2020.11.30.
Szinte teljesen ellehetetlenítették, hogy egyedülállók és élettársak fogadjanak örökbe
Az örökbe fogadni szándékozóknak eddig is sok szempontnak kellett megfelelniük, de most további megkötéseket vezettek be: szinte kizárólag házaspárok lehetnek örökbefogadók.
Mindössze pár hónappal ezelőtt mutattuk be Andris, Marci és Ádám boldog hármasát, akik az örökbefogadás révén váltak családdá, de most úgy tűnik, a jövőben kevesebb hozzájuk hasonló történettel lehet majd találkozni: hétfőn úgy módosították az örökbefogadásról szóló törvényt, hogy egyedülállók és élettársi kapcsolatban élők számára gyakorlatilag ellehetetlenítették az örökbefogadást. A rendeletmódosítás szerint, ha a szakszolgálat környékén – illetékességben – nincs alkalmas házaspár az örökbefogadásra, akkor először máshol kell megpróbálni megfelelő házaspárt találni, majd ha az országos keresés sem jár eredménnyel, utána lehet az örökbefogadó egyedülálló, „feltéve, hogy az a gyermek érdekében áll”.
Marci és Ádám örökbefogadásának történetét ebben a cikkben mutattuk be részletesen. Amit fontos kiemelni, hogy ők ugyan bejegyzett élettársi kapcsolatban élnek, de Marci papíron egyedülálló szülője Andrisnak. Magyarországon a Háttér Társaság információi szerint több száz hozzájuk hasonló család él. De nemcsak két férfi vagy két nő esetében csökkentek drasztikusan az esélyek az örökbefogadásra, hanem azok számára a heteroszexuális párok számára is, akik nem házasságban élnek, pusztán élettársak, valamint ide tartoznak az egyedülállók is, szexuális identitástól függetlenül. Hány olyan egyedülálló nő él Magyarországon, akinek valamilyen indokból nem lehet saját gyereke, ezért szeretne örökbe fogadni? És hány gyereknek kell 18 éves koráig gyermekotthonban nevelkednie?

A Polgári Törvénykönyv eddig is úgy szólt, hogy „A kiskorú gyermek érdekében a gyámhatóság elsősorban a házasságban élő örökbefogadók általi örökbefogadást engedélyezi.” De az, hogy a házaspárokat kell előnyben részesíteni, nem egyenlő a Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter által aláírt rendeletben foglalt szigorításokkal.
Fontos még egyszer hangsúlyozni, hogy ezzel nemcsak a meleg párok számára vált távolivá a gyermekvállalás, hanem a nem házasságban élő heteroszexuális pároknak és az egyedülállóknak is. Különösen szomorú mindez annak tükrében, hogy milyen sok gyerek él szülők nélkül Magyarországon, és hogy milyen esélyei vannak később a rendezett életkörülményekre a legtöbb otthonban felnövőnek.
Ezeket olvastad már?
11 évesen a kórházban hagyták,ez az egyedülálló férfi fogadta örökbe
Mióta örökbe fogadta a fiút, azóta elválaszthatatlanok, és mindent együtt csinálnak.
Betegsége miatt visszaadta örökbefogadott gyereküket ez a pár
Úgy érezték, nem kap elég figyelmet a másik 4 gyermekük mellett.
Ismerd meg ezt a boldog magyar családot, ahol Andrisnak két...
Marci és Ádám bejegyzett élettársi kapcsolatban élnek, kisfiukat, Andrist pedig 2018-ban fogadták örökbe. Ezzel együtt teljesen olyanok, mint bármelyik család.
20 ötlet kisgyerekes szülőknek, akik az élet császárai
A gyerek megszületésekor, kár tagadni, minden megváltozik - és néha a lelkünket adnánk azért, hogy életünk zökkenőmentesebb legyen. Nyugalom, hoztunk pár ötletet!
Szerző: Szász Nóra
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















