Grillparti

2020.11.30.

Szüreti, vagy akár búcsúpörkölt

Dacota profilképe Dacota

Népes szüretelő társaság vendégül látására kiváló ötlet, de egy kellemes, szép, őszi napon remek baráti foglalatosságnak sem utolsó program a közösen elkészített igazi, idénybúcsúztató, bográcsos marhapörkölt.A pörkölt… hinnye, bizony ez érzékeny téma. Mert van ez a borzasztó egyszerű étel, amihez nincs szükség különleges alapanyagokra, extra felszerelésre, csak alapvető ismeretekre.És itt kezdődik a probléma.Mert az alapvető ismeretek régiónként, falvanként, családonként, emberenként változnak, és amikor két mindentudó, tökéletes pörköltet főző magyar ember, aki „tudja az igazi receptet” összetalálkozik a bogrács felett, akkor keményebb helyzet tud kialakulni, mint amikor honatyáink összeülnek megvitatni a továbbiakat. Ennek pedig az az oka (most forduljon el, aki nem akarja megtudni), hogy nem létezik „a recept”. A pörköltfőzés a génjeinkben van. Részben, mert már a Kárpát-medencébe kerülésünk előtt készítettük – tudom, hogy később jött a hagyma, és hétszáz évvel később a paprika, de a pörköltalapot, a nagy lángon, hirtelen „pörkölt” húskockák elkészítési módját még az előző helyről hoztuk – részint, mert a 19. század közepén úgy döntött az ország vezetése, hogy ez az étel lesz a nemzeti összetartás egyik jelképe. Ne kutassuk hát az alapokat, fogadjuk el, ha valaki több zöldséggel, bor nélkül, más fűszerekkel készíti. Szedjünk össze minél több szakértő és szimpla műkedvelő barátot, trancsírozzuk együtt a húst, könnyezzünk közösen a hagymavágástól, és utána dobjuk be a közösbe a tudásunkat. Lehetőleg bogrács felett, hogy a sok tudás mellett a füst íze is belefőjön. Úgy az igazi. Az instrukciókért köszönet Beácskának.Csak egy picit változtattam rajta, mert ugye a pörkölt…, az érzékeny téma, na!

Marhapörkölt

Hozzávalók 12 személyre:

Elkészítés:

  1. A marhahúst megtisztítjuk az inaktól és hártyáktól. (5 kg esetében ne egyedül csináljuk! A bográcsozás úgyis csapatsport.) Kockára vágjuk. Ha szeretnénk, hogy hamarabb elkészüljön, kisebbekre, ha mindegy az idő, nagyobbakra. Az inas részeket vágjuk ki, és hagyjuk egyben. (Lehet vele ugyanis trükközni. Belefőzzük a pörköltbe, így az íze, és a „sűrítőanyagai” belekerülnek, de mivel egyben van, és jó nagy, utána könnyű kihalászni. Kidobhatjuk, de mindig van egy férfiember, aki szerint ez a „konc” a lényeg az egészben.)

  2. A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk.

  3. Az összes hozzávalót egy tálcán kezünk ügyébe készítjük, mert a bogrács mellől nem lehet elszaladgálni!

  4. Ha a tűz már „főzésre kész”, felállítjuk az állványt. A zsírt a bográcsba tesszük, megvárjuk, míg kiolvad. Hideg bográcsba tegyük, hogy ne kapjon oda, ne füstöljön! Rádobjuk a hagymát, és kevergetjük, rázogatjuk. Nem sózzuk! Akkor a hagyma levet enged, és nem pirul, hanem fő.

  5. Ha a hagyma pirult-puhult, rádobjuk a pirospaprikát. Veszettül keverjük, mert ha odakap, keserű lesz, és kezdhetjük elölről az egészet. (Innentől tulajdonképpen fakultatív, ki

    milyen sorrendben, és mit tesz a pörköltbe, de a paprikát az elején kell – a zsír oldja ki a fűszerpaprika színeit és aromáit.) Rádobjuk a kockára vágott húst, és folyamatosan rázogatva-kevergetve foglalkozunk vele, amíg egy kis levet nem enged. A kevergetés során mindig nyúljunk a hús alá, hogy oda ne égjen.

  6. Ideális esetben a hús enged annyi levet, amiben elpuhulgat. Ha nem, öntsünk alá egy kis vizet, de ne sokat, hiszen a jó pörkölt alapja a sűrű szaft. Ha mégis pótolni kell a folyadékot, inkább a bort javasolom. Kevergessük, rázogassuk, ne hagyjuk magára. A folyadékpótlás legyen folyamatos, akkor lesz jó szaftos.

  7. A fűszereket itt tegyük bele: paradicsomot és a kis karikákra vágott paprikát. Nem kell megpucolni, a végén egyben ki lehet venni a paradicsom héját, a paprikáé pedig belefő. Ha túl „leveses” lenne, akkor tehetünk még bele, ez ízlésfüggő. Viszont jól sűrít.

  8. Folyamatos kevergetéssel kísérve megvárjuk, míg csendesen puhára fő a hús, a szaft pedig jó sűrű lesz. Érdemes közben kóstolgatni, utánafűszerezni.

  9. Friss fehér kenyérrel, roppanós kovászos uborkával tálaljuk. Természetesen száraz vörösbort iszunk mellé.Még több pörköltrecept itt>>>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept