Vásárlás

2023.09.24.

Már kis mennyiségű szójaszósz is veszélyes lehet

Nosalty profilképe Nosalty

A szójaszósz az egyik legsokoldalúbb ételízesítő, amit rendkívül sokféleképpen lehet felhasználni főzéskor. Ám, mint kiderült, már kis mennyiség is veszélyes lehet, ha nem figyelünk oda.

A szójaszósz a világ egyik legismertebb ázsiai ételízesítője, de akár magyaros fogásokban is megállja a helyét. De korántsem mindegy, hogy mennyit használunk belőle...

Már egy kis mennyiség is veszélyes lehet

Ázsiában só helyett is használják

A szójaszósz Kínából ered, megjelenése a 6. századra datálható. A Kínában használt szójaszósz sűrűbb, míg a japán változata valamivel hígabb és sötétebb színű. Ezen kívül különbséget kell tenni a főzéshez használt és az asztali szójaszósz között is: előbbi kevésbé sós és töményebb, utóbbit gyakran só helyett is használják.

Nem véletlen, hiszen egyetlen evőkanálnyi szójaszószban körülbelül 900 milligramm só található.

Ebből következik, hogy ha túl sokat fogyasztunk belőle, akkor sokkal több sót viszünk be a szervezetünkbe, mint amennyit elbírna.

Miért lehet veszélyes?

2013-ban egy 19 éves férfi ismeretlen okokból megivott egy liter szójaszószt, majd kómába esett. Mint kiderült, hipernatrémia, vagyis nátriumtöbblet alakult ki nála, ami során a szervezet úgy próbálja szabályozni a vér és a szövetek közötti sószintet, hogy folyadékot von ki a szövetekből.

Ez a folyamat nagyon veszélyes úgynevezett folyadékgyülemeket okozhat a tüdőben, vagy akár az agyban.

Az említett eset során az orvosok gyorsan beavatkoztak, de még így is három napba telt, mire a férfi visszanyerte az eszméletét. Ugyanakkor nagyon szerencsés volt, hiszen a szójaszósz halálos adagja sokkal kisebb mennyiség is lehet, mint amit ő elkortyolgatott.

Szójaszószos tofu

zöldséges egytálétel

Szójaszószos tofu

Gyömbéres-szójaszószmázas lazac

lazacreceptek

Gyömbéres-szójaszószmázas lazac

Szójaszószos-csirkés sült karfiolrizs

zöldséges egytálétel

Szójaszószos-csirkés sült karfiolrizs

Egy másik esetben azonban nem volt ilyen szerencsés a beteg, ugyanis súlyos agykárosodást szenvedett, végül pedig a tüdejébe került folyadék miatt tüdőödémában elhunyt.

Mekkora mennyiség végzetes?

Mindenek előtt fontos azt tisztázni, hogy a só halálos adagja nagyjából 0,75 és 4 gramm/testsúlykilogramm közé esik.

Ez azt jelenti, hogy egy átlagos, körülbelül 68 kilós személy számára 135 gramm, azaz körülbelül 7,5 evőkanálnyi mennyiség elfogyasztása jelent komoly veszélyt.

Egy csésze szójaszósz nagyjából 14 gramm sót tartalmaz.

Forrásaink voltak.


Ezek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept