Család

2020.11.30.

Tengeri harapnivalók Horvátországból

admin profilképe admin

Hamburger, hot-dog, pizza, gyros és szendvics hidegen vagy melegen. Ezeket esszük mi leggyakrabban, ha street food-ra vágyunk. De mit esznek a horvátok a tenger mellett?

Naná, hogy a legkülönfélébb tengeri herkentyűket! Nemrég volt alkalmunk kipróbálni utcai finomságaikat, és be kell vallanunk, találkoztunk furcsa ételekkel. De nem csak az éttermek és büfék kínálatait kóstoltuk, meglátogattuk a halpiacot is, és az ott szerzett alapanyagokból remek vacsorát rittyentettünk! Kis kajás úti kalauzunk következik horvát módra: össze-vissza 5 napot töltöttünk Primostenben illetve Trogirban, de vittünk ki némi harapnivalót itthonról, hiszen apartmanban szálltunk meg, ahol a konyha adott volt, így rengeteg pénzt spórolhattunk, másrészt gyanítottam, hogy nem bírnám ki, hogy ne főzzek – még akkor sem, ha elvileg pihenni mentünk oda.

Primosten - Horvátország

Első esténken meglátogattunk egy helyi tetőteraszos kis éttermet. Már nagyon vágytunk a tenger ízeire, így azon nyomban rendeltünk is egy óriási két személyes vegyes tálat – amit aztán négyen gyűrtünk le. A tálon bundázott tintahal, girice (apró sült szardella), garnéla, egy kevés citrom illetve majonéz kapott helyet.Nem volt nagy durranás, így megint csak beigazolódott, hogy a helyi kis büfékben érdemes enni, ahol minden fakszni nélkül megkapjuk a legegyszerűbb – és pont ettől a legfinomabb – harapnivalókat.

Tintahalkarikák sörbundában

Szerencsére ennek az étteremnek volt egy kiadópultja is, ahova egyszer az éjszaka közepén sikerült betévednünk. Némi iszogatás után igencsak jól esett pár falat sörtésztás tintahalkarika némi baguette-tel. (A citromkarikát azonban kicsit hiányoltuk.) Ami mindent vitt, az az úgynevezett shrimp volt – nagyon egyszerű étel, amit simán elkészíthetünk otthon is. Mindössze egy buciból, vaslapon sült petrezselymes-fokhagymás scampiból és választható öntetből áll. A miénkbe ajvar és egy kevés tabasco került, de a majonézes illetve a dijoni mustáros változat is elég ínycsiklandónak tűnt.

Shrimp

Trogir sétálóutcáin rengeteg turistába botlottunk – sőt, néha már szó szerint átestünk rajtuk. Itt, Primostennel ellentétben, sokkal inkább érezhető, hogy a nyaralók igényeit próbálják kiszolgálni – sajnos. Ahelyett, hogy a legegyszerűbb halas csemegéket szolgálnák fel, találkoztunk itt például sült burgonya spirállal, amit – bár ízre talán nem lehet rossz, és a gyerekek bizonyára nagyon kedvelik – mi inkább kihagytunk. De ennél is furább látványt nyújtott a Chocolate Kebab standja.

Chocolate Kebab

Ahogyan a kép is mutatja, ez nem más, mint egy óriási palacsintába kerülő csokiforgács, amit a gyroshoz hasonlóan készítenek. A palacsintába kennek még csokikrémet is jó gazdagon, de kérhetünk bele tejszínhabot, banánt, kókuszt és még számtalan feltétet.

Ahogy ott álltam a pult előtt, nehezen mondtam nemet erre a „csokicsodára”, de erős voltam, így sikerült kihagynom ezt a több ezer kalóriát. És hogy mit főztünk mi? Már indulás előtt tudtam, hogy mindenképp szeretnék kint elkészíteni egy egyszerű citromos rizottót - ami jólesik a nagy hőségben - , így kikerestem Petra receptjét, amit a hozott rizottórizsből, borból, vajból, és az apartmanunk kertjéből szedett citromból el is készítettem.

