Kóstolgató

2020.11.30.

Tanítani kell az olívát!

Nosalty.hu profilképe Nosalty.hu

Igazi olívaolajokat és -bogyókat kóstolt a NoSalty! Pomázon, az Igaziolíva főhadiszállásán jártunk, ahol a tulajdonos, Tóth Gusztáv olívász megmutatta, milyen is az igazi olíva.

Családi vállalkozásban forgalmaztok Spanyolországból és Portugáliából importált minőségi, valódi olívaolajat. Honnan jött az ötlet?

Apósommal kezdtük 2006-ban. Egészen jó orrom, szaglásom volt, én sokáig nem tudtam róla, de borászok mondták, hogy kitűnőek a megfigyeléseim. Aztán egyszer éppen egy spanyol tapas-bárban üldögéltünk, ahol egy olyan olívaolajat használtak, amit az egyik ismerősöm szülőfalujából hoztak. Az itthon kapható olajokat sosem kedveltem, viszont mikor ezt megkóstoltam, tudtam, hogy ez az, ezt az ízt kerestem eddig is! Eszembe jutott, hogy ugyanúgy lehetne a normális olívaolajat értékesíteni Magyarországon az embereknek, mint azokat a kotyvalékokat, amelyeket sok multi kínál. Olyan ez, mint a keserű csoki esete, sokan nem is tudják, hogy milyen is az igazi csoki. Ez egy missziós munka a részünkről, mert az emberek nem jutnak hozzá valódi olajokhoz. A boltban kaphatóakat illetően mindegyik ugyanaz, nincs különbség, ezek löttyök, ritkán persze ki lehet fogni jó tételeket, akkor magam ellen beszélve is szoktam szólni a séfeknek, hogy most érdemes vásárolniuk. Amikor valaki azt mondja, hogy mindent olívaolajjal főzök és mutatok neki egy közepesen jó olívaolajat, általában le van nyűgözve. Tanítani kell az embereket. A törzsvásárlói megtartásunk százszázalékos, van olyan, aki kéthetente, más csak évente egyszer, de visszajön.

Miért pont Spanyolországra esett a választásod?

Jelenleg ott, illetve Portugáliában a legjobb az ár–érték arány. Ha lehetne, akkor Szardíniáról, Szicíliáról, Krétáról és Isztriáról hoznék még olajat. Több provence-it válogatnék be, a legdrágább olívaolajunk is provence-i. 5900 forint belőle fél liter és bekerült a világ 20 legjobb olívaolaja közé. Mennyei.

Kiépült vásárlókörötök van, hova tovább?

Valójában naponta duzzad, és sokan jelentkeznek úgy, hogy csak hallották valakitől. Most már nemcsak olívász vagyok, hanem egy céget is gondoznom kell. Előfordulhat, hogy lassan már nem lesz időm kiszállítani személyesen az olajat, mert akkorára növekedünk. Most még én és apósom szervezzük a házhozszállítást. Viszont egy idő után önjáróvá válik egy vállalkozás, és azt veszed észre, hogy kiszalad a kezeid közül. Pont tegnap érdeklődtek, hogy nem akarunk-e éttermet nyitni valahol. Nagy álmom, hogy a pesti belvárosban nyissunk egy egyszerű helyet, mondjuk, egy reggelizőt. Lehet, hogy csak reggel lenne nyitva, a világ legjobb olívaolajait lehetne reggelizni pirítóssal, de ez még a jövő kérdése. Tervből, elképzelésből rengeteg van, de csak óvatosan velük, tiszta fejjel. Ha eljön az ideje, a cég bizonyos teendőit el kell engedni, nem szabad teljesen összeforrni vele. Hihetetlen, hogy nyolc-tízszeres bevételt produkálunk válság idején. Vidéken szeretnék majd Igaziolíva-pontokat nyitni. Szolnokon, Sopronban és Székesfehérváron lehetnek a következők, Veszprémben már van egy üzletünk.

Csirkés fajita 1.

mexikói húsételek

Csirkés fajita 1.

Paradicsomos bruschetta

bruschetta

Paradicsomos bruschetta

Görög saláta

görög saláta

Görög saláta

Melyik a legkelendőbb olajotok?

Ha azt nézem, hogy az emberek mit engedhetnek meg maguknak, akkor az általam gyalogolajnak nevezett, integrált gazdálkodásból származó egyik picualunk. Még az éttermek esetében is ez a rusztikus, ókori ízű termék a befutó, aminek kétség sem fér a minőségéhez. Egy bizonyos réteg viszont nem adja alább, de az ár azért sokat számít itthon.

Az a helyzet, hogy még a rossz minőségű, szupermarketben kapható olívákkal is csak ismerkednek az emberek. A válság idején érdekes módon megjelent a tudatos vásárló, mert feltűnt neki, hogy a multiban, a recesszió ellenére is, ugyanazt lehet kapni. Az élelmiszeripar dübörög, egyre több az igazolatlan szemét, de az emberek elkezdtek a manufakturális dolgok felé fordulni. A minap például a bükki sajtmesterrel beszélgettünk erről, éppen olajat cseréltem sajtra…

Kezdünk rájönni, hogy keresni kell az értékeket, reneszánszát éli az egyediség. Az emberek tanulják az olívaolajat, nekünk az a célunk, hogy mindenki megengedhesse magának a minőséget. Amihez eddig hozzáfértek, azok rossz ízű, nem megszerethető olajok voltak, sokan emiatt nem is szeretik az olívaolajat. Eljönnek hozzánk, és rájönnek, hogy azelőtt valójában nem is kóstoltak még olívaolajat. Ráadásul nálunk a nagy kiszerelések literára simán összemérhető a bolti olajokéval. Azoknak jó része pedig jó esetben csak igazolatlan eredetű, rosszabb esetben egyszerű pancsolás, ipari olaj, hamis címkével. Egyenértékűek a tablettás borokkal.

Olívabogyót is árusítotok?

Igen, néhány hónapja. Ebben az esetben is művelni kell az éttermek közönségét. Általában úgy gondolják, hogy van a zöld meg a fekete, és persze mag nélkül. A fekete önmagában nem is létezik (bár van egy állapota a bogyónak, amikor egészen sötét, de azt nagyon nehéz elkapni); amit feketeként árulnak, az is zöld olajbogyó, amit egy E579 megjelölésű vas-oxid származékkal itatnak át, hogy megszínezzék. A várandós nőknek a terhesség első trimeszterében nem is ajánlott a fogyasztása. Amiket én választottam, mind helyi ízek, komoly, erős aromával, és persze maggal. A bogyók kóstolásánál is nagy a döbbenet a vásárlóknál.

Nem másolják a koncepciótokat?

A dolog szolgáltatás-része miattteljesen monopolhelyzetben vagyunk, az ingyen kóstoltatást valamiért mások nem vállalják fel. Tudok néhány vállalkozásról, amelyek hasonlóképpen kezdtek működni nemrégiben.

Melyik a legolcsóbb, valódi olívaolaj?

Olyan dimenziókban gondolkodunk, mint egy étterem. Ha nagyfelhasználó, akkor 50-100 liter extra szűz olívaolajat is elvisz egy hónapban, és akár 1600 forint körüli bruttó áron elviheti literjét. Persze egy kisboltban fél litert sem kapsz ennyiért, nem is lehetne benne valódi olaj. Ha lemegyünk a boltba, és látunk fél liter olajat nyolcszáz forintért, akkor ott baj van. Kint más a helyzet, ott már akár három euróért is lehet kapni olívaolajat, amire azt lehet mondani, hogy megfelelő minőségű.

A mindenhol hangoztatott, hidegen sajtolt, extraszűz olívaolaj megnevezés mit jelent?

Ez egy eljárás neve. Leszedik a bogyót, beviszik a malomba, megmossák, megőrlik és kinyomják belőle az olajat. Azért vezették be a hideg sajtolást, mert a nagyobb mennyiségű olaj kinyeréséhez forró vizet használnak, az olaj hő hatására sokkal cseppfolyósabbá válik, sokkal több olaj válik ki, de ez megérződik az ízén is, ekkor mondják, hogy égett ízű az olaj. A bizonytalan eredetű olajok is általában hővel kezelt termékek. Ha nem alkalmaznak ilyen forró vizes eljárást, akkor beszélünk hideg sajtolásról, de nagyon kevés üzemben, dolgoznak már hagyományos, korongos préssel. Hatalmas gépeik vannak, úgynevezett dekantálók, ezek kipörgetik a masszát, mint a mézet. Az elválik szilárd és folyékony alkotóelemekre, a szilárd a fölösleges, a folyékony a zöldséglé és az olívaolaj, ez utóbbit hívjuk extraszűz olívaolajnak. Ha rossz az évjárat vagy a kukacok megrágták a termést, egészen pocsék íze is lehet az olajnak.

