2020.11.30.
A szlovén fővárosban jártunk, és ezeket kóstoltuk
Ljubljana közel is van, gyönyörű is, és igazi környezettudatos város, ahol az elvárásaimmal ellentéteben virágzik a gasztronómia. Két ünnep között sem utolsó ötlet kiruccanni!
Nemrég pár napot Ljubljanában töltöttem, és úgy voltam, vele, hogy bár imádok enni, főleg új országokban, a szlovén konyhától sok újdonságot nem vártam. Kis mediterrán ízvilág, osztrák, horvát és magyar hatások érvényesülnek majd – gondoltam én.Na, hát jó nagyon tévedtem, ugyanis olyan kifinomult kombinációkban volt részem, hogy nem tudtam leállni az evéssel, mindent ki akartam próbálni. Azt hozzá kell tennem, hogy viszonylag jó helyeken ettünk, valószínűleg a büfés és kifőzdés színvonal egészen más képet mutatna. Sok a döneres, az édességárus, és az ottani Mekiben már árulnak vega burgert is, nagyot mennek a kicsi és nagy palacsinták, és az egész város felfedezhető gyalog. Most elsősorban gasztro szempontból mesélek nektek kicsit, de néhány városnézési tipp is becsúszik majd.

Házi krémes
1adag
Idő
40p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
381
Kalória
6.6g
Fehérje
58.8g
Szénhidrát
12.6g
Zsír
Mindenképp nevezz be az ingyenes városnézésre
Ez a legfontosabb tanácsom, még egy ilyen kicsi városban is, mert Ljubljana tényleg könnyen felfedezhető, de szuper tájékozódási pontokat jelent, ha az óváros legfontosabb pontjait egy idegenvezető segítségével végigjárjátok. Két órás menet, szóval rá kell készülni, fizetni nem kell érte, de a végén borravalót illik adni.
A legjobb kávé és isteni halak
A várostörténetet bemutató City Museumot írta a Foursquare a legjobb, közelben lévő kávézónak. Szkeptikus voltam, de át voltunk fagyva, zuhogott az eső, és koffeinrajongóként nagyon vágytam a betevő kávémra. A barista hihetetlen szaktudása, az elképesztő választék a kávéfajtákból hamar meggyőzött, hogy a legjobb helyen vagyunk, életem legtökéletesebb americanoját ittam. Ha már így alakult, a hideg elleni védekezésképpen egy burekhez hasonlító, rakott, enyhén lekváros, mákos és isteni puha költeményt is kértem a hűtőből. A hely neve Kavarna Stow, egy jó kávé 3 euró körül kapható, akárcsak a legtöbb helyen. Ljubljanában kifejezetten komolyan veszik a specialty coffee-t. Akárhol is álltunk meg kávézni, mindenhol alap volt, hogy legalább két deci vizet hoztak mellé, nem kellett külön kérnünk ásványvizet.
A Vino&Ribe halas-boros hely, bár ottjártunkkor éppen kongott az ürességtől, ez cseppet sem volt zavaró az egész napos városjárás után. Gyorsétteremnek mondanám, ahol isteni szószokkal és házi krumplival vagy zöldségekkel kérheted a tőkehalat vagy a sült szardíniát. Én utóbbit kóstoltam, kíváncsi voltam, hogy egy ennyire egyszerű halat hogyan tudnak kisütni, és meg kell mondjam, teljesen rácuppantam, mert egy különleges panírban érkezett. A szlovén borok is finomak, itt sem csalódtunk.

Baconbe tekert tőkehal parmezános pürével
1adag
Idő
55p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
893
Kalória
50.6g
Fehérje
47.3g
Szénhidrát
56.6g
Zsír
A pálmát a legendás Julija vitte
Bárki, aki Ljubljanában jár, ha máshol nem is, itt meg kell, hogy álljon valamire. Mediterrán hangulat, perfekt, udvarias kiszolgálás, isteni, helyi tökmagolajos előétel. A grillezett tonhal zöldségekkel isteni volt, és az én túrós burekkal felszolgált bélszínem során sem győztem ámulni. Romantikus, életteli, gyertyázós hely, szerelmeseknek, de baráti társaságoknak is tökéletes. Az étlapon rögtön az első oldal tartalmazza a szlovén specialitásokat, érdemes onnan böngészni. Nyáron teraszos hely, mi már novemberben voltunk, de imádnivaló az enteriőr!
A Julija mellett rögtön kapunk egy Romeo nevű helyet is, ami egyszerre tűnhet giccsesnek és nagyon szórakoztatónak, ráadásul itt majdnem minden vendég valamilyen habos óriáspalacsintát majszolgat. A Romeo eredetileg koktélbár, erre mi annyira nem cuppantunk rá, de a palacsintákra igen - hogy is mondjam, jóból is megárt a sok. Én egy egyszerű erdei gyümölcsöset kértem, de ezt még jól megrakták mogyorókrémmel, valamilyen diókrémmel, sziruppal és tejszínhabbal. A tészta tökéletes óriáspalacsinta volt, tudjátok, mint a franciáknál a crêpes suzette, de na. A cukorsokk garantált, még úgy is, hogy a töltelék nagyját kikotorásztam a palacsintából (tudom, nem szép dolog, dehát na).Ja, és a*Robbát* se hagyjátok ki, ha tehetitek, itt isteni borjúshúst kaptam polentával - modern berendezés, fúziós konyha, mégis laza hangulat.
Világhírű kürtős
Pont a szállásunk mellett volt a Sisters Kürtős nevű hely, ahova szintén egy hideg este tértünk be. A kürtőskalács története itt szépen, magyarul is le van írva, és nem hagyták ki az információt, hogy hazánkból származik. A fantasztikus illat mellett a feltekert kelt tészták tánca igazi élmény, tátott szájjal bámultam - a kalácsot a végén a készítője a kívánt ízben meg is hempergette. Ez bizony nem felfújt, nem száraz, nem spórolós kalács, hanem kívül ropogós, belül puha édesség, ami kicsi és nagy méretben is kapható. Ha még fér belétek, a szlovén krémest is meg kell kóstolnotok!
Szóval én úgy látom, Ljubljanában nagyon is forrong a gasztronómia, szuper helyek vannak, különösen az óvárosban. Mivel náluk már euró van, ezért készüljetek pénzváltással, illetve az árak azért az átlagos magyar szint felett vannak úgy 10-15 %-kal.
Ezeket olvastad már?
Beleástuk magunkat az örmény konyha rejtelmeibe - ezek a legfinomabb...
Az örmény konyhán érződik az asszír, görög és perzsa hatás is. Izgalmasan hangzik, igaz? Nézzük, melyek a legszuperebb ételei ennek a különleges világnak!
Ez a karácsonyi vásárunk hivatalosan is a legszebb egész Európában
Európa legszebbjének választották meg az Advent Bazilika karácsonyi vásárt, ráadásul rekord számú szavazat érkezett, a szebbnél szebb helyekre, végül magyar siker született!
Egy csipetnyi Kuba: különleges ország, különleges nemzeti ételekkel
A kubai konyhát számos nemzet szokása befolyásolta, de a legnagyobb hatást a spanyol és az amerikai ízek gyakoroltak rá. Repüljünk pár percre Kubába!
Vaddisznó és szarvasgomba a szőlődombok árnyékában – Gasztrobarangolások Itáliában 2....
Róma után a dimbes-dombos toszkán táj felé vesszük az utat, hogy megmutassuk, mitől olyan nagyszerű a régió egyébként egyszerű gasztronómiája!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















