2023.04.24.
Több mint 30 éve nem ittunk ennyire keveset régi kedvencünkből
A szakértők szerint több mint 30 éve nem ittunk ennyire keveset belőle, mint most. Elsősorban az infláció lehet az ok.
A legfrissebb fogyasztási adatok szerint a magyarok egyre kevesebb teát isznak – írja a Pénzcentrum cikke. A lap annak is utánajárt, hogy mi lehet ennek az oka.

Több mint 30 éve nem ittunk ennyire keveset ebből az italból
Évről évre esik a teafogyasztás mértéke
Mint azt a cikk írja, a hazai teafogyasztás csúcspontja 2016-ban volt, akkor még egy főre 21,6 dkg jutott, ettől kezdve azonban brutális csökkenés következett be. 2019-ben egy fő még 19,5 dkg teát fogyasztott el, ám ez 2020-ra 14,9 dkg-ra csökkent. 2021-ben már csak 12,9 dkg teából készített forró italt egy átlagos magyar.
„Ez a mennyiség pedig kevesebb, mint a fele annak, mint amekkora fogyasztást 2008-ban mértek, akkor ugyanis az egy főre jutó átlagos fogyasztás 28,5 dkg volt" – írja a lap. A 2021-ben mért 12,9 dkg-nál kevesebb teát utoljára 1989-ben fogyasztottak a magyarok, akkor egészen pontosan 12,6 dkg-t.
A 2021-es adat így az elmúlt 34 év eddigi legrosszabbja.
Már több éve folyamatosan drágulnak a teák
2020 őszén jelentős emelkedés történt a teák áraiban. Míg ugyanis február és augusztus között 369 forint környékén alakult az áruk, addig őszre 489-529 forintra ugrott.

5 gyakori hiba, amit sokan elkövetnek teafilter használatakor
A legjelentősebb növekedés viszont egyértelműen a 2022-es évtől indult be. „A KSH hivatalos jelentése szerint 2022-2023 február között az éves átlagos infláció mértéke 25,4 százalékos volt, addig ezen az időtávon az earl grey tea ára átlagosan 30, a gyümölcs ízesítésű fekete teáké 31, a zöld teáké 32, míg a gyümölcsteáké 22 százalékkal emelkedett" – mutat rá a lap.
A négyfajta teából háromnak is meghaladta a drágulása az átlagos infláció mértékét.
Ezek alapján jól látszik, hogy ha a teák drágulnak, akkor a teázási hajlandóság csökken. 2021-ben rekord alacsony volt az egy főre jutó tea mennyisége, és látva az azóta tapasztalt durva áremelkedést, nem lenne meglepő, ha a fogyasztás még jobban visszaesne a jövőben.
Ezek is érdekelhetnek:
- Két magyar leves is bekerült a világ legjobb fogásai közé
- Megváltoztatja a leghíresebb burgerei receptjét a McDonald’s
- Nem várt fordulat a trappista sajt árával kapcsolatban
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















