2020.11.30.
Taylor Swift őszintén beszélt táplálkozási zavaráról
A sztár évekig hazudott arról, hogyan táplálkozik, de most tiszta vizet öntött a pohárba, és őszintén beszélt nehézségeiről.
Most debütált a Sundance Filmfesztiválon aTaylor Swift életéről szóló dokumentumfilm, a Miss Americana, amiben az énekesnő nyíltan beszél testképzavaráról, sőt, a témában a Variety-nek is nyilatkozott – írja a 24.hu.
Az énekesnő először 18 évesen került címlapra, méghozzá azért, mert a bulvárújságírók terhesnek hitték – ruhájában ugyanis nem tűnt TELJESENlaposnak a hasa. Ez annyira fájt neki, hogyfogyókúrázni kezdett, és addig sanyargatta magát, míg XXS-es méretűre nem fogyott. Közben folyamatos megerősítést kapott arról, milyen jól néz ki, mondván, a kifutók ruháit rá sem kell igazítani, mert olyan mérete van, mint a modelleknek. Az énekesnő nagyon boldog volt ettől, és homokba dugta a fejét. Egy időre.
Ezek után viszont azért kapott támadásokat,**mert túl vékony,**és azzal vádolták, hogy sanyargatja magát, és nem eszik. Taylor ezt következetesen tagadta.

Jól látszik, mennyire vékony volt
„Miről beszéltek? Persze, hogy eszem, csak sokat edzek...és tényleg sokat edzettem. De nem ettem” – mondta a híresség. Elmondása szerint az őrölte fel őt leginkább, hogy képtelen volt mindenkinek megfelelni, ebből következőensoha nem lehetett "elég jó", ez pedig elindított egyfajta gyűlöletspirált. Önmagával és másokkal szemben is.
„Ha elég vékony vagy, akkor nincs olyan segged, amit mindenki szeretne. De ha megvan a súlyod a fenékhez, akkor meg nem elég lapos a hasad. Rohadtul lehetetlen mindent egyszerre, és megutálod magad” – mesélte az énekesnő a filmben. Azóta Taylor S-es méretet hord, amivel teljesen megbékélt, és végre egészségesnek és energikusnak érzi magát.
A róla készült dokumentumfilmet egyébként január 31-től te is megnézheted a Netflixen.
Ezeket olvastad már?
Ezzel a módszerrel fogyott Borbás Marcsi – saját diétát követ...
Saját módszerével próbál leadni pár kilót, ami úgy tűnik, sikerül is a Gasztroangyalnak.
Fatorexia: egy újabb fura nevű betegség - te is ismerhetsz...
Nem mindenki látja magát kövérebbnek a tükörben, van, akinél pont az ellenkezője áll fenn: soványabbnak látja magát, mint amilyen a valóságban. De vajon miért baj ez?
Ezzel a 9 szokással hagyj fel AZONNAL, ha fogyni szeretnél
„Valódi", tartós fogyást csak kemény munkával lehet elérni. Ennek egyik első feladataként szabaduljunk meg az alábbi 9 szokástól!
Szénhidrátok vagy zsírok? Melyiktől hízunk leginkább?
Úgy tűnik, hogy étrend tekintetében mindig kell egy főellenség - csak éppen ennek mibenléte változik az évek alatt. Korábban a zsírok voltak, ma a szénhidrátok vannak soron.
Címlapkép: Instagram
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