A NoSalty egyik kedvenc spagettireceptje >>

Próbálunk olyan gazdaságokkal együttműködni, melyek csökkentik saját ökológiai lábnyomukat. Integrált gazdálkodásokkal dolgozunk, ami azt jelenti, hogy a bio és nem bio termelés között félúton vannak. A megmaradt zöldséglé toxikus, nem szabad visszaengedni a földbe, helyette betonmedencében kell tárolni. Ülepítik, szűrik, öntözésre használják egy bizonyos idő letelte után, illetve egyes helyeken ún. szürke vízként az illemhelyek öblítésére.

Csípős gombafejek

sült zöldség

Csípős gombafejek

Sonkában sült camembert sajt

húsos falatkák

Sonkában sült camembert sajt

Cukkinis spanyol tortilla

zöldséges pite

Cukkinis spanyol tortilla

Bárki betérhet hozzátok olívaolajat kóstolni?

Bárki. Valaki csak úgy beeseik, ésmindent megkóstolhat, kötelezettség nélkül. Valamelyik nap Sopronból jöttek hozzánk, házassági évforduló alkalmából ide hozták el a szülőket a gyerekeik és nagyon jól érezték magukat, le voltak nyűgözve.

Annak idején a mostani házunkra azt mondták, hogy ki az a hülye, aki ezt a romhalmazt megveszi. Megvettük és otthont építettünk belőle. Negyvenévesen már nem biztos, hogy leszek ilyen bátor.**Mára egy brand épült körénk és erős bizalom.**Múltkor egy budapesti csúcsbisztrótól telefonált a séf, hogy olajra lenne szükségük, mondtam, hogy van egy újféle termékünk, meg kellene kóstolni, erre a séf azt mondta, rám bízza, olyat nem tudok vinni, ami ne tetszene.Ezt, és hogy megbíznak bennem, nagyon nehéz volt elérni, ez óriási dolog.

Guszti kedvencei: Nagyon szeretem aszáraz, erős vörösborokat, Észak-Spanyolország borait iszom a legszívesebben. Amarhaprökölt nokedlivel és ecetes almapaprikávalmindenek előtt, ezen nőttem föl. Ezenkívül atengeri sült halak, mángoldos krumplival, fokhagymával és petrezselyemmel, überelhetetlen. Az olívaolajra pedig nem tudok ráunni, nehéz is lenne. Mindig jönnek újdonságok, minden évjárat más, az ízlésem sokszor már egy kicsit karikatúra is.

Mire figyeljünk az üveg címkéjén, ha olívaolajat vásárolunk?

Elismerésre méltó, ha valaki vállalja magát, tehát szerepel a vállalkozás vagy a termelőszövetkezet neve, valamint a bogyófajtáé is. A borral szoktam párhuzamot vonni. Milyen lenne, ha nem lenne ráírva a borra, hogy milyen szőlőből készült, ki csinálta, hol? Hideg sajtolás és egyéb frázisok röpködnek a címkéken, a nagy cégek legyártatják a palackokat a felvevőpiac nyelvén, de ez csak egy megvezetés. A termelőt, a termelőhelyet és a bogyófajtát mindenképpen keresni kell a címkén. Ha ez a hármas megvan, talán olyan nagyot már nem hibázhatunk.

Az Igaziolíva honlapja itt >>

Olívás receptjeinket itt találod >>

Friss paradicsomos spagetti

paradicsomos tészta

Friss paradicsomos spagetti

Padlizsánkrém télire

padlizsánkrém

Padlizsánkrém télire

Lazac egyszerűen

lazacreceptek

Lazac egyszerűen

Szerző: Dacota és Kitti_

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept