Eszcájg

2020.11.30.

Támogatást ajánl, segítőket toboroz az IKEA - Segítsünk együtt a rászoruló gyermekeknek

ízHUSZÁR profilképe ízHUSZÁR

Október elsejével indult az IKEA Veled közösen elnevezésű, rászoruló gyermekek életkörülményeinek javítását célzó programja. Szavazz és segíts Te is!

A vállalat összesen 15 szervezetet támogat majd, több mint 20 millió forint értékű lakberendezési termékkel, három kiválasztott szervezet összesen másfélmillió forintnyi készpénzjutalomban részesül. 2018 februárjától IKEA FAMILY klubtagok szavazhatnak arról, hogy az egyes szervezetek mekkora támogatást kapjanak. A programhoz önkéntesek jelentkezését is várja a vállalat, akik a programhoz csatlakozva maguk döntik el, mely szervezeteknek és hogyan szeretnének segíteni.

A programról

A svéd lakberendezési vállalat ötödik alkalommal segít az ország rászoruló gyermekeinek, áruházanként öt-öt szervezetet díjaznak majd. A Veled közösen kampányra tavaly az ország minden pontjáról érkeztek jelentkezések, végül a Borsod megyei Nem Adom Fel Alapítványt és az óbudai Kerék Bölcsődét választották fődíjasnak a szavazók, a soroksári IKEA áruház munkatársai a Páneurópai Általános Iskola étkezőjét újították meg. Összesen majd 200 IKEA munkatárs segített önkéntes munkával a több mint 3000 termék összeszerelésben.

A jelölés

A nevezési időszakban – 2017. október 1. és 30. között – az IKEA FAMILY klubtagok a www.veledkozosen.hu weboldalon jelölhetik a programba a szervezeteket, akik közül az IKEA munkatársai választják ki a 15 döntőst.

A szavazás

2018 februárjában, egy hónapon keresztül az IKEA FAMILY klubtagok szavazhatnak a döntős szervezetekre, és eldönthetik, hogy melyikük mekkora támogatást kapjon. Az áruházak által kiválasztott 5-5-5 jelölt szervezetet a szavazatok megoszlását figyelembe véve az IKEA különböző mértékben támogatja majd lakberendezési termékekkel. Ezen túl áruházanként egy szervezet, melyet az IKEA munkatársai választanak ki, további félmillió forint értékű pénzbeli segítséget kap. A támogatások értéke áruházanként több mint hétmillió forint értékű bútor és szabadon felhasználható félmillió forint készpénz.

Önkénteseket toboroz az IKEA

A svéd lakberendezési vállalat minden segítő kézre számít, önkéntes munkával a program ideje alatt bárki segíthet a szervezeteknek, tavaly majd nyolcvanan tettek így. A Veled közösen weboldalán az ország egész területén 2018 februárjától várják szervezetek a jelentkezéseket azoktól, akik szakértelmükkel, kétkezi munkával vagy anyagilag szeretnének hozzájárulni a gyermekek életkörülményeinek javításához.

A Veled közösen programról további részleteket a www.veledkozosen.hu weboldalon találhatnak az érdeklődők.

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Kék hamburgerrel rukkolt elő a híres francia divatcég - Ez lesz az utolsó nagy dobásuk

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept