Életmód

2020.11.30.

Te sem kávézol már lefekvés előtt? Úgy tűnik, ideje ezen a szokáson változtatnod

Stuth-Nagy Niki profilképe Stuth-Nagy Niki

Úgy tűnik, eddig tévhittel éltünk az esti kávéfogyasztással kapcsolatban. Egy friss kutatás meglepő eredményekkel szolgál.

Mivel a koffein felpörget, lefekvés előtt az ember nem igazán szokott kávézni - pedig egy friss kutatás szerint nem kell attól tartani, hogy nem tudsz tőle aludni, mivel elvileg semmiben nem befolyásolja sem az alvásod mennyiségét, sem a minőségét.

A Florida Atlanti Egyetem és a Harvard Orvosi Karának közös kutatása arra az eredményre jutott, hogy a koffeinnel semmi baj nincs lefekvés előtt fogyasztva - az alkohollal és a nikotinnal viszont már annál inkább. A kutatók 785 embert figyeltek meg összesen több mint 5000 nap és éjszaka alatt. Azt vizsgálták, hogy hogyan hat a résztvevőkre a lefekvés előtt fogyasztott koffein, alkohol vagy elszívott nikotin. Az alvásminőségüket okosszenzorokkal és alvásnaplóval mérték, és három faktort néztek: az alvás mennyiségét, a minőségét és azt, hogy elalvás után mennyire gyorsan ébredtek fel.

A Sleep tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból kiderült, hogy a koffeinnek nem volt hatása egyik megfigyelt faktorra sem, viszont a nikotinnak és az alkoholnak igen. Egy lefekvés előtt elszívott cigaretta például átlagosan 42 percet vett el az alvásidejéből azoknak, akik egyébként is nehezen aludtak el, és álmatlanságban szenvedtek. A kávénál nem találtak ilyen összefüggést.

Gyors, zöldséges csirkeleves

raguleves

Gyors, zöldséges csirkeleves

Sült kecskesajt és aszalt szilvás csirkemell langyos szőlősalátával

aszalt gyümölcsös hús

Sült kecskesajt és aszalt szilvás csirkemell langyos szőlősalátával

Céklatzatziki

céklasaláta

Céklatzatziki

Az eredményen a kutatók is meglepődtek, hiszen nem gondolták, hogy a lefekvés előtti négy órában fogyasztott kávé ennyire nem lesz hatással az alvás minőségére. Az eredmények azonban összhangban voltak korábbi, kisebb és kevésbé objektív kutatások tapasztalataival is.

A kutatás eredményei szerint a legnagyobb hatása a nikotinnak volt az alvásra, de az alkohol is megzavarta az alvásminőséget. A kutatók megjegyezték, hogy azok, akik érzékenyek a koffeinre, továbbra se igyanak kávét lefekvés előtt, de azoknak, akik normál módon reagálnak rá, egész nyugodtan szabad: az, hogy a kávétól nem tudsz aludni, úgy tűnik, egy megalapozatlan mítosz.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Így szokhatsz le a koffeinről a leghatékonyabban

Életmód

Így szokhatsz le a koffeinről a leghatékonyabban

Kevesebb fejfájás, ingerlékenység és fáradtság - ezekkel a tippekkel tényleg sikerülhet lejönnöd a szerről.

Stuth-Nagy Niki

4 ütős érv a kávéfogyasztás mellett!

Életmód

4 ütős érv a kávéfogyasztás mellett!

Jó hír a kávéimádóknak: egyre több vizsgálat igazolja a kávézás jótékony hatásait. Járjuk kicsit körbe a témát!

Szálka Brigitta dietetikus

Mikor hogyan idd a kávét?

Kávézz!

Mikor hogyan idd a kávét?

Rövid vagy hosszú kávét? Tejjel vagy anélkül? Vajon melyik napszakhoz mely kávétípusok illenek? Szakértő véleményét még nem hallottad erről! (x)

Nosalty

Ez az oka annak, hogy van, akinek napi 6 óra alvás is elég

Életmód

Ez az oka annak, hogy van, akinek napi 6 óra...

Egy genetikai mutáció felfedezése hozzásegítheti a kutatókat újfajta alvássegítő gyógyszerek kifejlesztéséhez.

Stuth-Nagy Niki

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept