2024.12.06.
Ez a tepertős pogi túl finom, hogy megvárjuk vele a vendégeket
A tepertős pogácsa tagadhatatlanul az ikonikusabb fajták közé tartozik: míg szeretjük az összes többi sós süteményt is, ez a hajtogatott, kockás tetejű korong különleges helyet foglal el a szívünkben. Süssünk hát belőle egy nagy, nagy tepsivel!
Amikor vendégségben járunk, és egy nagy kosár friss pogácsával várnak minket, tudhatjuk, hogy jó helyen járunk. Ha pedig tepertős korongok is díszelegnek a válogatásban, két további dolgot könyvelhetünk el magunkban. Egyrészt, hogy a házigazdánk ízlése kiváló a sós sütemények terén, másrészt pedig, hogy hatalmas önerővel rendelkezik. Ugyanis, aki nem eszi meg az egész tepsi tepertős pogácsát még frissen, a vendégek megérkezése előtt, az nem más, mint egy hatalmas hétköznapi hős.

A tepertős pogácsa receptjéért kattints a képre!
Már a kelt tészta sem semmi
Mint a legtöbb pogácsa, a tepertős is egy egyszerű kelt tésztával indul. Bár, ha belevesszük a dologba, hogy a tésztához vajat, majd később tepertőkrémet is adunk, már nem is kérdés, hogy mi ennek a sós sütinek az igazi bája.
Persze a két zsiradék nem ugyanazt a szerepet látják el: a vaj először puhítja az alaptésztát, a tepertő pedig a rétegek között fejti ki „levelesítő” hatását.
Mivel sok pihentetés vár még a tésztára, az első alkalommal nem kell túlságosan megkelesztenünk: egy meleg helyen elég, ha 20 percet adunk neki. Nem lesz túl látványos a növekedés, de ez ne ijesszen meg minket, így kell lennie.
Töpörtyűkrémes hajtogatás
Az első kelesztés után indulhat a kemény munkás része a sütésnek: ugyanis a tepertős pogácsa élvezetéért bizony meg is kell dolgozni, nem lesz csak úgy magától szép réteges.

A tepertős pogácsa receptjéért kattints a képre!
Persze nem lesz túl bonyolult: a leveles tésztához hasonlóan kell eljárnunk. Miután felkentük a töpörtyűkrémet, osszuk fejben három sávra a kinyújtott tésztát, majd vágjunk bele a hajtogatásba.
A felső harmadot lehajtjuk, majd rá az alsó részt, végül pedig az egy sávunkat behajtjuk középre jobbról és balról. Az így kapott csomagot fóliában kell pihentetnünk nagyjából 50 percig a hűtőben. A hajtogatást pedig megismételnünk még kétszer. Igen, kétszer. De higgyük el, meg fogja hálálni a kemény munkát.
Süssünk hajtogatott tepertős pogácsát!
Hozzávalók:
500 g finomliszt (plusz a gyúráshoz, szaggatáshoz(BL55), 30 g élesztő, 200 ml tejföl, 130 g vaj (puha), 1 ek só (kb. 15 g), 1 ek porcukor, 1 db tojás (L-es), 4 csepp ecet, 150 ml tej (langyos), 320 g libatepertő, só ízlés szerint, bors kávéskanál, 1 teáskanál füstölt pirospaprika, 2 db tojássárgája (lekenéshez)
Az élesztőt cukros tejben felfuttatjuk. Eközben a töpörtyűt sóval, borssal, piros paprikával krémesre vagy darabosra daráljuk, ki hogy szereti.
A lisztet és az 1 ek sót egy nagy tálba szitájuk. Hozzáadjuk a felfutott élesztőt, 1 tojást, a tejfölt és a pár csepp ecetet. Jól összedolgozzuk, és mikor már összeállt a tészta, beledolgozzuk a puha vajat. Ezt azért kell utólag, mert nem omlós tésztát készítünk, hanem kelt tésztát.
Az alaposan kidagasztott tésztát letakarva 15-20 percig meleg (kb. 25 fokos) helyen pihentetjük
Ezt követően lisztezett felületen kb. 1 centi vastagságú téglalappá nyújtjuk a tésztánkat, és megkenjük az egészet szép egyenletesen a nem túl lágy tepertőkrémmel (utóbbit tegyük hűtőbe darálás után!).

A tepertős pogácsa receptjéért kattints a képre!
A tésztát gondolatban 3 vízszintes sávra osztjuk. A felső sávot a közepére, lefelé hajtjuk, az alsó sávot alulról felfelé haladva ráhajtjuk. Az így kapott sáv mindkét végét balról és jobbról is középre hajtjuk. (Lásd: a videóban.)
Fóliával letakarva (hogy ne száradjon ki!) 45-50 percig hűtőben pihentetjük. Majd az idő letelte után ismét meghajtogatjuk, és újabb 50 percig pihentetjük, letakarva, hűtőben. Ezt a műveletet megismételhetjük még egyszer, ettől lesz igazán látványosan réteges.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A megkelt tésztát kinyújtjuk kb. ujjnyi vastagra, és egy éles késsel finoman berácsozzuk, majd lisztbe mártott, közepes méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A maradékot kissé összenyomkodjuk, és újra kiszaggatjuk, ne hagyjuk kárba veszni!

A tepertős pogácsa receptjéért kattints a képre!
Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoljuk őket egymástól kicsit távolabb, és letakarva kb. 15 percet még kelesztjük, majd a tetejüket megkenjük felvert tojássárgájával. Előmelegített sütőben 25 perc alatt 180 fokon megsütjük.
Miután kivettük a sütőből, 10-15 percet pihentetjük, majd fogyaszthatjuk is, de ne sokat egyszerre, mert könnyen megüli a pocakunkat.
A hajtogatott tepertős pogácsa receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szívesen elkészítené!
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Fotók, videó és recept: Gerzsenyi Flóra
Még több recept Flórától:
- Foszlós-puha színházi perecet sütöttünk, túlsajtozva, ahogy kell
- A sütőtökös sajtszószban főtt tészta az új kedvenc egytálad lesz
- Az új kedvenc Sajtos Dundi Rudi, egy meglepő összetevővel
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















