2022.03.18.
Kipróbáltam Victoria Beckham étrendjét, és már értem, miért nem mosolyog
Újabb diétakísérletre adtam a fejem, és ezúttal Victoria Beckham étrendjén éltem egy hétig. Hát, nem voltam maradéktalanul boldog.
Nemrégiben én is megírtam, hogy Victoria Beckham 25 éve minden egyes alkalommal ugyanazt az ételt fogyasztja, ez pedig nem más, mint a grillezett hal párolt zöldségekkel. Pár héttel ezelőtt pedig ráakadtam arra a cikkre, amelyben egy brit újságírónő azt taglalja, milyen volt, mikor kipróbálta Victoria étrendjét.
Dianne Bourne elég izgalmas dolgokat tapasztalt, így gondoltam, én is alávetem magam a tortúrának, hogy megtudjam, igazak-e azok az állítások, miszerint büdös lett az egész lakása, vagy hogy többet mutatott alatta a mérleg a hét végén, mint az első napon.

Kipróbáltam Victoria Beckham étrendjét, és már értem, miért nem mosolyog
Előkészület
Én nem igazán rajongok a halért, ezt le kell szögeznem még a legelején.
Ha tehetem, még karácsonykor is messzire kerülöm, de mivel állandóan diétázom, a legtöbb diétának pedig nem más a fő alapanyaga, mint a hal, gondoltam, majd ezalatt az egy hét alatt megszeretjük egymást. Bevásároltam lazacból, tonhalból, pisztrángból és arany durbincsból, és persze milliónyi zöldségből.
Napjaim
Reggelente Victoria a HELLO! magazin szerint valamilyen zöld smoothie-t fogyaszt, pontosabban green monstert (magyarul zöld szörnyet), ami napindítónak kicsit erősnek tűnik, hiszen aki már alapból is házisárkány, és pluszban még egy szörnyet is magához vesz, azzal nem lehet könnyű a reggel. Határozott meggyőződésem ugyanis, hogy Victoria a nap folyamán maximum egyszer mosolyodik el: amikor megissza a green monster smoothie-ját.
Azért valljuk be, egy smoothie elkészítése még rajtam sem fog ki, főleg hogy én is gyakran az efféle gyümölcsös italokra szavazok reggelire. Akkor még nem tudtam, hogy számomra is a ez lesz a nap fénypontja – innentől sajnos már csak lefele vitt az út.

A tonhal igazán ínycsiklandozó tud lenni, mivel nagyon különleges íze van (A TELJES RECEPTÉRT KATTINTS IDE)
Az ebédekkel kapcsolatban már kevésbé voltam lelkes. Az első napon, amikor is az aranydurbincs volt soron, még egészen optimista gondolatok kavarogtak a fejemben, sőt, hal ide vagy oda, szinte élveztem is az ebédet. A második napon a tonhalra esett a választásom, ez is ízlett, esküszöm, a harmadikon azonban próbáltam megbirkózni a lazaccal. Mert egyszerűen ránézni se bírok.
Grillezett aranydurbincs
Grillezett lazac avokádós mangósalsával
Grillezett aranydurbincs, petrezselymes citrommártással
Az egyik kedves kollegám, Gerzsenyi Flóra bevállalta, hogy megsüti a lazacomat, hogy legalább hozzáérnem ne kelljen a nyers hal rózsaszín húsához. Ezen a ponton tényleg olyan lehettem, mint Victoria: a „szakácsom” elém rakta a lazacot, és magamra hagyott. Nem kertelek, a projekt ennek ellenére is kudarcot vallott, és csak a zöldségek csúsztak le. Alig vártam a további napokat, amikor pisztrángot, tonhalat és durbincsot ehettem.
Vacsoraidőben az ebédre megmaradt zöldségek vigasztaltak, mivel mindig túlméreteztem az adagokat, este meg amúgy sem szeretek sokat enni. (Ja, és olyan forrást sem találtam sehol, amiből egyértelműen kiderült volna, mit eszik az egykori Spice Girl esténként. Valószínűleg fényt.)

A lazaccal kicsit meggyűlt a bajom, így csak a zöldségek csúsztak le (A TELJES RECEPTÉRT KATTINTS IDE)
Minden nap hal = szag
Az biztos, hogy Victoria annak köszönheti hal/j/szál(ka)vékony alakját, hogy szinte alig eszik valamit, amiben van kalória, vagy neadjisten' még egy kis boldogsághormont is termel. A másik kérdés, ami megfogalmazódott bennem a hét végére: hogyan bírja az egykori Spice Girl a konstans halszagot? Én állandóan attól rettegtem, hogy valaki megszól, hiszen a kezem mellett a ruháim is gyakran bűzlöttek a haltól. Erre a hétre nem is szerveztem randit, nehogy szó érje a ház elejét.
Szomorú hét volt

Egyeseket sokkolhat a hír, mi Victoria Beckham kedvenc étele
Őszinte leszek: ezalatt a hét nap alatt szinte folyamatosan éheztem. A reggeli zöld smoothie teljesen jó napindító volt, az ebéddel viszont nem laktam jól egyszer sem, ráadásul iszonyatosan egyhangú volt. Hiába ettem különböző halfajtákat, hiába kísérleteztem a különböző zöldségekkel és az ízesítésekkel, egy pont után olyan volt, mintha puha szivacsot rágnék.
A legnagyobb sokk pedig a hét végén ért, amikor is ráálltam a mérlegre: 1 kilót híztam egy hét alatt! Bár valószínűleg azért, mert a szervezetem ráállt a tartalék üzemmódra, és minden kalóriát elraktározott. Egy dologért mégis nagyon hálás vagyok, hiszen kiderült: meg tudom enni a halat, így lehet, hogy néha beiktatom majd az étrendembe. Most azonban egy darabig látni sem akarom a konyhámban.
Victoria gyerekei pedig minden egyes nap hálásak lehetnek, hogy apukájuk, David Beckham sokkal színesebben étkezik, és szuperfinom fogásokat varázsol az asztalra. Nem véletlen, hogy többet mosolyognak, mint az anyukájuk.
Fotók: Gerzsenyi Flóra
Még több sztár:
- Richard Gere konyhájába azonnal beleszerettünk, pont, mint anno a színészbe
- Budapesti étteremben kapták lencsevégre a Mátrix sztárját
- Brooklyn Beckham igazi sztárszakácsokkal főz a Facebookon
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















