2020.11.30.
Teljesen máshogy fogsz nézni az amerikaiakra, ha meglátod, mit esznek valójában
Bacon juharsziruppal? Töltelék, ami nem a pulykában, hanem mellette készül? Sülthússzaft reggelire? Hat órán át sült chili con carne? Ez bizony mind Amerika!
Az előbbi felvetések pedig mind léteznek – Nemes Nóra a héten megjelent 307 Frederick street – Az én amerikai konyhám című szakácskönyvében a hozzávalókat és az elkészítést is elárulja!

Az amerikai konyha évtizedeken át egyet jelentett a gyors és egészségtelen étkezéssel - sokan annak ellenére ezt gondolják róla, hogy a XX. század legjelentősebb gasztronómiai mozgalmai szinte kivétel nélkül innen indultak. Ezt a negatív mítoszt kívánja felülírni első szakácskönyvében a NoSalty egyik legrégebbi újságírója, a Dacota blog szerzője, Nemes Nóra.
Nóra két évet élt az Egyesült Államok nyugati partjának a hight-tech cégeiről ismert városában, San Francisco-ban, ideje nagy részét pedig - saját bevallása szerint - különböző szupermarketekben, piacokon, és a saját konyhájában töltötte. Ekkor kezdte meg a Dacota blog írását is, melynek mottójához híven – Ízek, emlékek, élmények egy utazgató gasztromántól – a nemzetközi konyha ikonikus, vagy éppen itthon kevésbé ismert ízeit hozta be a magyar háziasszonyok konyháiba.
Ez alatt az idő alatt a legizgalmasabb felfedezése mégis az amerikai konyha maradt – a kontinensnyi ország gasztronómiája tökéletes lenyomata annak az ezerszínű kulturális olvasztótégelynek, amely az Egyesült Államokat jellemzi.

A könyvben 65 recepten keresztül mutatja be az amerikai konyhát, amelyről – ha alaposan tanulmányozzuk az elejétől a végéig – kiderül, hogy nem is annyira egészségtelen, nem is annyira gyors, és hogy egyáltalán nem unalmas. A hat fejezet a napi és a különleges alkalmak tipikus ételeit sorakoztatja fel úgy, hogy az olvasó ez által az amerikaiak életéről is képet kap.
A már bőven idejét múlt, konzervekből és mirelit vacsorákból álló amerikai konyha mítoszának megdöntése mellett gyors, korszerű, fiatalos és kulturálisan nagyon sokszínű könyvet kap kezébe az olvasó - úgy, ahogy Nóra a saját amerikai konyhájából, a 307 Frederick streetből látta.

„Egy ország kultúrájához a legrövidebb út a konyháján keresztül vezet. Én is ezen az úton indultam el abban a két évben, amit az Egyesült Államok nyugati partján töltöttem. Bár sokan azt gondolják, az amerikai konyha kimerül a hamburgerben és a cukros fánkokban, aki hajlandó egy kicsit megismerni ennek a hatalmas országnak az étkezési szokásait és jellegzetes ízeit, a világ egyik legizgalmasabb fúziós kemencéjére bukkan. Ezzel a könyvvel nemcsak az volt a célom, hogy 65 jellegzetes receptet megosszak veletek, hanem az is, hogy megmutassam, hogy láttam én a mindennapokat a Frederick street 307-ből, az én amerikai konyhámból.”

A könyvet itt már meg is tudod rendelni.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















