2022.08.18.
Ennyivel lehet drágább idén a magyar szőlő
Az idei szárazság hatására idén kevesebb szőlő leszüretelésére számítanak a termelők, amely egyben a gyümölcs drágulását is jelentheti.
Jelentősen emelkedhet a szőlő ára idén, a Sokszínű vidék cikke szerint ugyanis a termelői áraknak átlagosan 10-20%-kal kellene meghaladnia a tavalyiakat.
A termelők idén alacsonyabb szőlőtermést várnak a nagy aszály miatt, ezen felül pedig a borvidékek jóváhagyására váró szőlőár-előrejelzések is a tavalyinál jelentősen magasabb gyümölcsárakat indokolnak, derül ki az Agrárminisztérium közleményéből.

A szőlő esetében is drágulásra kell számítani
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) elkészítette az idei évre vonatkozó szőlőár-előrejelzését. Ezek az adatok és mutatók arra szolgálnak, hogy a szüret idejére, ha csak jelzésértékűen is, de kiderüljenek, milyen átlagárak várhatóak a szőlő esetében. Jelenleg az egyes borvidékeken van a sor, hogy végső döntést hozzanak a területükön érvényes prognózisról és azt közzétegyék. Nagy a jelentősége a borvidékek erre vonatkozó döntéseinek, ugyanis a szőlőár előrejelzése jó igazodási pont a szőlőtermelők és a felvásárlók számára az árról szóló megegyezés kialakításakor
– áll a közleményben.
Az Agrárminisztérium szerint nagy lesz a kereslet a magyar szőlőre és a magyar borra, Európában pedig idén nem lesz kiugróan jó szőlőtermés az aszály miatt. Az elkészült szőlőár-előrejelzés jól tükrözi a többéves összevetésben is kimondottan alacsonynak számító borkészlet, illetve a várhatóan 3,7 millió mázsára tehető alacsony szőlőtermés-mennyiség hatását
– fogalmaznak.
Ahogy a Sokszínű vidék írja, a termelői áraknak reálisan átlagosan 10-20%-kal kellene meghaladnia a tavalyiakat, de természetesen borvidékektől és szőlőfajtáktól, valamint a szőlő minőségétől függően komoly különbségek is adódhatnak.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Ennyivel drágább tavaly óta a húsleves, ha otthon készítjük
- Kevesebb és jóval drágább lehet két kedvenc gyümölcsünk
- Sokkal drágább lesz az egyik kedvenc hüvelyesünk
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept














