2022.07.13.
Bezár az első és egyik legkedvesebb kispékség
Bocskorás Bea négy évvel ezelőtt nyitotta meg az első kispékséget, a Szívügyemet. A kis péküzem óriási népszerűségnek örvendett annak ellenére, hogy Bea hobbipékként indította el saját vállalkozását. A sokak által szeretett Szívügyem július végén bezárja kapuit.
Négy év után bezár az első kispékség, a Fő utcában üzemelő Szívügyem Budakeszin – derül ki az Nlc.hu cikkéből. A pékség megálmodója, Bocskorás Bea (eredetileg szociálpedagógus és közgazdász) először hobbiból kezdett el kenyereket készíteni, vállalkozását pedig úgy építette fel, hogy a szakmát csak a későbbiekben tanulta ki és szerzett róla papírt.

Bocskorás Bea kenyerei és süteményei hamar híresek lettek (kép: Facebook.com/szivugyem)
A Szívügyem megálmodója az Nlc.hu-nak adott interjút arról, miért döntött a bezárás mellett. Ahogy a cikkből kiderül, Bea a rengeteg sajnálatos körülmény miatt határozott így, a döntést ugyanakkor sajátjának érzi.
És onnan tudom, hogy jó döntést hozok, mert amikor egy hosszú, vergődéssel teli út után ugyanitt álltam a táblánál, és egy elmélyült pillanatban jött az, hogy ez így nem mehet tovább, be kell zárni, el kell engednem a dolgot, akkor hónapok óta először tudtam egy nagy levegőt venni. Nézd, most is kiráz tőle a hideg! Minden számolást, minden excel táblázatot átnéztem, minden lehetőséget megvizsgáltam, és azt éreztem, hogy ez az egyetlen út, ami létezik, mert elfogyott a levegő.
Bea egy kis betekintést is adott abba, vállalkozóként milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a munkaerőhiány és az alapanyaghiány mellett:
- a kenyérliszt kilója ma több mint duplája a négy évvel ezelőtti árnak
- a vaj ára 225 százalékkal, az áram ára 360 százalékkal nőtt azóta, hogy megnyílt a Szívügyem
- az alkalmazottak elvárt bére a másfélszeresére nőtt, és emelkedtek a karbantartási valamint az amortizációs költségek is, az elmúlt időszakban pedig több viszonteladó is megszűnt
Mindezek ellenére Bea szerint nem a költségek jelentették az egyetlen problémát.
A kismalmok iránt az elmúlt időszakban annyira megugrott a kereslet, hogy már nem volt biztos, ki tudják-e szolgálni a megfelelő minőségű és mennyiségű termékkel időben a partnereiket. A küzdelem másik részét a megfelelő munkaerő keresése képezte, Bea az utolsó fél évben már egyedül vezette a pékséget.
A Szívügyem bezárásával egy nagyon minőségi, kedves és közösségteremtő helytől kell elbúcsúznia Budakeszinek és a budapestieknek is.
A pékség július 29-én zár be, a Bocskorás Beával készült teljes interjút ide kattintva lehet elolvasni.
Címlap: Facebook.com/szivugyem
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Magyar almafajta hódítja meg Európa piacait
- Lesd meg, hogyan fest Pécs vadiúj vásárcsarnoka
- Különleges magyar hungarikumról formázott dinnyéjével mindenkit lenyűgözött ez a gazda
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















