán.
Na most akkor ki a levegőevő?*
(*Reméljük, hogy senki, és azt is, hogy meg se próbálja senki utánozni ezt a lehetetlen diétát!)
Ezeket olvastad már?
Kipróbáltuk, milyen cukor nélkül élni egy hétig
Ketten vágtunk bele a Nosalty szerkesztőségéből a cukor böjtbe, most pedig megosztjuk a tapasztalatainkat.
Ez az anyuka úgy néz ki, mint egy 16 éves...
A kanadai nőt rendszeresen nézik 3 gyermeke nagyobbik testvéreinek.
Napi 5 liter kólát ivott ez a nő, most így...
Az orvosok azt mondták a nőnek, hogy szinte biztosan meghal ideje korán, ha nem kezd el azonnal diétázni.
Ez a 73 éves nagyi úgy nyomja a fekvőtámaszokat, hogy...
Sosem késő életmódot váltani, és nincs olyan, hogy a hetedik X után nem lehetünk fittek és sportosak!
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept
















