2020.11.30.
Tarts velünk egy nagy, közös szemétszedésre, hogy fellélegezhessen a Városmajor!
Június 24-én, szerdán az egymás szomszédságában tevékenykedő Majorka gasztrokocsma és Fióka étterem idén közös szemétszedést hirdet, amelyhez a WOLT Hungary is csatlakozott.
A városmajori fák lombjai alatt működő vendéglátóhelyek szívügyüknek érzik környezetük tisztaságának a megóvását, amelyet nem csak a mindennapi munkájuk során tartanak vezérelvnek, de szeretnék a követői bázisukat is bevonni a környezettudatos gondolkodásmódba. Ezért június 24-re, délután 17:30 órás kezdettel egy nagy, közös szemétszedést hirdetnek meg.

A Majorka által kezdeményezett akció már évek óta tart, általánosan évente két alkalommal, tavasszal és ősszel takarították ki vendégeikkel közösen a Városmajort, a járványhelyzet miatt azonban most nyárra tolódott a szemétszedés. Ezúttal támogató partnerek segítik a kezdeményezést: a WOLT minden résztvevőt meglep egy ajándékkuponnal, amely az online vásárlások alkalmával felhasználható, a két városmajori étterem pedig közös limonádézásra várja a takarítás után a résztvevőket.
A június 24-i menetrend:
- gyülekező a Majorkában - 17:30
- csapatok kialakítása, eszközök kiosztása, indulás - 17:45
- park átfésülése
- visszaérkezés – kb. 19:00
- közös limonádézás és örömködés
Mindenkit, aki szereti a Városmajor nyugalmát, illetve aki lelkén viseli a természet tisztaságának megőrzését, szeretettel várják a szervezők szerda délután a Majorkához.Facebook esemény és további információk ITT.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Óriási károkat okoz az időjárás a hazai gyümölcstermesztésben
A korábbi fagyok, és azt azt követő özönvízszerű, csapadékos idő elpusztította a gyümölcsök jelentős részét, és a növénytermesztésben is komoly károkra kell számítani.
10 dolog, amit nem tudtál Bálint gazda különleges életéről –...
Kevés olyan ember létezik ma a magyar köztudatban, akit kedvességével, szakértelmével és nyitottságával egy egész ország tudott szeretni. Bálint gazda ilyen ember volt.
Ilyen még nem volt: videójátékot írhatnak fel gyerekeknek az orvosok
Az egész világon először Amerikában írhatják fel gyógyszerként az orvosok azt a videójátékot, amit kifejezetten ADHD-s gyerekeknek fejlesztettek ki.
Címlapkép: Getty Images
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept















