2020.11.30.
A te tested hány %-a zsír?
Azt kb. mindannyian tudjuk, hogy hány kg körül van a testsúlyunk, de azt vajon tudjuk-e, hogy ennek hány százaléka a zsír- vagy az izomszövetünk? Most segítünk kiszámolni!

Bepötyögjük az adatainkat egy BMI-kalkulátorba, majd elégedetten hátradőlünk, ha a kapott érték a normál tartományban van. Érdemes azonban tisztában lennünk azzal, hogy BMI a magasságunk és a testsúlyunk alapján számol egy értéket, viszont testünk izom- és zsírszövetarányáról nem ad információt.
Olvastad már?
Számold ki a BMI-d és értékeld!
Mi a baj a zsírszövettel?
- A szervezetünkben lévő zsír aránya hatással van egészségünkre, a nem megfelelő mennyiségű, arányú zsírszövet számos krónikus betegség kockázati tényezője.
- Ez persze nem jelenti azt, hogy 0%-os testzsírarányra kell törekednünk, hiszen testünknek szüksége van erre a szövettípusra is, amelynek egyik fontos feladata az energiatárolás, majd szükség szerint annak mobilizálása. A tápanyagraktárként szolgáló zsírszövet a kötőszövetekben és az erek mentén rakódik le, és éhezéskor csökken, eltűnik.
- Ha a testzsír aránya a normál érték felett van, nagyobb az esély a szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, 2-es típusú cukorbetegség, mozgásszervi megbetegedések kialakulására.
- Fontos tudni azonban, hogy egészségünk szempontjából nemcsak a zsírszövet aránya, hanem annak elhelyezkedése is számít. Ha elsősorban a derék köré rakódik le a zsír, alma vagy centrális típusú elhízásról beszélhetünk. A fent említett betegségek kialakulásának kockázata jóval nagyobb mértékű az alma, mint a körte típusú elhízásnál, ahol a felesleg inkább a csípő, comb körül található. A haskörfogat mérése segíthet megállapítani, hogy van-e rajtunk hasi zsírfelesleg, a normál érték nőknél 80 cm, férfiaknál pedig 94 cm.
Olvastad már?
Te alma vagy körte alakúra híztál?
- Zsírszövetünk aránya függ az életkortól és a nemtől is. A nők alapvetően nagyobb arányú zsírral rendelkeznek, ami főleg a mellen, csípőtájékon, combon található. Erre a lerakódástípusra a reprodukciós képesség fenntartásához van szükség, így a szervezet a terhesség, szoptatás alatt is megfelelő mennyiségű energiát tud biztosítani.
- Sportolóknál a testzsírszázalék jóval alacsonyabb lehet az átlagos felnőttekénél, de ha nem vagyunk olimpikonok, a 3% alatti testzsír nem lesz elegendő a szervezet normális működéséhez, nőknél leállhat a menstruáció, veszélybe kerül a csontok épsége is.
Honnan tudom, hogy az én testemben mi a helyzet?
A test zsírtartalmának mérésére sokféle lehetőség van. Mérhetjük szakember felügyelete mellett különböző eszközökkel, pl. a bioelektromos impedanciaanalízis elvén működő testösszetétel-mérőkkel, vagy bőrredő mérésére szolgáló kaliperrel.
Ha azonban türelmetlenek vagyunk, testzsírarányunk becslésére használhatjuk az alábbi képletet:
1. Számoljuk ki kalkulátorunkkal a BMI-nket (kattints a képre)!

Számold ki BMI-det kalkulátorunkkal! Kattints a képre!
2. A képlet (Deurenberg-féle-):
Testzsír% = (1,2 x BMI) + (0,23 x életkor) - (10,8 x nem) - 5,4, ahol a nem = 0, ha nő, = 1, ha férfi
Példa: 40 éves,165 cm-es, 58 kg-os, (BMI: 21) nő testzsírszázaléka: (1,2 x 21) + (0,23 x 40) - (10,8 x 0) - 5,4 = 29%
Ok, és honnan tudom, hogy bajban vagyok?
A testzsírarány normálértékei:
nőknél:
- 20-39 év között: 22-33%
- 40-59 év között: 24-34%
férfiaknál:
- 20-39 év között: 9-20%
- 40-59 év között: 12-22%
Mit tehetünk, ha a felső határérték felett vagyunk?
A kiegyensúlyozott, megfelelő energia- és tápanyagtartalmú táplálkozás alapvető fontosságú a normál és a testsúlycsökkentő étrendben, de mellette elengedhetetlen a mozgás. Sokan megdöbbenve állnak a mérlegen pár hónapos sportolás után, mert a várt fogyás helyett többet mutat a mérleg, mint korábban, mikor még a kanapén elnyúlva töltötték az estét az izzasztó edzés helyett. Viszont a ruháink már lötyöghetnek és a mérőszalag is azt igazolja, hogy csökkennek a zsírpárnák. Ugyanannyi súlyú zsír kb. négyszer akkora teret foglal el, mint az izom, ezért nyugodtan higgyünk a mérőszalagnak és a ruháinknak. Minél több rajtunk az izom, annál magasabb az alapanyagcserénk értéke is, akin több izom van, több energiát is éget el.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














