Életmód

2020.11.30.

Telitányér akció: segítsd te is az iskolai szünetben nélkülöző gyermekeket!

Nosalty profilképe Nosalty

Gyerekek tízezrei számára a nyári szünet még kevesebb ennivalót és szórakozást jelent, mint amihez a tanítás idején hozzájutnak.

„Gyerekek tízezrei számára a nyári szünet még kevesebb ennivalót és szórakozást jelent, mint amihez a tanítás idején hozzájutnak, ellátásuk valójában megoldatlan és ez nem elfogadható egyetlen tisztességes ember számára sem!” - mondta Herczog Mária szociológus, az Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) az Alapítvány Telitányér akciójának sajtótájékoztatóján.

A Gyermekétkeztetési Alapítvány Telitányér akciójának keretei között olyan szegény sorsú gyermekek megsegítésére van lehetőség, akiknek a vakáció nélkülözést jelent. A támogatók 500 forintért szimbolikus „telitányért” vehetnek, amelynek árából egy-egy halmozottan hátrányos településen élő gyermek egészséges ennivalóhoz juthat. Az adományozók emellett sorsoláson vesznek részt: a győztesek az ország legjobb éttermeiben (pl. a Costesben, az ország legelső Michelin-csillagos éttermében) nyerhetnek kétszemélyes, „telitányér” vacsorát.

Rászoruló gyermekek

A Magyar Tudományos Akadémia Gyerekesély Programjának közleményeiből tudjuk, hogy az országban 430 000 rászoruló gyerek van. Ők azok, akik Gyermekvédelmi Kedvezményben részesülnek, minthogy családjukban egy főre kevesebb jövedelem jut havi 37 050 forintnál, közülük az állam szerint 208 000 szorul rá ingyenes nyári étkeztetésre. Ők a hátrányos helyzetűek, akiknek az alacsony családi jövedelem mellett lakáskörülményeik, szüleik alacsony iskolai végzettsége, munkanélkülisége miatt is nehezebb a sorsuk. Ezeknek a családoknak azonban kérelmezniük kell a támogatást, amit sokan szégyellnek, vagy nem is tudnak. A szegényebb önkormányzatok gyakran nem is tájékoztatják őket, mert számukra ez plusz munka és költség. Az államtól ugyanis csak az étkeztetés kötelezettségét kapják meg: a szükséges fedezetnek csak egy részét fizetik ki nekik. Így – mint ez parlamenti interpellációk során kiderült - a korábbi iskolaszünetek idején általában kb. 100 000 gyereknek jutott szünidei étkezés.

Gombócleves csirkével

gombócleves

Gombócleves csirkével

Húsgombóc zöldséges paradicsomszósszal

húsgombóc

Húsgombóc zöldséges paradicsomszósszal

Diós csigatorta

csigatorta

Diós csigatorta

Horgas Péter, a Nemzeti Minimum program kezdeményezője és vezetője bejelentette: a program ősszel folytatódik, most a vizuális művészetek segítségével, a Kossuth térre tervezett látványos kiállítással. A Nemzeti Minimum és a Gyermekétkeztetési Alapítvány Mikulásra nagy koncertet szervez a rászoruló gyermekeknek és azoknak, akik segíteni szeretnének nekik.

A sajtótájékoztató végén a GYEA arra kérte a nyilvánosságot, hogy aki tud, 1%-os felajánlással segítsen az alapítványnak, hogy az segíthessen a gyerekeknek.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

Van egy magyar ovi, ahol mindig irtó cuki reggelivel indul a nap - ezt a példát követni kellene!

Család

Van egy magyar ovi, ahol mindig irtó cuki reggelivel indul...

A közüzemi étkeztetésről mindenkinek megvan a véleménye. Túlnyomó részben rossz. Ezeknek a gyerekeknek viszont csak jó emlékük marad majd óvodás korukból!

Gréti

Gyermekéhezés? Te is tehetsz ellene!

Életmód

Gyermekéhezés? Te is tehetsz ellene!

Legalább negyvenezer gyermek él hazánkban, akinek naponta nem jut elég étel, és ennél is többen találkoznak az éhezés kínjával, fájdalmával és szégyenével.

Nosalty

Öt tipp egy dietetikus édesanyától, hogy miért főzz együtt a gyerkőccel!

Életmód

Öt tipp egy dietetikus édesanyától, hogy miért főzz együtt a...

Gyermekkoromban én sajnos nem téblábolhattam a konyhában, ma viszont anyaként a gyerekeimmel űzhető egyik legszuperebb foglalatosságnak gondolom a közös főzést. (X)

Bodon Judit dietetikus

Az autizmussal élőknek is fontos a közösség - segítsd Te is mindennapjaikat!

Család

Az autizmussal élőknek is fontos a közösség - segítsd Te...

Sokakat érint, mégsem tudunk róla eleget. Az autista gyermek ellátása nem egyemberes feladat, segítsd az ő gondozásukra kialakított otthonokat!

Nosalty

forrás: GYEA

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

konnyed-sult-sutotokremleves-osz-leves-fahej

sütőtökkrémleves

Egyszerű sütőtökkrémleves

A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept