Vásárlás

2022.11.15.

Ha nem eszel ebből eleget, könnyedén meghízhatsz

Nosalty profilképe Nosalty

Kutatók rájöttek, milyen tápanyag hiánya okozhat elhízást. Talán nem is gondolnák, hogy egy ilyen alapvető dologról van szó.

A Sydney-i Egyetem munkatársai új tanulmányban vizsgálták az intézmény professzorainak 18 éves feltevését az elhízás járványszerű globális terjedéséről. A fehérjeáttétel-hipotézisnek nevezett elmélet szerint az evolúció következtében az emberi táplálkozást a fehérjebevitel irányítja. Ebből következik, hogy hajlamosak vagyunk addig enni, amíg a megfelelő mennyiségű fehérjemennyiséget be nem juttattuk.

Az embernek, mint sok más fajnak, erősebb étvágya van a fehérjékre, mint a fő energiaforrásokra, a zsírra és cukrokra. Ennek következtében, ha az étrendünket zsírokkal és szénhidrátokkal hígítjuk fel, több energiát fogyasztunk, hogy a fehérjeéhséget csökkentsük

– mondta David Raubenheimer professzor.

Ha nem eszel ebből eleget, könnyedén meghízhatsz

A szakértők szerint az elhízás egyik legfőbb okozója a feldolgozott élelmiszerek és a gyorsételek, melyekben ebben a gondolatmenetben azért lehetnek károsak, mert nagyon kevés fehérjét tartalmaznak, így ha ilyen fogásokat fogyasztunk, hajlamosak vagyunk túlenni magunkat.

Miért kellenek a fehérjék?

A fehérjék a szénhidrátok és a zsírok mellett a harmadik makrotápanyag-csoport, szervezetünk egyensúlyához feltétlenül szükségünk van rájuk.

Szerepet játszanak az izmok felépítésében, az enzimek és a hormonháztartás működésében, sejtjeink felépítésében, transzportfolyamatokban, szervezetünk védekezőfunkcióiban stb.

Hogyan juthatunk hozzájuk?

fehérjében dús ételek

Felejtsd el a fehérjeporokat! Ezektől az élelmiszerektől lesz igazán fehérjedús az étrended

Két fő csoportot különböztethetünk meg ebből a szempontból: az állati- illetve a növényi eredetű alapanyagokból származó fehérjéket. Az előbbieket teljes értékű fehérjéknek tekintjük, mivel minden, az emberi szervezet által elő nem állítható ún. esszenciális aminosavat tartalmaznak, míg az utóbbiakról ez nem mondható el. Erre akkor kell kiemelt figyelmet fordítanunk, ha vegán étrenden élünk, azaz semmiféle állati eredetű alapanyagot – húst, tejet, tejterméket, tojást – sem fogyasztunk.

Elsődleges állati eredetű fehérjeforrásaink a húsok, halak, tejtermékek és a tojás, elsődleges növényi eredetű fehérjeforrásaink pedig a gabonák és a hüvelyesek. Ideális esetben napi fehérjebevitelünk fele-fele származik az egyes csoportokból.

Joghurtos lencsesaláta füstölt lazaccal és retekkel

lencsesaláta

Joghurtos lencsesaláta füstölt lazaccal és retekkel

Magos gyümölcsös zabpehely sütemény

reform süti

Magos gyümölcsös zabpehely sütemény

Sárgarépavajban sült tojás

tojásos egytálétel

Sárgarépavajban sült tojás

Az elemzés több olyan adatot is talált, ami alátámasztja a fehérjeáttétel-hipotézist. Az egyik ilyen, hogy az átlagos reggeli jellemzően kevés fehérjét tartalmaz, azonban megfigyelhető volt, hogy minél fehérjedúsabb étkezéssel indította a napját valaki, később kevesebb magas energiatartalmú cukros, zsíros, sós ételt fogyasztott a nap folyamán.

Forrásunk volt.


Még több egészség:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept