2020.11.30.
Testi megbetegedéseinkkel üzen a lélek, ha baj van
Ma már egyre többen hiszik, hogy testi megbetegedéseink hátterében lelki okok állhatnak. Összegyűjtöttük a táplálkozással kapcsolatos zavarok lehetséges lelki magyarázatait.
Nézzük meg sorban, milyen lelki tényezők állnak megbetegedéseink mögött.
Alultápláltság
Nem tulajdonítunk magunknak fontosságot, jelentőséget. Hadilábon állunk az élvezetekkel, semmit sem engedélyezünk magunknak, illetve mindent azonnal felszámolunk, elégetünk. Nem merünk teljességgel kerek egészek és egészségesek lenni, nem öltünk zsírpárnákat, tudattalanul aszketikus ideálokat követünk, elvékonyodunk, elpárolgunk.

Anorexia nervosa
A kóros soványság javarészt a nőket érinti, és gyakran a nővé válás megtagadása húzódhat a mélyben. Minden élvezetet - szerelmet, étkezést - megvonunk magunktól, elvékonyodunk, elpárolgunk - ezzel együtt pedig elmenekülünk a nőiességgel együtt járó gyötrelmek elől. Félünk, undorodunk a testi szerelemtől, a nőiességtől és az anyaságtól, tudattalanul lázadunk az uralkodó női modell ellen.
Bélelzáródás
Hirtelen túl sokat kapunk a rosszból, túlterhelődünk, ami felkészületlenül ér bennünket. Az életerő áramlását izzó, parázsló konfliktusok akadályozzák.
Bélgyulladás
Nem tudjuk megemészteni a világot, minek következtében agresszív konfliktushelyzet alakul ki a bélrendszerben, hogy mit fogadjon be, és mit vessen ki magából. Tudati szinten ez a konfliktus túlságosan is óvatos és félelemmel teli módon jelenik meg.

Bulimia
Nem bírjuk elfogadni saját nőiességünket/férfiasságunkat, hánynunk kell saját magunktól, kinézetünktől. Nőként elutasítjuk a teltséget, a gömbölyded vonalakat. Az evési rohamokkal a belső teljességet szeretnénk átélni, ez azonban hiábavaló, a jogtalanul bekebelezett ételt “vissza kell adni”. A hányás általi tisztulás és az orgiaszerű zabálás közötti középút megtalálásával nem boldogulunk.
Elhízás
A külső teltség a belső teljesség hiányát jelzi. Külső védősáncot építünk a belső biztonság helyett. Az egész test érintett lehet, különösen a has (érzés, ösztön, élvezet, középpont), a fenék (kitartás, önérvényesítés), a comb (haladás, állóképesség), a nyak (bekebelezés, kapcsolódás, kommunikáció).

Epegörcs
Erős vajúdás kíséretében kell megbirkóznunk, hogy elkezdődhessen valami új. Az elnyomott, rejtett zugokban tárolt és megkeményedett agressziót világra kell hoznunk, a beszorult dolgokat ki kell billenteni a helyükről.
Étvágytalanság
Az energiabevitelről való lemondás az életben való aktív részvétel megtagadását jelölheti. Nem tudjuk megemészteni az életet.
Gyomorbetegségek
A haragot lenyeljük, nem éljük ki agressziónkat. Hiányzik a képességünk ahhoz, hogy az agresszióval tudatosan bánjunk, és a konfliktusokat felelősségteljesen megoldjuk.

Lisztérzékenység
A glutén a gabona ragasztóanyaga, ami a kenyeret összetartja. Erre való érzékenységünk jelentése lehet, hogy nem merjük felvállalni a felnőttkorhoz tartozó feladatokat, inkább agresszíven küzdünk ellenük, lázadunk a csúszós, tapadós, nyálkás dolgok ellen.
Reflux
Problémánk van a lenyelt táplálékkal, amely a gyomorsavval összekeveredve a gyomorban, visszajut a nyelőcsőbe. A maró érzés mintegy lángra lobbant egy égető konfliktust, és mivel a nyelőcső alsó végén lévő rekesz sérves elváltozás miatt hibásan zár, a gyomor egyes részei felnyomódnak a rekeszizom feletti „fenti világba".
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
„Amíg az én kenyeremet eszed...” – szakpszichológust kérdeztünk a gyerekkori...
Gyerekkorban az étkezés sokak számára olyannyira traumatikus élmény volt, hogy annak következményeit felnőttkorban is érzik. Mészáros-Szabó Adrienn szakpszichológus válaszol.
Chipsszel teli szájjal ne akarjuk brokkolival etetni a gyereket!
Bár a nap 24 órája kevés, mégis fontos, hogy megtaláljuk a módját, hogy gyermekünk nap mint nap értékes ételeket - ezzel pedig egy értékes táplálkozási mintát kapjon.
„Hatszor annyit eszem egyedülállóként, mint házasként” – olvasóink mesélnek, milyen...
Milyen változásokat hoz az ember életében az, ha státusza egyedülállóra változik? Szinte biztos, hogy az étkezési szokásai is átalakulnak.
Van egy jó hírünk: ezért erősebbek a rendszeres kávéfogyasztók csontjai
Sokaknak a reggeli kávé a szent programok egyike, anélkül nem tud elkezdődni a nap. A kávé azonban nemcsak a lendületet adja meg, a csontozatunkra is jó hatással van.
Címlapkép: Getty Images
viaésRuediger Dahlke: A BETEGSÉG MINT SZIMBÓLUM
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















