2023.07.27.
Ezt a 6 élelmiszert mindenképpen enned kell, hogy védd a szíved
Mit és mennyit együnk, hogy elkerülhessük a rettegett szívproblémákat?
A McMaster Egyetem és a Population Research Health Institute (PHRI) Hamilton Health Sciences kutatói által vezetett tanulmány megállapította, hogy ha nem fogyasztunk eleget hat kulcsfontosságú élelmiszerből, az a felnőtt lakosság körében a szív- és érrendszeri megbetegedések magasabb kockázatával jár együtt. Rámutattak:
a gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek, diófélék, halak és teljes zsírtartalmú tejtermékek fogyasztása kulcsfontosságú az ilyen jellegű problémák megelőzésében.

Magasabb a szívbetegségek kockázata, ha nem fogyasztjuk ezt a 6 élelmiszercsoportot
Az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint 2019-ben közel 18 millió ember halt meg szív- és érrendszeri betegségekben, ami a globális halálozások 32 százalékát teszi ki. A halálesetek 85 százaléka szívroham és szélütés miatt következett be. A PHRI kutatói és nemzetközi munkatársaik 80 ország 245 000 emberének adatait elemezték több tanulmányból. Az eredményeket július 6-án tették közzé a European Heart Journalban. A korábbi hasonló kutatások a nyugati országokra és azokra a diétákra összpontosítottak, amelyek a káros, extrán feldolgozott élelmiszereket tápanyagdús alapanyagokkal kombinálták. Ezúttal viszont a kutatás globális volt, és az általánosan egészségesnek tartott élelmiszerekre összpontosított.
Indiai vöröslencseragu buggyantott tojással
Egyedényes zöldséges spagetti
Lime-os, mézes-mustáros csirkemell
Andrew Mente, a PHRI első szerzője, a McMaster Egészségügyi Kutatási Módszerek, bizonyítékok és hatások tanszékének adjunktusa a kutatás kapcsán elmondta:
A közelmúltban fokozott figyelmet kapott a védő tulajdonságú élelmiszerek fogyasztása a betegségek megelőzésére. A nagyobb mennyiségű gyümölcs, zöldség, dió és hüvelyesek mellett a kutatók kimutatták, hogy a természetes élelmiszerek bevitele során is kulcsfontosságú a mértékletesség.
Tovább is magyarázta a kérdést: „A mérsékelt mennyiségű hal és teljes zsírtartalmú tejtermék a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a halálozás alacsonyabb kockázatával járnak együtt. Ugyanezek az egészségügyi eredmények érhetők el a gabonafélék és a húsok mérsékelt fogyasztásával – mindaddig, amíg finomítatlan teljes kiőrlésű gabonákról és feldolgozatlan húsokról van szó.”
A PURE Healthy Diet Score a következő átlagos napi bevitelt javasolja:
gyümölcsök 2-3 adagban; zöldségek 2-3 adagban; dió 1 adagban; és tejtermékek 2 adagban. A pontszám magában foglalja a heti 3-4 adag hüvelyes zöldséget, valamint a heti 2-3 adag halat is. A lehetséges helyettesítők közé tartoznak a teljes kiőrlésű gabonák napi 1 adagban, valamint a feldolgozatlan vörös húsok vagy baromfik napi 1 adagban.
Még több cikk a zöldségek jótékony hatásáról:
- 4 nyomós indok, amiért érdemes sóskát fogyasztanod
- Íme a FODROS KEL, azaz a kale, és az okok, amiért a fél világ rajong érte
- Bemutatjuk a pagodakarfiolt, amely, bármennyire hihetetlen, de nem a Marsról jött
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















