2020.11.30.
Szülinapi tortateszt
Az idén, szakítva a hagyománnyal, unokám szülinapi zsúrján új tortát tesztelt a gyereksereg. Mondhatom, teljes sikert aratott a citromos, eperrel díszített túrótorta.
Már írtam arról, hogy édes mindegy, sütemény vagy tortaformát ölt, nálunk a mézes krémes verhetetlen. Legalábbis így volt eddig. Most azonban kisebbik unokám születésnapján másféle torta lett a buli csúcspontján feltálalva. Azt is mondhatnám, hogy azért, mert változott a csillagok állása, de nem erről van szó.
Több összetevő játszott szerepet a váltásban. A legfőbb és egyben legörvendetesebb, hogy unokám kinőtte, vagy az eddig eltelt öt év során valahol „elveszítette” a tejjel, tejből készült ételekkel szemben tanúsított érzékenységét. Így aztán szabad utat kaptak például a túrós édességek is.
Spagettipalacsinta
Tócsni azaz krumplilepény
Szív alakú szendvics
A születésnap pedig éppen egybeesett a Nagyszülők és unokák című könyvem megjelenésével, amiben többek között egy isteni recept is szerepel, ugyanis a könyv írása közben kapóra jött, hogy barátnőm egy buliban újra elkápráztatott tortájával, amit – szokás szerint – pillanatok alatt eltüntettünk. Most citromosat készített, de mint kiderült, előző alkalommal ugyanennek egyik variánsát hozta, csak másféle gyümölccsel. Azt is elárulta – a recepten kívül –, hogy a remekmű alapvetően túrótortaként kezdte a pályafutását, csak az extra mennyiségű citromnak köszönhető a névváltozás, és miután megtanultuk az alapreceptet, a többi már csak fantázia kérdése – erről a receptleírásnál olvashattok bővebben.
Szóval, nem szaporítom a szót, nagy sikere volt a kicsit kevesebb citrommal készített és eperrel díszített születésnapi tortának. Ajánlom mindenki figyelmébe, mert mutatós – és főleg, nagyon finom!
Mari nagyi
A rovat korábbi cikkeit, itt olvashatjátok! >>
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