Citromos rizottó, tintahallal, garnélával és scampival

Ez már önmagában tökéletes fogás lenne, de lévén hogy tengerparton voltunk, semmiképp nem akartam kihagyni a kora reggeli halpiacozást. A beszerzett zsákmányból elkészítettük hozzá a fokhagymás vajon sült petrezselymes scampit, garnélát, illetve tintahalat.

Fokhagymás-petrezselymes garnéla

rákreceptek

Fokhagymás-petrezselymes garnéla

Grillezett polip vagy tintahal

tintahalreceptek

Grillezett polip vagy tintahal

Garnéla rizottó metélt spenóttal

rizottó

Garnéla rizottó metélt spenóttal

A vacsora alapvetően gyorsan elkészíthető, és isteni finom, egy kis bökkenővel: a tintahalat meg is kell pucolni...valahogy így:

Csak annyit mondhatok, a videó elején még mi is nevetgéltünk azon, ahogy a srác kapásból tölt magának egy vodkát a „nagy pucolás” előtt, de az igazság az, hogy amikor kezünkbe vettük a tintahalat, mondván „na akkor most letépjük a fejét”, már jobban megértettük őt - egy jó pofa sörrel vigasztalódtunk.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Sajtos rakott brokkoli fehér tányéron, pirított szalonnával megszórva

rakott zöldség

Márványsajtos brokkoli

Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...

Apró burgonyák egészben, krémes tejszínes mártásban szalonnával és újhagymával.

krumpliköret

Tejszínes krumpli

Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...

Ropogós sajtos rudakból kirakott pókháló, közepén egy műanyag pókkal. A tányért halloweeni tökfigura, pókhálós dekorációk veszik körül.

sajtos rúd

Halloweeni sajtos pókháló

Kedvem támadt elkészíteni egy pókhálót, ami finom ropogós, és sajtos.....gyerekek is egykönnyen elkészítik.... :-)))Ha marad tészta, akár kettőt is készíthetünk.....

Még több recept

Neked ajánljuk

Márványsajtos brokkoli videó

Márványsajtos brokkoli

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Nő a kádban

Életmód

Új fürdőszobai trend hódít: sokan már ezt választják kád helyett

Egyre többen keresnek olyan fürdőszobai megoldást, amely egyszerre helytakarékos, kényelmes és biztonságos.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Nonna Silvi

Életmód

Meghalt a közösségi média egyik legkedveltebb olasz nagymamája

85 éves korában elhunyt Silvana Bini, akit a világ Nonna Silviként ismert meg. A toszkán nagymama főzős videóival, humorával és szókimondó stílusával milliók szívébe lopta be magát a közösségi médiában.

Nosalty

Növényeket gondozó nő

Vásárlás

Ezzel az egyszerű módszerrel menthetjük meg a szobanövényeinket télen a...

A hidegebb hónapokban a szobanövények gondozása is több odafigyelést igényel. A rövidebb nappalok és a kevesebb természetes fény miatt sok növény fejlődése lelassul, így a korábban megszokott öntözési rutin könnyen túl soknak bizonyulhat. Egy egyszerű módszer, a 3–5–7 szabály segíthet megelőzni a túlöntözést, a gyökérrothadást és a virágföld penészesedését.

Nosalty

Kiadós pulykahúsleves

Vásárlás

Nosalty Mit főzzek ma? Húsleves, rakott főétel és különleges almatorta...

A vasárnapi ebédnek meg kell módját, leginkább azzal, hogy mi kell a tányérra.

Nosalty

További cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Nonna Silvi

Életmód

Meghalt a közösségi média egyik legkedveltebb olasz nagymamája

85 éves korában elhunyt Silvana Bini, akit a világ Nonna Silviként ismert meg. A toszkán nagymama főzős videóival, humorával és szókimondó stílusával milliók szívébe lopta be magát a közösségi médiában.

Tesco

Vásárlás

A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...

A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.

Még több cikk

Top Receptek

a-tokeletes-nokedli

galuska

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

konnyed-sult-sutotokremleves-osz-leves-fahej

sütőtökkrémleves

Egyszerű sütőtökkrémleves

A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept