2021.10.06.
10 tésztafőzési főbűn, mely teljesen tönkreteheti az ételt
A tésztafőzés mondhatni szakrális tudomány, amennyire népszerű, annyira megosztó téma is egyben. Az olasz stílusú tésztaételek világszerte közkedveltek, éppen ezért kapcsolódik hozzájuk megannyi mítosz az elkészítést illetően. Mivel szerintünk a tészta tiszteletet érdemel, sorra vesszük a legnagyobb főbűnöket.
Persze azért egyre jobb a tésztahelyzet, viszont a SeriousEats tésztakommandójának segítségével gyorsan elmagyarázzuk, melyek azok a tésztafőzéssel kapcsolatos főbűnök, melyeket sosem szabad elkövetni!

Olaj a főzővízbe
Egy szóval élve: felesleges. Mégpedig nagyon! Kárba vész az olaj, amely egyébként a szószunkat is gazdagíthatná, tehát meg is ehetnénk. Lehet, valaki felkiált, hogy de hát az olaj segít, hogy a tészta ne ragadjon össze. Arra könnyen van megoldás: kavarjuk meg! Ez utóbbira még visszatérünk.
Eltörjük a hosszú száraztésztát
Ez egyszerűen szentségtörés. A tésztaformáknak lelke van, ezt bármely olasz megerősíti nekünk. Ha kisebb, rövidebb tésztára vágyunk, egyszerűen főzzünk kisebbet. Ha nem elég nagy az edényünk, várjunk egy fél percet, bele lehet azt keverni a lábosba. Türelem!

Leszűrjük és átmossuk a tésztát
Újfent, szentségtörés. Ha ilyen videókat látok, mindig eszembe jut a házinénim, akinél Rómában laktam 2009 nyarán. Anna felsikítana fájdalmában, ha ezt látna. Lehet, sokak számára logikusnak tűnik, hogy hideg vizet zúdítsanak a tésztára, de nem szabad! Gondoljunk csak bele, így odavész az aranyat érő keményítős víz, ami akár a szószban is végezhetné. Másrészt, odalesz a ragacsos külseje, amire tapadna a szósz, amit ráöntünk.
Spaghetti alla Puttanesca
Spaghetti alla Carbonara
Klasszikus Tortellini en Brodo
Ha felhasználjuk a főzővizet, rakjunk belőle félre, a tésztát meg frissibe készítsük el, aztán faljuk be boldogan!
A szósz az üres tésztahegy tetején csücsül
Az világos, hogy az olaj és a víz nincsenek jóban, de a tészta és a szósz annál inkább. Ráadásul a két felet a konyhában kell összeadni, tálalásnál sem szép látvány, ha céltalanul egymáson hevernek. A tésztaétel diadala akkor következik be, ha minden egyes tésztadarabot pont kellemes mennyiségű szósz borít.
A friss-száraz tészta konfliktus
Újabb tévhit: a friss tészta nem egyenlő a minőséggel és nem jobb a száraztésztánál. Maradjunk annyiban, hogy MÁSOK. Más szószok illenek a kettőhöz, más szerepet töltenek be. Ráadásul, ha hozzá nem értő kezek készítik a friss tésztát, akkor több mint valószínű, hogy rosszabb minőséget kapunk, mintha a megszokott száraztésztánkhoz nyúlnánk.
Ettől függetlenül a friss tészta is isteni, plusz jó móka elkészíteni. De véletlenül sem több vagy jobb, mint a száraz testvére.
Túlfőzzük a tésztát
A túlfőtt tészta messziről felismerhető: a színe nem az igazi, látszik, hogy túl sok vizet szívott fel, pufi és már attól szétmállik, hogy ránézünk. Ha ezt tapasztaljuk, baj van! Ne főzzük túl a tésztánkat, tartsuk be a javallott főzési időtartamot. Ha nem szeretjük az al dente állapotot, az sem baj, akkor főzzük kicsit tovább (még ha ezt egy olasz fel is róná nekünk), de szétfőtt tésztát senki sem érdemel.

Nem főzzük meg eléggé a tésztát
Aztán ott van a ló másik oldala, az alulfőzés. Na ez már igazi főbűn. Sokszor ez látszik is, de egyszerűen elkerülhető. Vegyünk ki pár tésztát és ellenőrizzük, nyomjuk szét az ujjunkkal vagy kóstoljuk meg. Ne ez rontsa el az étkezés örömét.
Bolti reszelt sajtot szórunk rá
A bolti, előre reszelt sajt általában régi és íztelen vagy régi, íztelen és tele van fűrészporral. Nem vicc, csak meg kell kóstolni.
A borshoz hasonlóan az olyan kemény sajtok, mint a Parmigiano-Reggiano és a Grana Padano elvesztik az ízük nagy részét, ha túl korán lereszeljük őket. Nem éri meg ezen spórolni kényelemből, akkor már jobb sajt nélkül enni a tésztaételünket. Egyébként ár-érték arányban sem éri meg, mert mivel egy feldolgozott, kényelmi termékről van szó, ezért a kiló ára drágábbra jön ki, mintha vennék egy kisebb darab, de minőségi sajtdarabot.
Túl sok szósszal öntjük nyakon
A szósz kardinális pontja a fogásnak, mégis, ha túl sokat használunk belőle, egyfajta identitásválságot idézünk elő. A szósz lényege, hogy épp annyi kerüljön a tésztára, hogy egységesen bevonja a tésztát. Úgymond öltöztessük fel a szósszal a tésztát, ne fojtsuk meg benne. Az olasz definíciók is a segítségünkre sietnek: adott a pastasciutta (azaz száraztészta), amely a szimpla tésztaételeket jelenti, nem a száraztésztát. Mindez értelmet nyer a másik két csoport, a pasta in brodo (levesben főtt tészták) és pasta al forno (sütőben sült tészták) ismeretében.
Nem kavarjuk meg a tésztát főzés közben
Igen, vannak, akik beledobják a tésztát a főzővízbe, majd elsétálnak. Öreg hiba! Naná, hogy magára veszik a tésztadarabok, és sértődöttségükben összefőnek a mellettük várakozó társaikkal.
Nem-nem, ez így nincs rendjén. Egyszer-kétszer igenis kavarjuk meg a tésztahalmot, hogy rendesen átfőjön minden tésztapéldány. Ahogy az elején is elmondtuk, erre sem az olaj jelenti a megoldást, hanem a gondoskodó, odafigyelő főzés.
Ne kövessük el ezeket a hibákat, szeressük a tésztákat!
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ezek a praktikák is érdekelhetnek:
- A tökéletes rozé sertésszűz nyomába eredtünk, megmutatjuk, mit találtunk!
- Nem is olyan nagy ördöngösség: Tanuld meg a „mise en place”, azaz az előkészítés művészetét
- Sütési variációk a legfinomabb kacsacombhoz – Mutatjuk a legjobb megoldásokat!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept















